5. napirendi pont
ELŐTERJESZTÉS
A Balatonalmádi Város Önkormányzat Képviselő-testület
2013. április 25-i ülésére

Tárgy:   Beszámoló a 2012. évi adóztatásról és az adóbevételek alakulásáról
Készítette:   Víghné Horváth Beáta osztályvezető
Előterjesztő:   Kovács Piroska Rózsa aljegyző
Véleményező bizottság:   Pénzügyi és Gazdasági Bizottság

 Tisztelt Képviselő-testület! 

A helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről szóló 1991. évi XX. törvény szabályai szerint a Képviselő-testület a jegyző beszámoltatása útján ellenőrzi az adóztatást, tájékoztatja a lakosságot a helyi adókból származó bevételek összegéről. A zárszámadási beszámolóhoz szorosan kapcsolódva az alábbiakban számolunk be a 2012. évi adóztatásról és az adóbevételek alakulásáról.
Balatonalmádi Város Önkormányzatának helyi adókat szabályozó 26/2008 (XII.19.) számú rendelete a 2012. évi adóztatás vonatkozásában három alkalommal is módosításra került.
A 2012. január 1-jén hatályba lépett rendelet két adónemben tartalmazott módosítást, adóemelést. A telekadó esetében a korábbi, földrajzi elhelyezkedés szerinti adómérték megállapítása mellett a telek nagysága alapján is differenciálta az adómértékeket: a 7000 m 2 területet meghaladó telkek esetében 50 Ft-tal emelte meg a négyzetméterenkénti adómértékeket mindhárom övezetben. Az idegenforgalmi adó mértéke 420 Ft-ról 440 Ft-ra emelkedett vendégéjszakánként.
2012. májusában a Veszprém Megyei Kormányhivatal törvényességi felügyeleti jogkörében eljárva felhívással élt Balatonalmádi Város Önkormányzata Képviselő- testülete által 2011. december 15- i ülésén elfogadott, 2012. évre vonatkozó helyi adó rendelet tekintetében.
 
A törvényességi felhívás az építményadó esetében kifogásolta az „állandóra bejelentett lakos” fogalom használatát, ill. az építményadó mint vagyoni típusú adó esetén az állandó lakosok (lakóhellyel rendelkezők) és nem állandó lakosok (tartózkodási hellyel rendelkezők) közötti megkülönböztetés alkalmazását. 
A törvénysértés megszűntetésére a Képviselő-testület a 25/2012.(VI.29) számú rendeletével elfogadta az adórendelet módosítását, amely az adóztatásban, az adó mértékében, a kedvezmények szempontjából nem jelentett lényeges változást, csupán az érintett rendelkezések kerültek a jogszabályoknak megfelelő meghatározásra, szem előtt tartva azon követelményt is, hogy a mentességek, kedvezmények évközi korrekciója naptári éven belül ne súlyosbítsa az adóalanyok adóterheit.
Mivel azonban e rendelet-módosítással nem lehetett kidolgozni teljes mértékben olyan megoldást, mely megfelel a törvényességi felügyelet kívánalmainak, ugyanakkor a meglévő költségvetésünket sem érinti hátrányosan, (110 külföldi ingatlantulajdonosnak csökkent az építményadója 900 Ft/ m2-ről 700 Ft/ m2-re ) a rendelet 2013.január 1.napjától lépett volna hatályba.
Az adórendelet módosításra a Veszprém Megyei Kormányhivatal ismételten törvényességi felhívással élt, és felhívta a Képviselő-testületet, hogy a rendeletet léptesse hatályba  Így került sor a rendelet harmadszori módosítására, mely 2012. szeptember 29. napján lépett hatályba.
 
Az építményadó-és telekadó vonatkozásában a helyi adórendelet 2012.évben továbbra is lehetőséget adott a kommunális beruházásokra befizetett összegek jóváírására. 2013. évben a kommunális beruházásokra 2012. évben befizetett összegek  a 2006. év előtt indult beruházásoknál 100%-ban, azt követően 50 %-ban írhatók jóvá.
2012. évben kommunális beruházás miatt összesen 19,5 millió Ft –ot írtunk jóvá az építmény-és telekadóból, 0,8 millió forinttal kevesebbet,  mint az előző évben, azaz ezen a jogcímen ennyi adókedvezményt  kaptak az ingatlantulajdonosok.
 
2012. évben összesen 537.306.110 Ft adóbevétel /helyi adók, gépjárműadó, késedelmi pótlék,  bírság/ folyt be, 21,4 millió forinttal több, mint az előző évben; s 29,3 millió forinttal  haladta meg a  költségvetésben betervezett bevételt.
A  költségvetésben előirányzott adóbevételi terv  a helyi adók tekintetében 106%-ban, a gépjárműadó esetében  104 %-ban  teljesült.
 
A 2012. évi adóbevételek alakulása a költségvetésben előirányzott bevételi tervhez, illetve az  előző évi bevételhez képest
1.        sz. táblázat
 
 
 
2011. évi tény
 
 
2012. évi terv
 
 
2012. évi tény
 
Tervteljesítés
 
%-ban      mFt-ban
Építményadó
214.249.423
214.000 eFt
221.013.812
103 %          +7
Iparűzési adó
133.121.837
131.000 eFt
145.336.647
   111 %       +14.3
 Idegenforgalmi adó
 
43.757.626
 
50.000 eFt
 
50.754.862
 
 101 %        +0,7
Telekadó
43.160.711
35.000 eFt
38.100.197
 109 %      + 3.1
Helyi adók összesen
 
434.289.597
 
430.000 eFt
 
455.205.518
 
106 %     +25,2
Gépjárműadó
78.313.496
75.000 e Ft
77.940.858
104 %      +2,9
 
Adóbevételek összesen
 
 
512.603.093
 
505.000 eFt
 
533.146.376
 
106 %    +28,1
Pótlék
2.889.191
2.500 eFt
3.681.728
147 %     +1,1
Bírság
350.102
 500 eFt
478.006
              96 %      - 0,2        
 
