10. napirendi pont
ELŐTERJESZTÉS
A Balatonalmádi Város Önkormányzat Képviselő-testület
2013. április 25-i ülésére

Tárgy:   Átfogó értékelés a helyi önkormányzati gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról
Készítette:   Sajtos Ildikó, Zabó Beáta köztisztviselő
Előterjesztő:   Keszey János polgármester, Kovács Piroska Rózsa aljegyző
Véleményező bizottság:   Humán Bizottság

 

A)    Az önkormányzat által nyújtott pénzbeli, természetbeni ellátások, valamint a jegyzői hatáskörben tett gyámhatósági intézkedések, bűnmegelőzési program főbb pontjainak bemutatása
B)    Balatonalmádi Szociális Alapszolgáltatási Központ keretén belül biztosított gyermekjóléti alapellátás bemutatása
  
Tisztelt Képviselő-testület!
 
A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló többszörösen módosított 1997. évi XXXI. törvény (továbbiakban: Gyvt.) 96. § (6) bekezdése alapján a települési önkormányzat és az állam fenntartói feladatainak ellátására a Kormány rendeletében kijelölt szerv a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról minden év május 31-ig – a külön jogszabályban meghatározott tartalommal – átfogó értékelést készít, amelyet a Képviselő-testület megtárgyal.
 
 Tájékoztatom a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy az átfogó értékelést meg kell küldeni a Veszprém Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatalának, mint gyámhatóságnak. A Szociális és Gyámhivatal az értékelés kézhezvételétől számított 30 napon belül javaslatokat fogalmazhat meg a települési önkormányzat számára. A települési önkormányzat 60 napon belül köteles érdemben megvizsgálni a Szociális és Gyámhivatal, mint gyámhatóság javaslatait, és állásfoglalásáról, intézkedéséről tájékoztatni a hivatalt.
 
A Balatonalmádi Szociális Alapszolgáltatási Központ keretében – a Szociális és Gyermekjóléti Intézményfenntartó Társulás tagjai számára – a végzett gyermekjóléti alapellátásról szóló átfogó értékelést az érintett települések számára küldjük meg.
 
Az előterjesztés megvitatását követően a mellékelt határozati javaslat elfogadását indítványozom Tisztelt Képviselő-testületnek.  
 
Balatonalmádi, 2013. április 8.
 
   Keszey János                                                                        Kovács Piroska Rózsa
    polgármester                                                               jegyzői jogkört gyakorló   aljegyző
       
A.) Átfogó értékelés a helyi önkormányzati gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról
 
Tisztelt Képviselő-testület!
   
A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló többszörösen módosított 1997. évi XXXI. törvény a gyermekek sajátos jogaira és érdekeire tekintettel olyan rendszert vezetett be, amely egyrészt különböző támogatásokkal és szolgáltatásokkal segíti a családot a gyermek nevelésében, másrészt megfelelő támogatások és szolgáltatások nyújtásával védelmet biztosít a családból kiemelt gyermekek számára. A törvény fontos szerepet szán a családok megerősítését szolgáló területi gondozásnak, az önkormányzatok ellátására irányuló szolgáltató tevékenységnek, valamint az állami és nem állami szervek hatékony együttműködésének. A települési önkormányzat feladata a gyermekek védelme helyi ellátó rendszerének kiépítése és működtetése, a területén lakó gyermekek ellátásának megszervezése - meghatározott pénzbeli, természetbeni, illetve személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátás -.
   
A gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló – többször módosított - 149/1997. (IX.10.) Korm. rendelet 10. mellékletében foglalt tartalmi követelményeinek megfelelően az értékelés tartalmazza:
  1. A település demográfiai mutatóit, különös tekintettel a 0 -18 éves korosztály adataira. 
  1. Az önkormányzat által nyújtott pénzbeli, természetbeni ellátások biztosításának alakulását. 
  1. Az önkormányzat által biztosított személyes gondoskodást nyújtó ellátások bemutatását. 
6.    A felügyeleti szervek által gyámhatósági, gyermekvédelmi területen végzett szakmai ellenőrzések tapasztalatait, továbbá a gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltató tevékenységet végzők működését engedélyező hatóság ellenőrzésének alkalmával tett megállapítások bemutatása.
 
