11. napirendi pont
ELŐTERJESZTÉS
A Balatonalmádi Város Önkormányzat Képviselő-testület
2013. február 28-i ülésére

Tárgy:   Javaslat településképi véleményezési és bejelentési eljárásról szóló rendelet megalkotására
Készítette:   Bogdán László osztályvezető, Dr. Dancs Judit
Előterjesztő:   Keszey János polgármester
Véleményező bizottság:   Humán Bizottság, Pénzügyi és Gazdasági Bizottság

 

Tisztelt Képviselő-testület!
 
A 2013. január 01. napjától hatályos 314/2012. (XI.8) Korm. rendelet felhatalmazza az önkormányzatokat, hogy rendeletben szabályozzák a településképi véleményezési eljárás és településképi bejelentési eljárás részletes szabályait. A felhatalmazás jogosultja a jogszabályt köteles megalkotni, feltéve hogy a felhatalmazást adó jogszabályból kifejezetten más nem következik.
 
A településképi véleményezési eljárásról:
Az építési tevékenységgel érintett telek helye szerinti település polgármestere településképi véleményezési eljárást folytathat le az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló kormányrendeletben meghatározott engedélyezési eljárásokat megelőzően.
Ennek feltétele, hogy az önkormányzat az eljárás lefolytatásának részletes szabályairól rendeletet alkosson.
 
A polgármester építmény építésére, bővítésére, településképet érintő átalakítására irányuló építési, összevont vagy fennmaradási engedélyezési eljárásokhoz adhat településképi véleményt.
A véleményezési eljárás során vizsgálni kell:
a) a telepítés (a környezetbe illeszkedés, a beépítés vagy az építészeti jellegzetesség és látvány, a helyi jelleg védelme) településképbe való illesztését, a helyi építészeti érték védelmének érvényre juttatását, azokra gyakorolt hatását,
b) a településrendezési eszközöknek való megfelelést, a rálátás és kilátás követelményeinek való megfelelést,
c) az épület homlokzatának és tetőzetének kialakítási módját,
d) a közterület mentén az épület kialakításának módját és feltételeit,
e) az építmény takaratlanul maradó és közterületről közvetlenül látható határfelületeinek kialakítási módját és feltételeit, valamint
f) közterületen folytatott építési tevékenység végzése esetén a közterület burkolatának, műtárgyainak, köztárgyainak, növényzetének, továbbá a díszvilágító és hirdető-berendezések kialakítását.
 
A polgármester véleményében engedélyezésre - feltétellel vagy anélkül - vagy engedélyezésre nem javasolja a tervezett építési tevékenységet, ha a kérelem vagy melléklete nem felel meg a kormányrendeletben és az önkormányzat rendeletében meghatározottaknak, illetve a tervezett építési tevékenység nem felel meg a településképi illeszkedési követelményeknek.
A településképi vélemény ellen önálló jogorvoslatnak nincs helye, az csak az építésügyi hatósági ügyben hozott döntés keretében vitatható.
 
A településképi bejelentési eljárásról:
 
A polgármester településképi bejelentési eljárást folytathat le:
a) az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló kormányrendeletben építési engedélyhez nem kötött azon építési tevékenységek tekintetében, melynek megkezdését,
b) azon reklámok elhelyezése tekintetében melyek elhelyezését,
c) azon építmények rendeltetésének megváltoztatása tekintetében, melyek rendeltetésének megváltoztatását
a települési önkormányzat helyi önkormányzati rendeletben bejelentési eljárás lefolytatásához kötötte.
 
A polgármester a bejelentést - kikötéssel vagy anélkül - tudomásul veszi, vagy megtiltja, ha a bejelentés nem felel meg a követelményeknek, vagy a tervezett építési tevékenység, reklám vagy rendeltetésváltoztatás nem illeszkedik a településképbe.
 
A polgármester ellenőrzi a bejelentési kötelezettség teljesítését és a bejelentett tevékenység folytatását.
 
A Jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 17.§ (2) bekezdése alapján a rendeletmódosítás előzetes hatásvizsgálata:
Jelen rendeletmódosításnak gazdasági, költségvetési kihatásai: nincsenek. Környezeti és egészségi következményei: nincsenek. Adminisztratív terheket ró a hivatalra, mely nem számottevő. A hatályos SZMSZ értelmében a rendelet-tervezetet társadalmi egyeztetésre bocsátottuk.
 
A fentiekben leírtakra tekintettel kérem a tisztelt Képviselő-testületet, hogy az előterjesztés mellékletében szereplő rendelet-tervezetet elfogadni szíveskedjenek.
  
Balatonalmádi, 2013. február 12.
 
Tisztelettel:
 
                                                                                                  Keszey János
                                                                                                  polgármester
 

 


Döntéshozói vélemények

Humán Bizottság  

22/2013. (II. 19.) HB határozat:
 
Balatonalmádi Város Önkormányzatának Humán Bizottsága elfogadásra javasolja a Képviselő-testületnek a települési véleményezési és bejelentési eljárásról szóló rendelet megalkotását.
 
Felelős:               Bálint Sándor elnök            
Hivatali felelős:Bogdán László főépítész

Határidő:            2013. február 28.       

 
Pénzügyi és Gazdasági Bizottság  

26/2013. (II.19.) PGB határozat
 
Balatonalmádi Város Önkormányzatának Pénzügyi és Gazdasági Bizottsága elfogadásra javasolja a Képviselő-testületnek „a településképi véleményezési és bejelentési eljárásról” szóló rendelet-tervezetet.
 
Felelős:           dr. Kutics Károly PGB elnök
Határidő:       2013. február 28. – képviselő-testületi ülés
 

 
Döntési javaslat

"A településképi véleményezési és bejelentési eljárásról szóló önkormányzati rendelet"

Tervezett döntéstípus: rendelet
Tervezett ágazati besorolás: napirendi kérdések
A Balatonalmádi Város Önkormányzat Képviselő-testület a javaslatról minősített többséggel, nyílt szavazással dönt.

 

Balatonalmádi Város Önkormányzata Képviselő-testületének
…./2013. (……) önkormányzati rendelete
a településképi véleményezési és bejelentési eljárásról
 
Balatonalmádi Város Önkormányzata Képviselő- testülete az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62.§ (6) bekezdés 4. és 7. pontjában, a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, az egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 21.§ (1) bekezdés b) pontjában, valamint a 23.§ (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011.évi CLXXXIX. törvény 13.§ (1) bekezdés 1. meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
 
I. Fejezet
A településképi véleményezési eljárás
 
1. A rendelet hatálya
 
1.§ Településképi véleményezési eljárást kell lefolytatni Balatonalmádi teljes közigazgatási területén a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló kormányrendelet 21.§ (1) bekezdés a) pontjában meghatározott építési tevékenységek tekintetében.
 
2. A településképi véleményezési eljárás lefolytatása
 
2.§ (1) A településképi véleményezési eljáráshoz kötött építési munkákra vonatkozó építészeti-műszaki tervdokumentációkkal kapcsolatban a településképi vélemény alapját a főépítész szakmai állásfoglalása képezi.
(2) A településképi véleményezési eljárást az építtető, vagy a tervező a rendelet 1. melléklete szerinti kérelemben terjesztheti elő, az abban felsorolt mellékeltek benyújtásával.
(3) A főépítész csak a hiánytalanul összeállított tervdokumentációt véleményezi. Egy alkalommal hiánypótlásra hívja fel a kérelmezőt.
 