Mindösszesen
 
515.842.386
 
508.000 eFt
 
537.306.110
 
106 %   + 29,3
 
 
2012. évben az építményadó  mértéke 900 Ft/m2 volt, melyből az állandó lakossal rendelkező lakóépületek 600 Ft/m2, az állandó lakossal nem rendelkező lakó-és üdülőépületek 200 Ft/m2 adókedvezményt kaptak;  a lakóházban állandóra bejelentett lakosok után továbbra is  személyenként 30 m2 után adómentesség járt. A vállalkozók üzleti célt szolgáló épülete és egyéb építmények után 600 Ft építményadót kellett fizetni négyzetméterenként. Az adóköteles terület 2012. évben 389.042 m2 volt. Ellenőrzés, adófeltárás eredményekéntaz elmúlt évben 20 esetben visszamenőleges adókivetéssel összesen 2.862  e Ft építményadót vetettünk ki.
              
            Éves bevétel:                                                            221.013.812 Ft
            Éves költségvetési előirányzat:                                214.000.000 Ft
 
2012. évben 221 millió Ft építményadó folyt be, 6,7 millió forinttal több,  mint előzőévben; a költségvetési tervelőirányzat 103 %-ban teljesült.
Kommunális beruházásként előző évhez képest 0,8 millió forinttal kevesebb,  14,6 millió forint került jóváírásra. A tervezetthez képest az adóbevételi többlet az adófeltárásokból, adóellenőrzésekből, adóbehajtásokból befolyt összegből  származik, illetve kommunális beruházásokra is kevesebb összeg került jóváírásra.
2012. évben 11 adózó nyújtott be méltányossági kérelmet ( tavaly 17 volt a kérelmezők száma) fizetési könnyítésre. Az állandó lakhely szerinti adóhatóságtól bekért környezettanulmány alapján elbírált kérelmekből 6 adózó   adómérséklést kapott 131 e Ft összegben. 2 kérelmező  esetében 149 e Ft összegben adó-, 1 adózó esetében  pedig 59 e Ft késedelmi pótlék elengedésére került sor. Egy adózó fizetési halasztásra kapott kedvezményt, egy kérelem pedig  elutasításra került.
2012. évben az építményadóban egy határozatunkat fellebbezték meg, mely fellebbezéseknek a II. fokon eljáró Kormányhivatal helyt adott, és új eljárás lefolytatására kötelezte adóhatóságunkat. Az új eljárás lefolytatása érdemében nem érintette a korábban kiszabott adó összegét.
A telekadó esetében a helyi adórendelet 2012. évre vonatkozó módosításai a korábbi, földrajzi elhelyezkedés szerinti adómértékek megállapítása mellett a telek nagysága alapján is differenciált. A 7000 m2 területet meghaladó telkek esetében  50 Ft-tal emelkedett négyzetméterenként az adó. Az I. övezetben 200 Ft-ról 250 Ft-ra, a II. övezetben 100 Ft-ról 150 Ft-ra, a  III. övezetben 50 Ft-ról 100 Ft-ra változott az adó mértéke. Az adómérték emelésből 3 millió Ft többletbevételt vártunk.
A korábbi évek rendelkezéseinek megfelelően továbbra is mentességet kapott kettő évig  az a telek, amelyre lakóház építésére engedélyt adtak ki; 50 %-os kedvezmény illette meg – meghatározott feltételek megléte esetén – a mezőgazdasági művelés alatt álló telket. Azok a telkek, amelyek azért nem építhetők be, mert műszakilag nem megoldható a csatornára való rákötés, egyedi kérelem alapján 75% adókedvezményt kaphattak.
Mentes volt a telekadó alól a hatályos rendezési tervben zöldterületbe (közpark, közterület), sorolt, magánszemély tulajdonában lévő telek.
E rendeleti szabályozások alapján 2012. évben 2,2 millió Ft összegű telekadó megfizetése alól kaptak kedvezményt, mentességet az adózók.
Az adóköteles terület nagysága 590.740 m2 volt. Az ellenőrzések, adófeltárások  eredményeként 2012. évben 15 esetben összesen 6.474 eFt visszamenőleges telekadót vetettünk ki.
 
                  Éves bevétel:                                                          38.100.197 Ft
                  Éves költségvetési előirányzat.                              35.000.000 Ft
 
A telekadó esetében 2012. évben 38 millió Ft folyt be, 5  millió forinttal kevesebb,  mint az előző évben; a költségvetési tervelőirányzat 109 %-ban teljesült. Kommunális beruházásként  az előző évhez hasonló összeget, 4,9 millió Ft-ot írtunk jóvá. A 2011. évihez képest kevesebb telekadó bevétel nem az adónemből származó bevétel valós csökkenését jelenti. (lásd 2.sz. táblázat) Az előző évhez képest kevesebb bevétel oka a 2011. évben realizált, „rendhagyó” bevétel. A 2011. évben  kiugróan magas telekadó bevételt egy nagyobb, egy társas vállalkozás tulajdonában lévő  ingatlan adóztatásba való bevonása, illetve annak 5 évre visszamenőleg történő megadóztatása okozta. Ezen egy ingatlanra 2011. évben összesen 11,6 millió telekadót vetettünk ki, amely abban az évben befizetésre is került..
2012. évben 12 adózó nyújtott be méltányossági kérelmet fizetési könnyítésre. A méltányossági kérelmekből   9  adózó kapott adómérséklést 842 e Ft összegben, 1 adózó 31e Ft adóelengedést kapott. Egy adózó kérelme pedig elutasításra került.
A helyi adórendeletünk alapján adható kedvezményre 25 adózó nyújtott be egyedi kérelmet.
Az adókedvezményi kérelmekből 3 telektulajdonos kapott 75 %-os kedvezményt összesen 206 eFt összegben, 21-en pedig  50 %-os kedvezményben részesültek  450 eft összegben. Egy kérelem a feltételeknek való meg nem felelés miatt elutasításra került.
2012. évben a telekadóban két határozatunkat fellebbezték meg, mely fellebbezéseknek a II. fokon eljáró Kormányhivatal helyt adott, és új eljárás lefolytatására kötelezte adóhatóságunkat. Az új eljárások lefolytatása érdemében nem érintette a korábban kiszabott adó összegét, csupán kiegészítéseket tartalmazott.
Egy esetben az ingatlanra bejegyzett jelzálogjogunk ellen emelt végrehajtási kifogást egy társas vállalkozás, mely végrehajtási kifogást a II.fokon eljáró Kormányhivatal elutasított.
 