7.    A jövőre vonatkozó javaslatokat, célok meghatározását a Gyvt. előírásai alapján. 
 
8.    A bűnmegelőzési program főbb pontjainak bemutatását, valamint a gyermekkorú és a fiatalkorú bűnelkövetők számának az általuk elkövetett bűncselekmények számának, a bűnelkövetés okainak bemutatását.
 
9.    A települési önkormányzat és a civil szervezetek közötti együttműködés keretében történő feladatok, szolgáltatások ellátásában való részvétel leírását, tapasztalatait.
 
1. Balatonalmádi város demográfiai mutatói
 
 2012. január hó 1. napján a lakóhellyel rendelkezők száma 9430 fő, ebből 0-17 éves lakóhellyel rendelkezők száma: 1350 fő, ebből 0 – 2 éves 245 fő, 3 -5 éves 237 fő, 6-13 éves 565 fő, 14 -17 éves 306 fő.
                                                                                                
   2. Pénzbeli és természetbeni ellátások
 
A jogosult gyermek számára
a) a települési önkormányzat jegyzője   „ A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról” szóló 1997. évi XXXI. törvényben (továbbiakban:Gyvt.) meghatározott feltételek szerint rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságot, kiegészítő gyermekvédelmi támogatást, óvodáztatási támogatást,
b) a települési önkormányzat képviselő-testülete a hivatkozott jogszabályban, illetve az önkormányzat rendeletében meghatározott feltételek szerint rendkívüli gyermekvédelmi támogatást állapít meg.
A települési önkormányzat képviselő-testülete a hatáskörébe tartozó ellátást kiegészítheti, valamint a rendeletében meghatározott módon és feltételek szerint, a gyermek és fiatal felnőtt rászorultságára tekintettel más pénzbeli támogatásokat is megállapíthat.
 
A) Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény
 
A települési önkormányzat jegyzője megállapítja a gyermek rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságát, amennyiben a gyermeket gondozó családban az egy főre jutó havi jövedelem összege nem haladja meg
a)      az öregségi nyugdíj mindenkori összegének a 140 %-át,
aa) ha a gyermeket egyedülálló szülő, illetve más törvényes képviselő gondozza, vagy
ab) ha a gyermek tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos, vagy
ac) ha a nagykorúvá vált gyermek megfelel a Gyvt. 20. § (3) és (4) bekezdésében foglalt feltételeknek;
b)      az öregségi nyugdíj legkisebb összegének 130 %-át az a) pont alá nem tartozó esetben,
feltéve, hogy a vagyoni helyzet vizsgálata során az egy főre jutó vagyon értéke nem haladja meg külön – külön vagy együttesen a Gyvt. 19. § (7) bekezdésben meghatározott értéket.
 
 Nagykorúvá vált gyermek rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultsága a Gyvt. 20. § (3) és (4) bekezdése szerint:
Az egyéb jogosultsági feltételek fennállása esetén nagykorúvá válása után is jogosult a gyermek a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre, ha
a)      nappali oktatás munkarendje szerint tanulmányokat folytat és 23. életévét még nem töltötte be, vagy
b)      felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatán tanul és a 25. életévét még nem töltötte be.
Házasságkötés esetén a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságot meg kell szüntetni, ha a jogosult házasságkötése szerinti új családban az egy főre jutó havi jövedelem összege, illetve vagyon értéke meghaladja a Gyvt. 19. §-ban meghatározott jövedelemhatárt, illetve vagyon értékét.
      
A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság megállapításának célja annak igazolása, hogy a gyermek szociális helyzete alapján jogosult
a) a Gyvt. 148. § (5) bekezdésének a) és b) pontjában meghatározott gyermekétkeztetés normatív kedvezményének,
b) a Gyvt. 20/A. §-ban meghatározott pénzbeli támogatásnak, 2012. november hónaptól természetbeni ellátás.
c) a külön jogszabályban meghatározott egyéb kedvezményeknek az igénybevételére. 
 
2012. évben 1 esetben történt kérelem elutasítása. Kérelemre 2 esetben történt a kedvezményre való jogosultság megszüntetése, mely 2 gyermeket érintett. 2012. december hó 31. napján 115 fő rendelkezett rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultsággal.
 
