179/2003. (IX. 25.) Balatonalmádi Város Önkormányzat Képviselő-testületi határozat
Tárgy: Intézményi alapító okiratok felülvizsgálata - Napközi Otthonos Óvoda

Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 88. §-ának (1) bekezdésében, továbbá a közoktatásról szóló 1993.évi LXXIX törvény 37. §-ának (5) bekezdésében foglaltak alapján Balatonalmádi Város Önkormányzata a működését 1951-ben megkezdő almádi óvoda utódaként létrehozott - Napköziotthonos Óvodák 35/1994.(II.17.) sz. önkormányzati határozattal megalkotott és a 201/1995.(VII.27), 127/1997.(IX.25.), 120/2000.(VII.27.) sz. önkormányzati határozatokkal módosított alapító okiratát a következők szerint módosítja.
 
1)      A Napköziotthonos Óvodák a 3 éves kortól az iskolába járáshoz szükséges fejlettség eléréséig – ha a jogszabály másként nem rendelkezik - legfeljebb hétéves korig nevelő intézmény.
 
Székhelye: 8220 Balatonalmádi, Bajcsy-Zs. u.33.
2 intézményegységből áll. /Bajcsy úti óvoda, Mogyoró úti óvoda,/
 
Feladata: Az óvoda – nevelési program alapján – a családi neveléssel együtt biztosítja a gyermek személyiségének és képességeinek fejlődését, gondoskodik a testi nevelésről és szocializációról, felkészíti a gyermekeket a közösségi, iskolai életre, gondoskodik a szociálisan hátrányos helyzetben lévők felzárkóztató foglalkozásairól.
 
Az intézmény alaptevékenysége: 801115 Óvodai nevelés, iskolai előkészítés
                                                     552312 Óvodai intézményi étkeztetés
                                                     751768 Intézményi vagyon működtetése
                                                    
2)      Az óvoda fenntartója és felügyeleti szerve: Balatonalmádi Város Önkormányzata.
 
3)      Az óvoda vezetőjét a képviselő testület bízza meg, nyilvános pályázati eljárás útján. A pályázati eljárással kapcsolatos feladatokat a jegyző látja el.
 
4)      Az önkormányzat az óvodába történő jelentkezés módját, az intézményegységek működési körzetét, továbbá az óvodák nyitvatartási rendjét az intézmény szervezeti és működési szabályzatában hagyja jóvá.
 
5)      Az óvoda gazdálkodási jogköre: részben önálló költségvetési szerv. Meghatározott pénzügyi, gazdasági feladatainak ellátására a Balatonalmádi Polgármesteri Hivatal – mint önállóan gazdálkodó költségvetési szerv – köteles a munkamegosztás és felelősségvállalás rendjéről szóló megállapodás alapján.
   
6)      Feladatai ellátásához az óvodáknak rendelkezésre áll:
 -         Bajcsy-Zs. u. 33. sz. alatt a 2018 hrsz.-ú ingatlan, a rajta álló 2 db egyszintes, 415 m2 összes hasznos alapterületű épület.
-         Mogyoró u. 1. szám alatt a 1181/32 hrsz.-ú ingatlan, a rajta álló egyszintes 613 m2 hasznos alapterületű épület.
 
A feladatok ellátásához rendelkezésre állnak az óvodai leltár szerint nyilvántartott állóeszközök. Az óvoda a felsorolt vagyontárgyakat a nevelőmunka ellátásához szabadon használhatja.
 
7)      Az óvoda a rendelkezésre bocsátott vagyont nem jogosult elidegeníteni, illetőleg biztosítékként felhasználni. A vagyongazdálkodással kapcsolatban a 21/1995.(X.26.) számú önkormányzati rendeletet kell alkalmazni.
 
8)      Az óvoda a közoktatási törvényben foglaltak alapján önálló jogi személy. A munkáltatói jogokat az óvoda vezetője gyakorolja.
 
9)      Szabad kapacitását szabadon értékesítheti, vállalkozási tevékenységet nem végezhet.
 
10) Az intézmény megszüntetése: az intézményt a jogszabályok által nevesített esetekben Balatonalmádi Város Önkormányzata jogosult megszüntetni.
A megszüntetésről az alapító határozattal dönt.
 
11) Melléklet: A Napköziotthonos Óvodák, mint részben önállóan és Balatonalmádi Polgármesteri Hivatal, mint önállóan gazdálkodó költségvetési szerv közötti, a munkamegosztás és felelősségvállalás rendjéről szóló megállapodás.
 

« Vissza
Vissza a főmenübe