Az iparűzési adó mértéke 2012. évben nem változott: 1,95 % maradt.
Az iparűzési adóban a bevétel tervezése nehezebb, mint a kivetéses adóknál, hiszen itt a vállalkozók önbevallás útján - a gazdálkodási eredményeik alapján – teljesítik adófizetési kötelezettségüket. Év közben szűnnek meg vállalkozások, alakulnak újak, nyújtanak be önrevíziót akár 5 évre visszamenőleg, rendelkeznek a túlfizetésekről. Előre nem látható, hogy mely vállalkozások fognak a jövőben fizetési nehézséggel küzdeni, esetleg felszámolás alá kerülni, megszűnni, mely cégek fognak székhelyet, telephelyet változtatni, vagy éppen tevékenységük, árbevételük fog szűkülni.
Míg 2011. évben a vállalkozók összesen 5,9 milliárd adóalap után adóztak, 2012. évben ez 0,9 milliárd forinttal nőtt: 6,8 milliárd adóalap után fizették az iparűzési adót. Az adóalap növekedés mellett míg 2011. év májusban 9 millió Ft volt az előző évi adóelőleg-kiegészítés „túlfizetése”, azaz ennyivel fizették túl a vállalkozók az előző évi adóelőleget, 2012. évben ez az összeg csak 2 millió Ft volt, azaz az évközi visszautalások összege csökkent.
2012. decemberében 99 vállalkozás adott iparűzési adóelőleg-kiegészítésről bevallást, (100 millió forint feletti árbevételt meghaladó vállalkozások), melyből 42 vállalkozás vallott fizetési kötelezettséget, összesen 9,7 millió Ft összegben.
Az előző évhez képest az iparűzési adót fizető vállalkozások száma csökkent: míg 2011.évben a vállalkozások száma 1241 volt, ez 2012. évben 1213-ra csökkent. A csökkenés oka, hogy sok egyéni vállalkozó adta vissza a vállalkozói igazolványát, illetve szüneteltette a vállalkozását.
Az iparűzési adó – a többi adóhoz hasonlóan – behajtása évről-évre egyre nehezebb; a vállalkozói számlák ellen benyújtott inkasszók egyre gyakrabban nem vezetnek eredményre, a vállalkozók fizetési képessége fokozatosan romlik.
 
                   Éves bevétel:                                                               145.336.647 Ft
                   Éves költségvetési előirányzat:                                 131.000.000 Ft
 
2012. évben 145 millió Ft iparűzési adó folyt be, 12 millió Ft-tal több, mint előző évben;   a   költségvetési tervelőirányzat 111 %-ban teljesült.
Fizetési könnyítésre 4 vállalkozás  nyújtott be  méltányossági kérelmet, melyből 3 gazdasági társaság fizetési halasztásra kapott lehetőséget, egy egyéni vállalkozó  7 eFt adóelengedést kapott.
 
Az idegenforgalmi adó mértéke 2012. évben 420 Ft-ról 440 Ft-ra emelkedett vendégéjszakánként. A befizetett 50,7 millió Ft idegenforgalmi adó 324 szállásadótól  folyt be.  
            
               Éves bevétel:                                                           50.754.862 Ft
               Éves költségvetési előirányzat:                            50.000.000 Ft
 
2012. december 31-ig összesen 50,7 millió Ft idegenforgalmi adó folyt be, 9,4 millió forinttal több,mint az előző évben; a költségvetési tervelőirányzat 101 %-ban teljesült.
Az idegenforgalmi adóbevétel nagysága jelen esetben nem tükrözi a 2012. évi tényleges idegenforgalom nagyságát. Az idegenforgalmi adóbevétel pénzforgalmi bevétel, ami az adott évben befolyt adó összegét jelenti, s mint ilyen, nem feltétlenül az adott évi vendégforgalom nagyságát mutatja. A 2012. évben befolyt 50,7 millió Ft idegenforgalmi adóból közel 0,9 millió Ft egy, a 2011. évi novemberi vendégforgalom után 2012. évben, előző évi hátralékként befolyt összeg.
Ez azt jelenti, hogy ténylegesen a 2012. évre vonatkozó idegenforgalmi adóbevétel 49,8 millió Ft, a 2012. évben a településen eltöltött vendégéjszakák száma pedig 113.288 volt.
Ez az előző évihez képest – a vendégéjszakánkénti   420 Ft-ról 440 Ft-ra történő adómérték emelés ellenére – közel 6 %-os csökkenést, mintegy 7.000 vendégéjszakával kevesebbet jelentett.
A 2012. évben bevallott adóköteles vendégéjszakák 15%-át – 16.827 éj – a magánszemély szállásadóknál eltöltött vendégéjszakák adták, míg 85 %-át - 96.461 éj - a szállodák, panziók, kempinget, vállalati üdülök vendégéjszakái. Az előző évhez hasonlítva a magánszállásokon eltöltött adóköteles vendégéjszakák száma 9 %-kal emelkedett, míg a közületi szállásadóknál 8%-kal csökkent.
A város idegenforgalmában meghatározó szerepet betöltő szálloda 2012. évi    vendégforgalmát összehasonlítva az előző évivel, az adóköteles vendégéjszakák száma 7%-al, mintegy 4000 vendégéjszakával csökkent. 2012. évben az áprilistól augusztusig tartó időszakban a vendégforgalom minden hónapban kevesebb volt, mint a 2011.-es év ugyanazon hónapjaiban; inkább csak az őszi-téli hónapokban volt nagyobb vendégforgalom az előző évhez képest. A szálloda vendégforgalma a nem magánszálláshelyek vendégforgalmának 39%-át, a városi szintű összes vendégforgalomnak pedig közel 33 %-át tette ki.
 
