219/2009. (VI. 25.) Balatonalmádi Város Önkormányzat Képviselő-testületi határozat
Tárgy: Önerős útépítések

Balatonalmádi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2009. évi költségvetésben rendelkezésre álló 27.429 eFt pénzügyi fedezet terhére, az érdekeltek legalább 30 %-os költségviselése mellett az alábbi prioritás figyelembe vételével folytatja az útépítési együttműködésben (önerős útépítés) megvalósuló útépítéseket:

 

Újhegy utca

Toldi utca

Gárdonyi utca (Vécsey u. Tóth Á. u. között)

Fehérkereszt utca (Martinovics u. – Hunyadi u. között)

Hóvirág utca

Cserfa utca

Venyige utca

Béke utca és Barátság utca

Árnyas utca

 

Amennyiben az útépítési együttműködés valamely utcánál az érdekeltek költségvállalásának hiányában vagy egyéb előre nem látható műszaki ok miatt nem valósul meg, úgy azt a soron következő utcánál kell megkísérelni.

 

A pénzügyi forrás hiányában kimaradó utcákat a 2010. évi költségvetési koncepció összeállítása során előnyben kell részesíteni.

 

Ugyancsak a 2010. évi költségvetési koncepció összeállításánál kell figyelembe venni a már benyújtott, de a 2009. évi pénzügyi forrás hiányában, a fenti rangsorban nem szereplő igényeket.

 

Betűrendben:

Akácfa utca                                                    Kert utca

Attila utca                                                       Kisfaludy köz

Berzsenyi utca                                                 Komjáth köz

Csalogány utca                                                Kőbánya u.(Árnyas – Akácfa u.)

Ezerjó utca                                                      Margaréta u.

Hóvirág u. (Csillag tér - Galagonya u.)              Rege utca

Ibolya utca                                                      Tóth Árpád u. (Gárdonyi és Vízmeder u. között)

Káplár u. Dózsa György felé                            Vadász u.

 

Felhatalmazza a Polgármestert az útépítési együttműködési megállapodások és a beruházás lebonyolításához szükséges okiratok aláírására.

 

 

Megjegyzés:
Jelentve: 244/2009. (IX.3.) Öh.
« Vissza
Vissza a főmenübe