Pénzbeli támogatás
 
A települési önkormányzat jegyzője annak a gyermeknek, fiatal felnőttnek, akinek rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultsága
a)      a tárgyév augusztus 1-jén fennáll, a tárgyév augusztus hónapjára pénzbeli támogatást folyósított,
b)      a tárgyév november 1-jén fennáll, a tárgyév november hónapjára tekintettel természetbeni támogatást nyújt.  
A pénzbeli támogatás és természetbeni támogatás esetenkénti összege 2012. évben gyermekenként 5800,- Ft volt. 2012. augusztus hónapban 106 fő részére kifizetésre e támogatás, november hónapban 113 fő részére került természetbeni támogatás  nyújtásra.
 
Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás 
 
Kiegészítő gyermekvédelmi támogatásra az a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermek gyámjául rendelt hozzátartozó jogosult, aki
a)      a gyermek tartására köteles, és
b)      nyugellátásban, vagy baleseti nyugellátásban, vagy nyugdíjszerű rendszeres szociális pénzellátásban, vagy időskorúak járadékban részesül.
A kiegészítő gyermekvédelmi támogatásra való jogosultságot a gyám lakóhelye szerint illetékes települési önkormányzat jegyzője - határozatlan időre- állapítja meg. A támogatás havi összege – gyermekenként – az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 22 százaléka.
A települési önkormányzat jegyzőjéhez 2012. évben kiegészítő gyermekvédelmi támogatás iránti kérelem nem került benyújtásra.   
 
Óvodáztatási támogatás
 
A települési önkormányzat jegyzője annak a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermeknek a szülője részére, aki a három-, illetve négyéves gyermekét beíratta az óvodába, továbbá gondoskodik gyermeke rendszeres óvodába járatásáról, és akinek rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultsága fennáll
a) a gyermek óvodai beíratását követően első alkalommal, ha a gyermek óvodai beíratása
aa) a naptári év első felében történik és a gyermek óvodai nevelésben való részvétele óta legalább két hónap eltelt, a beíratás évének június hónapjában,
ab) a naptári év első felében történik, de júniusig nem telt el két hónap, a beíratás évének december hónapjában,
ac) a naptári év második felében történik és a gyermek óvodai nevelésben való részvétele óta legalább két hónap eltelt, a beíratás évének december hónapjában,
ad) a naptári év második felében történik, de a beíratás évében decemberig nem telt el két hónap, a következő év június hónapjában [a továbbiakban az aa)-ad) pont alattiak együtt: első alkalom],
b) a gyermek beíratását követően második és további alkalommal az óvodai nevelési jogviszony fennállásáig
ba) a tárgyév június hónapjában,
bb) a tárgyév december hónapjában,
pénzbeli támogatást folyósít.
(2) Az (1) bekezdés szerinti pénzbeli támogatás folyósításának további feltétele, hogy a gyermek felett a szülői felügyeleti jogot gyakorló szülő, illetve ha mindkét szülő gyakorolja a szülői felügyeleti jogot, mindkét szülő a jegyzői eljárásban önkéntes nyilatkozatot tegyen arról, hogy gyermekének hároméves koráig legfeljebb az iskola nyolcadik évfolyamán folytatott tanulmányait fejezte be sikeresen.
(3) Az (1) bekezdés szerinti pénzbeli támogatás összege a 2009. évben gyermekenként első alkalommal húszezer forint, ezt követőn esetenként és gyermekenként tízezer forint. A 2009. évet követően az összeg emeléséről az Országgyűlés a költségvetésről szóló törvény elfogadásával egyidejűleg dönt (2012. évben pénzbeli. 10.000,- Ft, természetbeni. 20.000,- Ft.
 
A települési önkormányzat jegyzőjéhez 2012. évben óvodáztatási támogatás 1 gyermek részére került megállapításra.   
     
B) Az önkormányzat által nyújtott pénzbeli, természetbeni ellátások
 
    A Balatonalmádi Város Önkormányzata - a többszörösen módosított - gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló 5/1998. (IV.01.) rendeletével (továbbiakban: rendelet) szabályozza a pénzbeli és természetbeni ellátásokat. A Képviselő-testület a hatáskörében eljárva a Polgármesterre ruházta át, az e rendeletben szabályozott ellátások megállapítását. A feladatellátás célja: a családok szociális helyzetének megerősítése, a gyermekek szociális biztonságának növelése.
 