A gépjárműadó nem helyi adó, alkalmazását teljes mértékben a gépjárműadóról szóló 1991. évi LXXXI. törvény határozza meg.
A gépjárműadó törvény 2012. évre szóló módosításai mértékemelést nem tartalmaztak; a  személygépjárművek és motorkerékpárok továbbra is a teljesítmény és a kor szerinti adóztak a törvényben meghatározott  öt adómérték sáv szerint. A tehergépjárművek gépjárműadójának alapja továbbra is az önsúly maradt.Az adatokat az adóztatáshoz minden esetben a BM Központi Hivatalának járműnyilvántartásából kapjuk, amely egy év eleji, a teljes, Balatonalmádiban bejegyzett gépjárműparkot tartalmazó nyitóállományt, illetve havonta tárgyhót követő 20.-ig megkapott változás állományt jelent.  A beszedett gépjárműadó teljes összege az önkormányzat bevételét képezte.
 
              Éves bevétel:                                                             77.940.858 Ft
              Éves költségvetési előirányzat:                              75.000.000 Ft
 
2012. évben  közel 78 millió Ft gépjárműadó folyt be, az előző évivel szinte megegyező összegben, a költségvetési tervelőirányzat a gépjárműadó vonatkozásában 104 %-ban teljesült.
2012. évben a BM nyilvántartás alapján 93 gépjárművel, 4739 db-ra nőtt Balatonalmádiban az adóztatható gépjármű állomány az előző évhez képest. A gépjárműadó bevétel összegét – az adó mértékén túl – adott évben nem csak a gépjárművek száma befolyásolja, hanem a gépjárművek összetétele is, kora is.
A gépjárműadóba fizetési könnyítésre 3 adózó nyújtott be kérelmet:két adózó összesen 20 eFt összegben kapott adóelengedést,  egy adózó pedig részletfizetési kedvezményt kapott.
2012. évben a gépjárműadóban kibocsájtott határozataink közül egy sem fellebbeztek meg.
 
Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. évi törvény értelmében a helyi adók, a gépjárműadó késedelmes megfizetése esetén az esedékesség napjától késedelmi pótlékot kell fizetni, melynek mértéke a jegybanki alapkamat kétszeresének 365-öd része. Mulasztási bírságot bevallási késedelem, vagy annak elmulasztása esetén szabunk ki.
                  
                    Éves bevétel:                                                        4.159.734 Ft
                    Éves költségvetési előirányzat:                         3.000.000 Ft
 
2012. évben 3,6  millió Ft késedelmi pótlékot, és 0,4 millió bírságot  Ft-ot fizettek be az adózók; összességében 0,9 millió forinttal többet, mint az előző évben. Év végén egy nem várt, öt évre visszamenőleges tartozásra jutó, közel 500 ezer forintos késedelmi pótlék került befizetésre. A költségvetési tervelőirányzat    139 %-ban teljesült.
Sem a késedelmi pótlék, sem a majd kiszabandó bírságok összegét előre tervezni nem lehet, sokban függ az adózási moráltól és a behajtási munka eredményességétől.
A nagyobb összegű pótléktartozások többnyire jelzálogjoggal biztosítottak ugyan, de a megfizetés ideje kétséges.( Sokszor a legnagyobb adózók egyben a legnagyobb késedelmi pótlék fizetők is, hiszen ha a magas összegű adóját nem időben, hanem késve fizeti meg, annak a késedelmi pótlék vonzata is nagy.
 
Talajterhelési díjat a  csatornára rá nem kötött ingatlanok tulajdonosainak kell fizetni; a díj mértékét, a bevallás, a befizetés módját Balatonalmádi Város Önkormányzatának 17/2004.(X.15.) számú rendelete határozza meg. A fizetésre kötelezettek névsorát, illetve a fogyasztott víz mennyiségét a víz-és csatorna üzemeltetését végző szolgáltató év elején megküldi, amely alapján kerülnek kiküldésre a bevallások.
2012. évben a  2011. évi vízfogyasztás alapján kellett a talajterhelési díjról bevallást tenni, s kiszámított díj 100 %-át befizetni. Balatonalmádiban a talajterhelési díj mértéke a 2011. év vonatkozásában  360 Ft volt köbméterenként. A bevétel  az önkormányzat környezetvédelmi alapjának a bevételét képezi.
             