3. A véleményezés részletes szempontjai
 
3.§ (1) A településképi véleményezési eljárás során vizsgálni kell, hogy az építészeti-műszaki tervdokumentáció:
 
a)         megfelel-e a településrendezési eszközben foglalt kötelező előírásoknak;
b)        figyelembe veszi-e a beépítési előírásban szereplő további – a (város) építészeti illeszkedésre vonatkozó – javaslatokat, illetve hogy
c)         a településrendezési eszköz irányadó szabályozásától, valamint a b) pont szerinti javaslatoktól eltérő megoldás azokkal egyenértékű vagy kedvezőbb beépítést, illetve településképi megjelenést eredményez-e.
(2) A telepítéssel kapcsolatban vizsgálni kell, hogy:
a)         a beépítés módja – az (1) bekezdés a) pontjában foglaltakon túl – megfelel-e a környezetbe illeszkedés követelményének;
b)        megfelelően veszi-e figyelembe a kialakult, illetve átalakuló környező beépítés adottságait, rendeltetésszerű használatának és fejlesztésének lehetőségeit;
c)         nem korlátozza-e indokolatlan mértékben a szomszédos ingatlanok benapozását, illetve építmények kilátását;
d)        több építési ütemben megvalósuló új beépítés, illetve meglévő építmények bővítése esetén
da) biztosított lesz- vagy marad-e az előírásoknak és az illeszkedési követelményeknek megfelelő további fejlesztés, bővítés megvalósíthatósága;
db) a beépítés javasolt sorrendje megfelel-e a rendezett településképpel kapcsolatos követelményeknek.
(3) Az alaprajzi elrendezéssel kapcsolatban vizsgálni kell, hogy:
a)         a földszinti alaprajz – a tervezett rendeltetés, illetve az azzal összefüggő használat sajátosságaiból eredően – nem korlátozza-, illetve zavarja-e indokolatlan mértékben a szomszédos ingatlanok rendeltetésszerű használatát;
b)        az alaprajzi megoldások nem eredményezik-e az épület tömegének, illetve homlokzatainak településképi szempontból kedvezőtlen megjelenését. 
 
(4) Az épület homlokzatának és tetőzetének kialakításával kapcsolatban vizsgálni kell, hogy:
a)         azok építészeti megoldásai megfelelően illeszkednek-e a kialakult, illetve a településrendezési eszköz szerint átalakuló épített környezethez;
b)        a homlokzatot tagolása, a nyílászárók kiosztása összhangban van-e az épület rendeltetésével és használatának sajátosságaival;
c)         a terv javaslatot ad-e a rendeltetéssel összefüggő reklám- és információs berendezések elhelyezésére és kialakítására;
d)        a terv városképi szempontból kedvező megoldást tartalmaz-e az épület gépészeti és egyéb berendezései, tartozékai elhelyezésére, továbbá 
e)         a tetőzet kialakítása – különösen hajlásszöge és esetleges tetőfelépítményei – megfelelően illeszkednek-e a domináns környezet adottságaihoz.
 
(5) A határoló közterülettel való kapcsolatot illetően vizsgálni kell, hogy:
a)         a közterülethez közvetlenül kapcsolódó szint alaprajzi kialakítása, illetve ebből eredő használata:
aa) korlátozza-e a közúti közlekedést és annak biztonságát;
ab) korlátozza-, illetve zavarja-e a gyalogos és a kerékpáros közlekedést és annak biztonságát;
ac) megfelelően veszi-e figyelembe a közterület adottságait és esetleges berendezéseit, műtárgyait, valamint növényzetét, illetve ebből eredően
ad) a terv megfelelő javaslatokat ad-e az esetleg szükségessé váló – a közterületet érintő – beavatkozásokra,
b)        az esetleg a közterület fölé benyúló építmény-részek, illetve szerkezetek és berendezések milyen módon befolyásolják a közterület használatát, különös tekintettel a meglévő, illetve a telepítendő fákra, fasorokra.
  