A pénzbeli és természetbeni ellátások a helyi rendelet alapján:
  • Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás
  • Egyszeri tankönyv vásárlási támogatás
  • Születési támogatás
  • Életkezdési önkormányzati kiegészítő támogatás
  • Étkezési térítési díjkedvezmény 
·         Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás
 
A Polgármester a gyermeket rendkívüli gyermekvédelmi támogatásban részesíti, ha a gyermeket gondozó család időszakosan létfenntartási gondokkal küzd, vagy létfenntartását veszélyeztető rendkívüli élethelyzetbe került. Elsősorban azokat a gyermekeket, illetve családokat kell alkalmanként rendkívüli támogatásban részesíteni, akiknek az ellátásáról más módon nem lehet gondoskodni, illetve az alkalmanként jelentkező többletkiadások – különösen a szociális válsághelyzetben lévő várandós anya gyermekének megtartása, a gyermek fogadásának előkészítéséhez kapcsolódó kiadások, a nevelésbe vett gyermek családjával való kapcsolattartásának, illetve a gyermek családba való visszakerülésének elősegítése, betegség vagy iskoláztatás – miatt anyagi segítségre szorulnak.
Annak a gyermeket gondozó családnak állapítható meg a rendkívüli támogatás, ahol az egy főre jutó havi jövedelem összege nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 200 %-át (57.000,- Ft).
2012. évben 196 esetben 169 fő gyermek részére került megállapításra rendkívüli gyermekvédelmi támogatás. A folyósított támogatás összesen összege: 2.175.000,- Ft. 2012. évben kérelem elutasítása nem történt. 
 
·         Egyszeri tankönyvvásárlási támogatás 
 
Egyszeri tankönyvvásárlási támogatásban részesülhet az a gyermek, akinek családjában az egy főre jutó átlagjövedelem az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 160 %-át nem haladja meg (2012. évben 45.600,- Ft), és a szülő a gyermek számára szükséges tankönyveket támogatás nélkül nem tudja kifizetni.
A támogatás összege a tankönyvek igazolt áránál, de maximum az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegénél több, illetve 1.000,- Ft-nál kevesebb nem lehet. 
Az elmúlt évben 11 fő gyermek részesült e támogatásban, a felhasznált összeg: 99.800,- Ft volt.
 
·         Születési támogatás
 
Születési támogatásra a 2005. január 1. napját követően született Balatonalmádi lakóhellyel rendelkező gyermek akkor jogosult ha,
a) legalább egyik szülője, törvényes képviselője Balatonalmádi lakóhellyel rendelkezik,
     és
b) más önkormányzati ezen a jogcímen támogatásban nem részesült.
A támogatás összege egyszeri alkalommal gyermekenként 20.000,- Ft.
 2012 évben 63 gyermek szülője fordult kérelemmel e támogatás iránt.
 
·         Életkezdési önkormányzati kiegészítő támogatás
 
Életkezdési önkormányzati kiegészítő támogatásra a 2006. december 31. napja után született Balatonalmádi városban bejelentett lakóhellyel rendelkező gyermek akkor jogosult ha,
a)      legalább egyik szülője, törvényes képviselője a gyermek születését megelőző egy évben Balatonalmádi városában lakóhellyel rendelkezett, és
b)       a nevére Start-számlát nyitottak, valamint
c)       más önkormányzattól ezen a jogcímen támogatásban nem részesült. 
A támogatás összege egyszeri alkalommal gyermekenként 10.000,- Ft.
 2012. évben 22 fő gyermek részesült e támogatásban.
 