                   Éves bevétel:                                                       2.078.844  Ft
                   Éves költségvetési előirányzat:                       1.500.000  Ft
 
Az elmúlt évben sokan rákötöttek a csatornára, illetve folyamatosan történnek a kötelezések a további rákötések szorgalmazására. Míg 2009. évben 223 volt a talajterhelési díjat fizető ingatlanok száma, 2012. évben már csak 166 volt. A díjat fizetők számának csökkenésével a fogyasztott vízmennyiség is csökkent (4348 m3), ugyanakkor a 2012.évben a talajterhelési díjból befolyt összeg az előző évivel szinte megegyező volt. (2011. évben 2.075 eFt folyt be.) Ennek oka az előző évről hátralékként áthúzódó összegek befizetése volt. A  költségvetési tervelőirányzat 138%-ban teljesült.
Ennek az „adónemnek ” a feldolgozása alacsony hozadéka ellenére rengeteg munkával, egyeztetéssel jár; volt, aki rákötött ugyan a csatornára, de az a szolgáltató nyilvántartásában nem jelent meg, ezért az elfogyasztott víz után csatornadíjat sem fizettek; sok díjfizetésre kötelezett többszöri felszólításra sem küldi vissza a bevallását, s nehéz a bevallási kötelezettség elmulasztása miatt bírságolni, mert maga a díj összege is általában alacsony, néha az ezer forintot sem éri el. 
2012. évben a  talajterhelési díjra egy adózó kapott 52.200 Ft összegben méltányosságból díj elengedést.
 A 2.sz.táblázat és diagram a helyi adók és a gépjárműadó nagyságrendjének, arányainak alakulását mutatja. Az elmúlt 10 évben 317 millió forintról 537 millió forintra, közel 170 %-kal emelkedtek az adóbevételek; új adónem bevezetésére nem került sor.  Az egyes adónemek egymáshoz, illetve az összes bevételhez  viszonyított aránya jelentősen nem változott. Az építmény-és az iparűzési adó jelenti az adóbevételek meghatározó hányadát.
 
Helyi adó és gépjárműadó bevételek 2003.-2012. években
millió Ft-ban
2.sz. táblázat
Adónem
2003
2004
2005
2006
2007
2008
2009
2010
2011
2012
Építményadó
150
156
156
201
194
203
207
213
214
221
Iparűzési adó
96
99
95
103
147
153
143
135
133
145
Idegenforg. adó
34
32
35
40
49
51
49
49
44
51
Telekadó
5
20
25
31
26
33
34
32
43
38
Gépjárműadó
28
47
47
55
69
71
68
77
78
78
Pótlék, bírság
4
4
3
4
7
6
6
6
3
4
Összesen
317
358
361
434
492
517
507
512
512
537
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
*2003. évben építményadó, 2004. évben telekadó, 2006. évben ismét  építményadó, 2008.évben iparűzési adóemelés történt. 2012. évben a 7000 m 2 területet meghaladó telkek esetében történt adóemelés. Az idegenforgalmi adó mértéke 2007. év óta minden évben emelkedett.
 
Az egyes adónemek a növekedési üteme az elmúlt 10 évben igen különböző volt, bár nyilván az adómértékek emelkedése, az adótárgyak, adóalanyok száma, és egyéb jogszabályváltozások  befolyásolták  ezt. A legnagyobb bevétel  növekedés a telekadónál és a gépjárműadónál  figyelhető meg: az elmúlt 10 évben  a telekadó bevétel több, mint a  7-szeresére, a gépjárműadó bevétel pedig közel a 3-szorosára  emelkedett. Az iparűzési adóból származó bevétel a vizsgált időszakban 51%-kal nőtt; az építményadó bevétel pedig 47 %-kal. Az elmúlt hat évben minden évben megemelt  idegenforgalmi adó bevétel 50 %-kal nőtt.
 
 
A helyi adóbevételek legjelentősebb hányadát az építményadó adja. Aránya az összes adóbevételen belül  az elmúlt 10 évben a 46-52 % között mozgott. A második legnagyobb adóbevételi forrás az iparűzési adó, aránya 30-35% között mozgott. Elmondható, hogy a helyi adóbevételek ¾-ed része, 76-87%-a e két adónemből származik, míg a „maradék” 13-24%-on az idegenforgalmi adó és a telekadó osztozik. Ugyanakkor az egyes adónemek egymáshoz viszonyított arányát, nagyságrendjét vizsgálva figyelembe kell venni, hogy idegenforgalmi adó minden egyes beszedett forintja után 1,5 Ft (korábban 2 Ft) állami támogatás jár.
 
 
Adóellenőrzés:
 
2012. évben is folytattuk- a 2008. októberében elkészített ütemtervnek megfelelően – a Balatonalmádi város közigazgatási területén elhelyezkedő ingatlanok szisztematikus ellenőrzését, amelynek célja a nem adózó, valamint a ténylegesnél kisebb alapterület után adózó építmények illetve üres telkek felderítése volt.
2012. év végéig 2 alkalommal végezünk helyszíni bejárást, amelynek során a Hunyadi u. – Török B. u. – Kisberényi u. – Pinkóczi u. – Vessző u. – Blaha Lujza sétány – Kompolthy u. által határolt terület ellenőrzését fejeztük be. A helyszíni bejárások előtt az építéshatósági osztálytól kapott térkép kivágatokból terepen is kezelhető méretű munkatérképet készítettünk, melyet összevetettünk az adóügyi nyilvántartással. A térképen feltüntettük az adózott ingatlanok alapterületét is. A nem adózó ingatlanokról tulajdoni lapot kértünk le. Ezt követte a helyszíni bejárás, amelynek során felmértük az építmények bevallott nagyságát. Ezt követte az észlelt adatok feldolgozása.
2012.évben a bejárások során 319 ingatlant ellenőriztünk, amelyből 42 esetben észleltünk eltérést az adóügyi nyilvántartás adataihoz képest. A kiküldött bevallásokból 36 db érkezett vissza , amelyek alapján adóztatásra nyilvántartásba vettük.
Az ellenőrzött belterületi ingatlanoknál 182 esetben vetettük össze az okmányiroda által nyilvántartott állandóra bejelentkezett lakosok számát a kivetésekben adókedvezményként igénybevett lakosok számával. 20 esetben észleltünk eltérést, amit korrigáltunk a 2012. évi kivetésekben. A beadott bevallások alapján 2012. évben 921.460,- Ft építményadó, valamint 512.055,- Ft telekadó került kivetésre.
A 2012. évben belterületen elhelyezkedő ingatlanokat ellenőriztünk. A tendencia továbbra is az, hogy a lakóépületek után többségében rendben adóztak. Az eltérés inkább abból adódott, hogy az épületet bővítették, és még az eredeti alapterület után volt adókivetés, vagy a lakóépület után adóztak, a garázs után pedig nem. Elvétve fordult elő csak, az is inkább a nyaralónak használt épületeknél, beépítetlen földrészleteknél, hogy egyáltalán nem adóztak az ingatlan után. Viszonylag nagy számban fordult elő továbbra is, hogy lakóépületben állandóra bejelentett lakosok után jogtalanul vettek igénybe kedvezményt.
Összegezve az eddig elvégzett munkát, az elmúlt 4 év alatt 20 helyszíni bejárással összesen 2957 ingatlan került ellenőrzésre. Az ellenőrzés eddigi tapasztalatai továbbra is azt mutatják, hogy a város valamennyi ingatlanának ilyen átfogó ellenőrzése nagyon időigényes munka, a teljes felmérés még több évet vesz igénybe, azonban a szisztematikus munka évenként több millió forint bevételt hozhat. 2009. évtől összesen 3.130.850 Ft, 2010. évtől 1.587.325 Ft, 2011. évtől 3.496.484 Ft, 2012. évtől 1.443.515 Ft, összesen 9.648.174 Ft plusz-bevétellel számolhattunk az építmény- és telekadóban, mely összegek nyilvánvalóan a következő évi adókivetésekben már halmozottan, göngyölített módon jelentkeznek.
 
