285/2009. (IX. 3.) Balatonalmádi Város Önkormányzat Képviselő-testületi határozat
Tárgy: Wesselényi strand fürdő szolgáltatásának fejlesztése

Balatonalmádi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

a Wesselényi strand fürdő szolgáltatás fejlesztésével kapcsolatban az alábbi döntéseket hozza:


1.      A Wesselényi strand fürdő szolgáltatás fejlesztésére létrejött bizottság által előterjesztett javaslatot, valamint a tervező által elkészített tanulmánytervet a Képviselő-testület elfogadj

2.      A beruházás megvalósítását, amennyiben a pályázati kiírás feltételei lehetővé teszik pályázati támogatás igénybevételével tervezi végrehajtani.

 3.      A Képviselő-testület az engedélyezési terv, valamint a pályázat előkészítéséhez szükséges anyagi fedezetet, 10 millió forint + ÁFA összeget a 2009. évi költségvetés felhalmozási tartalék célú kiadásai között szereplő pályázati önrész terhére biztosítja.

 4.      Felhatalmazza a Polgármestert, hogy az engedélyezési terveket a tanulmánytervre alapozva rendelje meg.  

 Balatonalmádi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

 

a Wesselényi strand fürdő szolgáltatás fejlesztésével kapcsolatban az alábbi döntéseket hozza:

 1.      A Wesselényi strand fürdő szolgáltatás fejlesztésére létrejött bizottság által előterjesztett javaslatot, valamint a tervező által elkészített tanulmánytervet a Képviselő-testület elfogadja.

 2.      A beruházás megvalósítását, amennyiben a pályázati kiírás feltételei lehetővé teszik pályázati támogatás igénybevételével tervezi végrehajtani.

 3.      A Képviselő-testület az engedélyezési terv, valamint a pályázat előkészítéséhez szükséges anyagi fedezetet, 10 millió forint + ÁFA összeget a 2009. évi költségvetés felhalmozási tartalék célú kiadásai között szereplő pályázati önrész terhére biztosítja.

 4.      Felhatalmazza a Polgármestert, hogy az engedélyezési terveket a tanulmánytervre alapozva rendelje meg.  

 

 

Megjegyzés:
Jelentve: 289/2009. (IX.24.) Öh.; 330/2009. (X.29.) Öh.
« Vissza
Vissza a főmenübe