·         Étkezési térítési díjkedvezmény
 
Balatonalmádi Város Polgármestere a normatív gyermekétkeztetési kedvezményeken túl további étkezési térítési díjkedvezményt biztosíthat – a törvényes képviselő(k) kérelmére a helyi rendelet alapján:
a) Azon gyermeknek, akik 50 %-os normatív étkeztetési kedvezményre[1] jogosult, de a családjukban az egy főre jutó jövedelem az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 170 %-át (2012. évben 48.450,-Ft )nem haladja meg, legfeljebb 20 %-ig,
b) Azon gyermeknek, akik nem jogosultak normatív étkeztetési kedvezményre, de családjukban az egy főre jutó jövedelem az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 170 %-át (2012. évben: 48.450,- Ft) nem haladja meg, legfeljebb 50 %-ig.
  
A polgármester étkezési térítési díjkedvezményt állapít meg annak az önálló keresettel nem rendelkező nappali oktatás munkarendje szerint középiskolai tanulmányokat folytató fiatal felnőtt részére, aki a családjában az egy főre jutó jövedelem az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 170 %-át nem haladja meg. A kedvezmény mértéke legfeljebb a fizetendő étkezési térítési díj 50 %-ig terjedhet.
 
      A térítési díjkedvezmény megállapítása egy évi időtartamra történik, az iskolai tanévhez illetve az bölcsődei és óvodai nevelési évhez igazodóan. A díjkedvezmény csak egy jogcímen vehető igénybe.
     2012. évben Balatonalmádiban lakóhellyel rendelkező gyermekek közül 53 fő gyermek és 3 fő nagykorúrészesült étkezési térítési díjkedvezményben. Tavaly az étkezési térítési díjkedvezmény összege: 770.555,- forint volt.  2012. évben 1 fő gyermek támogatása szűnt meg kérelemre. A fenntartó az óvodában a saját konyhán keresztül, az általános iskolákban a BAKONYGASZT Zrt.. által nyújtott szolgáltatással biztosítja az étkeztetést.  
   
3. Az önkormányzat által biztosított személyes gondoskodást nyújtó ellátások bemutatása
 
a) gyermekek napközbeni ellátása
 
 A gyermekek napközbeni ellátásaként a családban élő gyermekek életkorának megfelelő nappali felügyeletét, gondozását, nevelését, foglalkoztatását és étkeztetését kell megszervezni azon gyermekek számára, akiknek a szülei, nevelői, gondozói munkavégzésük, munkaerőpiaci részvételt elősegítő programban képzésben való részvételük, betegségük vagy
egyéb ok miatt napközbeni ellátásukról nem tudnak gondoskodni. Az önkormányzat a gyermekek napközbeni ellátását a helyi óvodában és a kettő általános iskola napközis foglalkoztatása keretében biztosítja.
    Az ellátás igénybevétele általában önkéntes, de ha a gyermek veszélyeztetettsége megkívánja, a jegyző az ellátás igénybevételét kötelező határozatában előírhatja. Az ellátás során csak az étkezésért kell térítési díjat fizetni. A napközbeni ellátást naponta átlagosan a helyi óvodákban 200 fő, az általános iskolai napközis foglalkozást 2012 fő vette igénybe a tavalyi évben.
  
b) gyermekek átmeneti gondozása: önálló helyettes szülő
 
2003. április hó 18-án kelt 04-503-5/2003. számú határozatával a Veszprém Megyei Közigazgatási Hivatal Megyei Gyámhivatala az önkormányzat által fenntartott önálló helyettes szülői ellátás működését Balatonalmádi város lakosságára kiterjedően határozatlan időre engedélyezte. Az önálló helyettes szülői ellátást dr. Vidáné Spengler Anna látja el. A helyettes szülői tanácsadó feladatait változatlanul a Balatonalmádi Szociális Alapszolgáltatási Központ családgondozója látja el. 2012. évben gyermek átmeneti gondozására nem került sor. 
 
c) gyermekjóléti szolgáltatás
 
Az előterjesztés B) pontja tartalmazza.
 
  1. A felügyeleti szervek által gyámhatósági, gyermekvédelmi területen végzett szakmai ellenőrzések tapasztalatainak, továbbá a gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltató tevékenységet végzők működését engedélyező hatóság ellenőrzésének alkalmával tett megállapítások
 
2012. évben felügyeleti szervek ellenőrzés nem történt.
 