Adóbehajtás:
 
2012. évben a helyi adók behajtása érdekében 683 esetben, közel 63  millió Ft összegben indítottunk valamilyen végrehajtási cselekményt.
A végrehajtási eljárások eredményeként 2012. évben összesen 39 millió Ft adóbevétel folyt be, a végrehajtási eljárás alá vont tartozásoknak 62% -a realizálódott.
Az adóbehajtási munka egész évben folyamatosan történik.
2012. évben 12 ingatlanra jegyeztettünk be  jelzálogjogot 2.903  e Ft adótartozás miatt, melyből év közben a tartozás rendezése miatt 3 jelzálogjog törlésre került 564 e Ft összegben. A megelőző évek jelzálog bejegyzései hatására 2012. évben 2 adózó rendezte tartozását összesen 539 e Ft összegben.
2012. évben a jelzálogjog bejegyzésekből összesen 1.103 e Ft adótartozás folyt be.
Sajnos vannak olyan adózók, akik csak akkor fizetnek, ha rájegyezzük az ingatlanra a jelzálogjogot. Akkor kifizetik a tartozásukat, de már a törlést követő évtől megint nem fizetnek, és kezdjük elölről. Sokszor a jelzálogjog bejegyzés ellenére az ingatlantulajdonosok
nem rendezik a tartozásukat, s így az esetleg évekig is rajta áll az ingatlanon. Az adózás rendjéről szóló törvény végrehajtásra vonatkozó rendelkezései lehetővé teszik egyszerre ugyanazon tartozás behajtása érdekében több végrehajtási cselekmény foganatosítását, ezért a jelzálogjog bejegyzés mellett jövedelemből való letiltással is próbálkozunk. Jelenleg adótartozás miatt az önkormányzatnak 49 ingatlanon  van jelzálogjoga   bejegyeztetve.
2012. évben 351 db azonnali beszedési megbízást nyújtottunk be 149 vállalkozás bankszámlája ellen 34,9 millió Ft összegben. Sok esetben többször kellett benyújtani az inkasszót ugyanazon vállalkozásnál, illetve a cég több bankszámlájánál is próbálkoztunk. Az inkasszókat elektronikus úton, banki terminálon keresztül közvetlenül az adós bankjához nyújtjuk be, így  előfordul, hogy egy így indított megbízással akár már másnap a számlánkon lehet a pénz, s nem fordulhat elő, hogy esetleg valamely pénzintézetnél az adós pont még az inkasszó beérkezése előtt leüríti a számláját.
Az azonnali beszedési megbízás útján befolyt összeg 2012. december 31.-ig 29.346 e Ft volt.
28 vállalkozás esetében nyújtottunk be határidőn belül hitelezői igényt megindult felszámolási vagy végelszámolási eljárásban, összesen 11.158 eFt összegben. A 28 vállalkozás terhére benyújtott hitelezői igényünkből 7 esetben a felszámoló a társasági adóról és osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény 4.§5. pontjában foglaltaknak megfelelően nyilatkozott arról, hogy a követelésünk kiegyenlítése nem biztosított, a követelés a felszámolási eljárásban meg nem térülő kintlévőség, így az a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 3.§(4) bekezdés 10. pontja alapján behajthatatlan követelés. 14 vállalkozás esetében a hitelezői igényünket nyilvántartásba vették, de még a felszámolási eljárás folyamatban van. 3 esetben a felszámolási eljárás befejeződésével az igényünk fedezet hiányában nem került kielégítésre. 3 vállalkozás esetében a benyújtott hitelezői igényünkre felszámolótól még visszajelzést nem kaptunk. 1 esetben a felszámolási eljárást a bíróság visszavonta.
Tartozás miatt 280 esetben kezdeményeztünk rendszeres jövedelemből való letiltást a munkáltatónál illetve a Nyugdíjfolyosító Igazgatóságnál az Egészségbiztosítási Pénztártól előzetesen bekért adatok alapján összesen 13.977 e Ft összegben.
A kezdeményezett letiltások 16 %-ában (46 eset)  eredménytelen volt a megkeresés pl.a hátralékos már nem dolgozott az adott munkahelyen, vagy időközben a munkahely szűnt meg, vagy már nem volt szabad letiltható jövedelme vagy a munkáltató nem reagált a letiltásra. 10 esetben a letiltás az adózó időközbeni befizetése miatt visszavonásra került. A 224 „befogadott” letiltásból 2012. december 31.-ig befolyt 5.965  e Ft  saját adótartozás és 1.635 e Ft idegen helyről kimutatott, adók módjára behajtandó tartozás (szabálysértési bírság, megelőlegezett családi pótlék, munkaügyi bírság stb.).A letiltások a jövedelemből nagyobb összegű tartozás esetén több éven keresztül is folyhatnak be; előző évben kimutatott, 2012. évben befolyt összeg 1.376 e Ft. Többször előfordul, hogy a munkáltató nem tesz eleget a letiltásnak, azt nem foganatosítja. Ilyenkor, ha azt felszólítás után sem teszi meg, az idevonatkozó jogszabályok alapján a munkáltatótól kerül inkasszó útján behajtásra a pénz.
2012. évben a letiltásokból összesen 8.976 e Ft folyt be. 
A gépjárműadó behajtása érdekében, ha a tartozás összege az évi tételt meghaladja, akkor van lehetőségünk a gépjármű forgalomból való kivonatására. 2012. évben  12 adózó 13 gépjárművére kezdeményeztük aKözlekedésigazgatási Hatóságnál a forgalomból való kivonást összesen 451 e Ft gépjárműadó és pótléktartozás miatt, melynek eredményeként  – az autó forgalomba való visszahelyezése érdekében az adótartozás megfizetésre került.
A korábbi években jóval több esetben kezdeményeztük gépjármű forgalomból való kitiltását. Azonban jogszabály-változás miatt lehetővé vált, hogy a forgalomból kivont autót is értékesíthesse a tulajdonosa, s azt az új tulajdonos ismételten forgalomba helyezze, anélkül, hogy a régi tulajdonos az adótartozást megfizetné. Így, ezen végrehajtási, behajtási módozat nemigen hat kényszerítőleg a gépjárműadót nem fizetőkre.
A fenti végrehajtási eljárásokon túlmenően a hátralékok behajtása érdekében az  évi két  egyenleg-közlő értesítésen túl (február, augusztus) több ezer  fizetési felszólítást küldtünk ki.
    