II. Fejezet
A településképi bejelentési eljárás
 
4. Településképi bejelentési eljárás alkalmazási köre
4.§ Településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni az alábbi építési engedélyhez nem kötött építési tevékenységek tekintetében:
a)          a műemléki jelentőségű területen a telek közterületi határához legközelebb, de legfeljebb 50 méterre álló meglévő épület átalakításának kivételével – az építési engedéllyel építhető építmény homlokzatának megváltoztatása esetében, ha az építési tevékenységgel az építmény tartószerkezeti rendszerét vagy tartószerkezeti elemeit nem kell megváltoztatni, átalakítani, elbontani, kicserélni, megerősíteni vagy változatlan formában újjáépíteni;
b)        meglévő építmény homlokzati nyílászárójának – áthidalóját nem érintő, de anyag használatát, osztását, illetve színét tekintve a meglévőtől (eredetitől) eltérő – cseréje, valamint a homlokzat felületképzésének megváltoztatása esetén;
c)         új, önálló (homlokzati falhoz rögzített vagy szabadon álló) – 6,0 m-t meg nem haladó magasságú – égéstermék-elvezető kémény építése esetén;
d)        meglévő épület homlokzatához illesztett előtető, védőtető, ernyőszerkezet építése, átalakítása, bővítése, illetve megváltoztatása esetén, ha ehhez az épület tartószerkezetét nem kell megváltoztatni, átalakítani, megbontani, kicserélni, megerősíteni vagy újjáépíteni;
e)         nettó 20,0 m2 alapterületet az építési tevékenységet követően sem meghaladó méretű kereskedelmi, szolgáltató, illetve vendéglátó rendeltetésű épület építése, bővítése esetén;
f)         nettó 50 m3 térfogatot és 3,0 m gerincmagasságot az építési tevékenységet követően sem meghaladó méretű, nem emberi tartózkodásra szolgáló építmény építése, bővítése esetén;
g)        önálló reklámtartó építmény építése, meglévő bővítése vagy megváltoztatása esetén, amennyiben annak mérete az építési tevékenység után sem haladja meg:
ga) beépítésre nem szánt területen a 9,0 m;
gb) beépítésre szánt területen a 4,5 m
magasságot;
h)        szobor, emlékmű, kereszt, emlékjel építése, illetve elhelyezése esetén, ha annak a talapzatával együtt mért magassága nem haladja meg a 6,0 m-t;
i)          emlékfal építése esetén, amennyiben annak talapzatával együtt mért magassága nem haladja meg a 3,0 m-t;
j)          a 6,0 m vagy annál kisebb magasságú, illetve a 60 m3 vagy annál kisebb térfogatú ömlesztettanyag-tároló, nem veszélyes folyadékok tárolója, nem veszélyes anyagot tartalmazó, nyomástartó edénynek nem minősülő, föld feletti tartály, tároló elhelyezéséhez szükséges építmény építése, meglévő építmény bővítése esetén;
k)        közterületi kerítés, valamint közterületről látható kerti építmény építése, meglévő átalakítása, bővítése esetén;
l)          szellőző-, illetve klíma-berendezés, áru- és pénzautomata, építmény közterületről látható felületén való elhelyezése esetén, ha ahhoz nem kell az építmény tartószerkezeti rendszerét vagy tartószerkezeti elemeit megváltoztatni, átalakítani, elbontani, kicserélni, megerősíteni vagy újjáépíteni;
m)      építménynek minősülő szelektív és háztartási célú hulladékgyűjtő, tároló közterületről látható területen történő elhelyezése esetén.
 
5. § (1)Településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni meglévő építmények rendeltetésének – részleges vagy teljes – megváltoztatása esetén, amennyiben az új rendeltetés szerinti területhasználat:
a)         telepengedélyezési eljárás lefolytatását teszi szükségessé;
b)        a korábbi rendeltetéshez képest:
ba) környezetvédelmi (elsősorban zaj- és légszennyezési) szempontból kedvezőtlenebb helyzetet teremthet,
bb) jelentősen megváltoztatja az ingatlanon belüli gépkocsi-forgalmat, illetve
bc) a jogszabályi előírásoknak megfelelően többlet-parkolóhelyek és/vagy rakodóhely kialakítását teszi szükségessé;
c)         érinti a közterület kialakítását, illetve a közterületen lévő berendezéseket vagy növényzetet, valamint ha
d)        érinti a kapcsolódó közterület közúti vagy gyalogos, illetve kerékpáros forgalmát, azok biztonságát veszélyeztetheti. 
(2) Településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni továbbá minden olyan esetben, amikor településrendezési eszköz a rendeltetés-módosítást feltételekhez köti, illetve járulékos beavatkozásokra vagy intézkedésre vonatkozó kötelezettséget ír elő.
 