A 2012. évben foganatosított különböző végrehajtási cselekmények, azok összege, eredményessége
3.sz. táblázat
Behajtási cselekmény
db
Behajtásra benyújtott összeg eFt
Befolyt összeg
eFt
Jelzálogjog
12
2903
1103
Inkasszó
351
34901
29346
Letiltás
280
13977
8976
Gépjármű forgalomból történő kivonás
12
451
451
Hitelezői igény
28
11158
 
Összesen
683
63390
39876
 
 
 
 
 
  
Az egyes behajtási cselekményekből a különböző adók eltérő eredményességgel hajthatók be, illetve a behajtott adók nagyságrendjét befolyásolja azok egyedi „sajátossága”.
        
 
A behajtási cselekményekből befolyt adó legnagyobb hányada, 35 %-a az iparűzési adó. Ennek az az oka, hogy a vállalkozások többsége pénzforgalmi számlával rendelkezik, melyről- amennyiben van a számlán pénz, illetve nincs rajta sorbanállás- a tartozás összege beszedhető.
Az építményadó esetében, ahol az adózóink nagy része magánszemély, nehezebb a bankszámláról való beszedés. Itt inkább a jövedelemből való letiltás az eredményesebb, de az egy sokkal hosszabb folyamat.
 
Az Adóügyi Osztály, mint önkormányzati adóhatóság az adók beszedése mellett számos jogszabályban előírt kötelező  hatósági  feladatot is  ellát.
 
Adó-és értékbizonyítványt a Balatonalmádi város közigazgatási területéhez tartozó ingatlanok esetében készítünk, szociális igazgatási, gyámügyi, bírósági, végrehajtási, hagyatéki és póthagyatéki ügyekben.
Az  elmúlt három évben jelentősen megnövekedett a kiállított adó- és értékbizonyítványok száma. 2012. évben az előző évhez képest mintegy 38 %-kal, 2010. évhez képest pedig  58%-kal emelkedett a kérelmek száma.
  
 
A legtöbb kérelem a hagyatéki eljárás lefolytatásához szükséges jogsegélykérelemként érkezett. A 60-as, 70-es években épült nyaralók tulajdonosai az idősebb korosztályba tartoznak, így sajnos egyre jobban növekszik az elhalálozások száma. Ezekben az esetekben a hagyatéki eljáráshoz minden esetben az ingatlan fekvése szerinti adóhatóságnak kell eljárnia. A végrehajtási eljárásokhoz kapcsolódó adó- és értékbizonyítvány elkészítésére irányuló kérelmek száma is folyamatosan növekszik. Miután Almádi nyaraló város, az ország egyre több helyéről érkezik megkeresés az almádi ingatlantulajdonnal rendelkező, valamilyen okból nem fizető adósokat érintő tartozásokat illetően, akár már tízezres nagyságrendű tartozás esetén is. Ritkább esetben készül adó- és értékbizonyítvány gyámhivatali eljárás (többnyire kiskorúakat érintő adásvétel esetén), szociális igazgatási eljárás (idősotthoni elhelyezéshez, térítési díj megállapításához), államilag támogatott hitelfelvételhez, valamint bírósági peres eljárásokhoz kapcsolódóan.
 
A kiállított adó-és értékbizonyítványok ügytípus szerinti megoszlása
4.sz.táblázat
Év
Hagyatéki eljárások
Póthagyatéki eljárások
Bírósági végrehajtási eljárások
Adó-végrehajtási eljárás
Gyámhatósági eljárások
Szociális igazgatási eljárások
Államilag támogatott hitelfelvételhez
Bírósági eljárások
Összesen
     /db/
 
2010
 
183
 
10
 
36
 
23
 
8
 
8
 
4
 
5
 
277
 
2011
 
249
 
3
 
44
 
30
 
7
 
6
 
5
 
2
 
346
 
2012
 
237
 
137
 
60
 
25
 
7
 
6
 
3
 
3
 
478
 
 
2012. évben jelentősen megnőtt a póthagyatéki eljárásokhoz megkért adó-és értékbizonyítványok száma. A földhivatalok a korábban elhunyt személyek rendezetlen tulajdonviszonyainak földhivatali rendezése, átvezetése céljából tavaly 137 esetben kérték az önkormányzatunk illetékességi területén fekvő ingatlanokról póthagyatéki eljárás lefolytatását, illetve az ehhez kapcsolódó adó-és értékbizonyítvány elkészítését.
 
Az adó-és értékbizonyítványok mellett adóhatóságunk 2012. évben 86 db adóigazolást állított ki, valamint , valamint 42 db kedvezményes strandbelépő kiváltására  jogosító igazolás kiadására került sor.
 
Az egyéb adók módjára behajtandó köztartozások behajtásával kapcsolatos rendelkezéseket az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény tartalmazza. A köztartozások (munkaügyi bírságok, megelőlegezett gyermektartásdíj, halvédelmi bírság,  egyéb bírságok)behajtásával kapcsolatos megkeresések száma évről-évre növekszik. E törvényben meghatározott feladat rendkívül munkaigényes - többszöri idézések, ügyfélfogadás, befizetések utalása az illetékes számlára, válaszlevél a behajtást kérőnek stb. - és kis haszonnal jár az adott önkormányzatnak.
2012. évben tovább „szaporodtak” a rendőrhatóságtól érkező megkeresések, s ezekből is a behajtandó közigazgatási bírságok, melyek nagy részét a közlekedési szabályok be nem tartása miatt (biztonsági öv be nem csatolása, tilosban parkolás, gyorshajtás stb.) szabják ki. Ha a kiszabott bírságot az elkövető nem fizeti meg a rendőrhatóság felszólítására, akkor a rendőrhatóság jogosult megkeresni az önkormányzati adóhatóságot a végrehajtás céljából. A beszedett bírság megbontását a Magyarország központi költségvetéséről szóló törvény szabályozza, melynek értelmében 2012. évben a szabálysértései pénz-és helyszíni bírságokból származó és az önkormányzat fizetési számlájára érkező bevétel 100 %-a, a közlekedési szabályszegések után kiszabott közigazgatási bírság végrehajtásából származó bevétel 40%-a települési önkormányzatot illette meg, 60%-a a központi költségvetés számlájára került utalásra
2012. évben összesen 622 esetben kaptunk adók módjára behajtandó megkeresést, melyből 1.902 eFt  összeget utaltunk át a kiszabó hatóságoknak, szerveknek; helyben maradó bevételként  pedig 1.805 e Ft-ot utaltunk a saját költségvetésünk felé.
 
2012. évben összesen 14658 db iktatott ügyiratunk volt.
 
Összefoglalva:
2012. évben a helyi adók közül két  adónemben történt adóemelés: az idegenforgalmi adó mértéke 380 Ft/éjről 400 Ft/éjre  emelkedett; a telekadóban a 7000m 2 feletti területet meghaladó telkek esetében pedig 50 Ft-tal emelkedett az adó mértéke négyzetméterenként. A kedvezmények köre nem változott.
Összesen 541 millió forint bevételt ( helyi adók, gépjárműadó, pótlék, bírság, talajterhelésidíj, adók módjára behajtandó köztartozások) utaltunk a saját költségvetésbe, 21 millió forinttal többet, mint az előző évben.
Adóellenőrzés során 319 ingatlant ellenőriztünk, melynek eredményeképpen1,4 millió forint építmény-és telekadó került kivetésre. A helyi adók behajtása érdekében 683 esetben, több, mint 63 millió Ft összegben indítottunk valamilyen végrehajtási cselekményt, melynek eredményeként 39,8 millió Ft adóhátralék folyt be; az összes bevétel közel  7 %-a valamilyen kényszerítő intézkedés hatására került befizetésre.
 
Kérem a tisztelt Képviselő-testületet, hogy a 2013. évi adóztatásról és adóbevételek alakulásáról szóló beszámolót megvitatni, s a határozati javaslattal együtt elfogadni szíveskedjenek.
 
Balatonalmádi, 2013. április 4.
                                                                                                   Kovács Piroska Rózsa
                                                                                           jegyzői jogkört gyakorló aljegyző  
                                                                                                                                                           
                                                        

 

 


Döntéshozói vélemények

Pénzügyi és Gazdasági Bizottság  

66/2013. (IV.16.) PGB határozat
 
Balatonalmádi Város Önkormányzatának Pénzügyi és Gazdasági Bizottsága az alábbi döntés meghozatalát javasolja a Képviselő-testületnek:
 
„Balatonalmádi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2012. évi adóztatásról és az adóbevételek alakulásáról szóló beszámolót elfogadja.
 
Utasítja a Polgármestert, hogy az adókból származó bevételek összegéről a lakosságot tájékoztassa.
 
Felelős:                      Keszey János polgármester
Hivatali felelős:        Víghné Horváth Beáta adóügyi osztályvezető
Határidő:                  2013. május 31.”

 
Döntési javaslat

"Az adóztatásról és az adóbevételek alakulásáról szóló beszámoló"

Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: napirendi kérdések
A Balatonalmádi Város Önkormányzat Képviselő-testület a javaslatról egyszerű többséggel, nyílt szavazással dönt.

 

Határozati javaslat
..../2013. (IV. 25.) Öh.
 
 
Balatonalmádi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2012. évi adóztatásról és az adóbevételek alakulásáról szóló beszámolót elfogadja, utasítja a Polgármestert, hogy az adókból származó bevételek összegéről a lakosságot tájékoztassa.
 
Felelős:                      Keszey János polgármester
Hivatali felelős:        Víghné Horváth Beáta adóügyi osztályvezető 
Határidő:                   2013. május  31.

 


Határidők, felelősök:

Határidő: azonnal

« Vissza
Vissza a főmenübe