6.§ Településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni építésügyi hatósági engedélyezési eljáráshoz nem kötött reklám-elhelyezések közül:
a)         az építmények homlokzatára, az építési telek kerítésére, kerítéskapujára vagy támfalára rögzített:
aa) cég- és címtábla, cégér vagy cégérszerű reklámtábla,
ab) egyedi tájékoztató tábla,
ac) kirakat,
ad) reklám-felületet is tartalmazó előtető, napvédő ponyva
b)        az építmények homlokzatára, az építési telek kerítésére, kerítéskapujára vagy támfalára rögzített, illetve közterületen, vagy közhasználatra átadott magánterületen elhelyezett:
ba) hirdetőtábla, hirdetővitrin, reklámvitrin,
bb) óriásplakát tartó-, illetve hordozó-berendezése,
bc) reklámtábla (hirdetőtábla),
bd) integrált információ-hordozó berendezés vagy szerkezet,
be) totemoszlop és reklámzászló,
bf) reklám-célú építési védőháló, molinó
c)         közterületen vagy közhasználatú magánterületen elhelyezett:
ca) hirdetőoszlop,
cb) citylight berendezés,
cc) megállító tábla,
cd) reklámkorlát,
ce) transzparens
elhelyezése esetén.
 
5. Egyéb rendelkezések
7.§ A bejelentést a rendelet 2. melléklete szerinti űrlapon kell benyújtani.
8.§ A polgármester a bejelentési kötelezettség teljesítését a Balatonalmádi Közös Önkormányzati Hivatal közterület- felügyelői által ellenőrzheti.
   
6. Záró rendelkezések
 
9.§ (1) Ez a rendelet 2013. március 01. napján lép hatályba.
 
  
         Keszey János                                                                          Kovács Piroska Rózsa 
        polgármester                                                                   jegyzői jogkört gyakorló aljegyző 
 

 

 Kihirdetési záradék:
 
A rendeletet …………………napján kihirdettem:
 
 
       Kovács Piroska Rózsa 
 jegyzői jogkört gyakorló aljegyző 
 
                
1. melléklet
Településképi véleményezési eljárás kérelme
 
KÉRELEM
 
1. Kérelmező/építtető neve:…………………………………………………………………….
2. Kérelmező/építtető címe: …………………………………....................................................
3. Levelezési cím: ………………………………………………………………………………
4. A tervezett és véleményezésre kért építési tevékenység helye: …………………………….
5. Az érintett telek helyrajzi száma:……………………………………………………………
 
Melléklet: Építészeti műszaki tervdokumentáció
(Az építészeti-műszaki dokumentációnak a véleményezéshez az alábbi munkarészeket kell tartalmaznia:
a) helyszínrajzi elrendezés ábrázolása, a szomszédos beépítés bemutatása, védettség lehatárolása, terepviszonyok megjelenítése szintvonalakkal,
b) településképet befolyásoló tömegformálás, homlokzatkialakítás, utcakép, illeszkedés ábrázolása (lehet makett, fotómontázs, digitális megjelenítés is),
c) reklámelhelyezés ábrázolása,
d) rendeltetés meghatározása, valamint
e) rövid műszaki leírás a különböző védettségek bemutatásával, a telepítésről és az építészeti kialakításról.)
 
A véleményezési eljárás lefolytatásához a kérelmet papíralapon kell benyújtani, és a véleményezendő építészeti-műszaki dokumentációt elektronikus formában az építésügyi hatósági eljáráshoz biztosított elektronikus tárhelyre fel kell tölteni, melyhez a polgármesternek hozzáférést kell biztosítani.
Hozzáférési kód:……………………………………………………………….

 

Tájékoztatás: A polgármester a döntését a kérelem beérkezésétől számított 15 napon belül küldi meg a kérelmező nevére és címére, illetve kerül feltöltésre az elektronikus tárhelyre. A polgármester véleményében:
 a)engedélyezésre - feltétellel vagy anélkül - javasolja a tervezett építési tevékenységet, vagy
b) engedélyezésre nem javasolja a tervezett építési tevékenységet, ha
ba) a kérelem vagy melléklete nem felel meg az e rendeletben és az önkormányzat rendeletében meghatározottaknak, vagy
bb) a tervezett építési tevékenység nem felel meg a településképi illeszkedési követelményeknek.
A polgármester véleménye tartalmazza:
a) a kérelmező (építtető) adatait,
b) a tervezett építési tevékenység rövid leírását, helyét, címét és a telek helyrajzi számát,
c) a véleményt és annak részletes indoklását.
A településképi vélemény ellen önálló jogorvoslatnak nincs helye, az csak az építésügyi hatósági ügyben hozott döntés keretében vitatható.
 
Dátum:……………………………………….
 
Aláírás:……………………………………..
 
2. melléklet
 
Településképi bejelentési eljáráshoz
 
BEJELENTÉS
 
1. Bejelentő neve:………………………………………………………………………………..
2. Bejelentő lakcíme, szervezet esetén székhelye:………………………………………………
3. Levelezési cím:……………………………………………………………………………….
4.Afolytatni kívánt építési tevékenység, reklámelhelyezés vagy rendeltetésváltoztatás megjelölését:…………………………………………………………………………………….
5. A tervezett építési tevékenység, reklámelhelyezés vagy rendeltetésváltoztatás helye, a telek helyrajzi száma:………………………………………………………………………………….
6. Az építési tevékenység elvégzése, a rendeltetésváltozás megvalósítása vagy a reklámozás tervezett időtartama:………………………………………………………………………….
 
Melléklet: A bejelentéshez dokumentációt kell mellékelni. A dokumentációnak - a kérelem tárgyának megfelelően - a következő munkarészeket kell tartalmaznia:
a) műszaki leírást, a telepítésről és az építészeti kialakításról,
b) helyszínrajzot a szomszédos építmények és a terepviszonyok feltüntetésével,
c) alaprajzot,
d) homlokzatot,
e) utcaképi vázlatot, színtervet, látványtervet.
 
Tájékoztatás: A polgármester a bejelentés megérkezésétől számított 8 napon belül:
a) a tervezett építési tevékenységet, reklámelhelyezést vagy rendeltetésváltoztatást - kikötéssel vagy anélkül - tudomásul veszi és a bejelentőt erről a tényről igazolás megküldésével értesíti, ha a bejelentés megfelel a követelményeknek és a tervezett építési tevékenység, reklám vagy rendeltetés illeszkedik a településképbe,
b) megtiltja az építési tevékenység, reklámelhelyezés vagy rendeltetésváltoztatás megkezdését és - a megtiltás indokainak ismertetése mellett - figyelmezteti a bejelentőt a tevékenység bejelentés nélküli elkezdésének és folytatásának jogkövetkezményeire, ha a bejelentés nem felel meg a 23. § (2) és (3) bekezdésében meghatározott követelményeknek vagy a tervezett építési tevékenység, reklám vagy rendeltetésváltoztatás nem illeszkedik a településképbe.
Az igazolás tartalmazza:
a) a bejelentés iktatási számát és ügyintézőjének nevét,
b) a bejelentő (építtető) nevét, valamint lakcímét, szervezet esetén székhelyét,
c) a bejelentett építési tevékenység, reklámelhelyezés vagy rendeltetésváltoztatás megjelölését,
d) a bejelentés előterjesztésének napját, valamint
e) azt, az időtartamot, amelyre a bejelentés szól.
 
 
Dátum:……………………………………….
 
Aláírás:……………………………………….
 
 
 

 


Határidők, felelősök:

Határidő: azonnal

« Vissza
Vissza a főmenübe