 
7         Jövőre vonatkozó javaslatok, célok
 
Szociális és Gyermekjóléti Intézményfenntartó Társulás működtetésében helyettes szülő szolgáltatással kapcsolatban megvizsgálni annak lehetőségét, hogy több településen működő önálló helyettes szülő szolgáltatás helyettes szülői hálózatba való szervezését. Balatonalmádi területén önálló helyettes szülő keresése.
 
8.   A bűnmegelőzési program főbb pontjainak bemutatása, valamint a gyermekkorú és a fiatalkorú bűnelkövetők számának az általuk elkövetett bűncselekmények számának, a bűnelkövetés okainak bemutatása
 
  • 2012. évben Balatonalmádi városban élő kiskorú személyek bűnelkövetése, valamint családon belüli erőszakkal érintettsége – a Balatonalmádi Rendőrkapitányság adatai alapján -
 Bűnelkövető személyek, akikről jelzés történt a gyermekjóléti szolgálathoz:
gyermekkorú: 0 fő
fiatalkorú:       3 fő   (1 fő betörés, 2 fő lopás)
A bűnelkövetés oka a szülő felügyelet hiánya (elkövetők), helytelen nevelés eredménye (elkövetők és sértett).
 
Gyermekjóléti szolgálat felé bűncselekményben betöltött áldozati helyzete miatt kiskorú személyről 5 esetben 5 gyermekkorú személyről adott jelzést.
 
Családon belül történt erőszakkal elkövetett bűncselekmény miatt 4 esetben – testi sértés miatt - indult eljárás Balatonalmádiban.
 
A gyermekek egészséges nevelését veszélyeztető magatartással kapcsolatban büntető eljárás nem indult. Balatonalmádi Rendőrkapitányság jelzése alapján ez azonban nem jelenti azt, hogy a családi veszekedések során több tettlegességre vagy egyéb bántalmazásra nem került sor, de a helyszínre érkező rendőr járőr bűncselekmény gyanúját nem tudta megállapítani, ill. magánindítványos bűncselekmények esetén a sértett fél nem élt jogaival.
 
A kábítószerrel visszaéléssel kapcsolatban 1 fő fiatalkorú lány volt érintett az elkövetők között.                                                     
  • A bűnmegelőzési program főbb pontjainak bemutatása
A helyi önkormányzat a közbiztonsággal összefüggő feladatait és céljait a 231/2002. (XII. 19.) számú önkormányzati határozatával elfogadott Közbiztonsági és Bűnmegelőzési koncepcióban határozta meg, melyet kétévente felülvizsgál. A koncepció szerint: a cél a közösségi biztonságkezelés meghonosítása.
 
2011. március 31. napján Balatonalmádi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az alábbi intézkedési tervet fogadta el 2011. és 2012. évre:
„7.1. Humán Bizottság feladatai:
 
a) Folyamatosan figyelemmel kíséri a közbiztonsági koncepció végrehajtását és javaslatot tesz a feladatok ellátására.
Felelős: HB elnöke
Határidő: folyamatos
 
b) Együttműködik a rendőrséggel, tűzoltósággal, polgárőrséggel.
Felelős: HB elnöke
Határidő: folyamatos
 
7.2. Lakosság bevonása és tájékoztatása
 
a) Biztosítani kell, hogy a lakosság a HB részére bejelentést, figyelemfelhívást, illetve javaslatokat tehessen.
Felelős: HB elnöke
Határidő: folyamatos
 
b) A bűnmegelőzési és közbiztonsági koncepció felülvizsgálatát a város honlapján közzé kell tenni.
Felelős: HB elnöke
Határidő: 2011. április 15.
 
7.3. A bűnmegelőzés össztársadalmi üggyé tétele
a) Az önkormányzat minden szerve – de különösen a HB – népszerűsítse a bűnmegelőzést és teremtsen lehetőséget a lakosságnak, valamint az érintett szervezeteknek a bűnmegelőzésben való aktív részvételre.
Felelős: polgármester, bizottsági elnökök
Határidő: folyamatos
 
b) Lehetőség szerint a helyi önkormányzati rendeletekben érvényesíteni kell a bűnmegelőzési és közbiztonsági szempontokat. 
Felelős: Polgármester, HB elnöke
Határidő: folyamatos
 
c) A HB segítse a Polgárőrséget a Szomszédok Egymásért Mozgalom szervezésében.
 
Felelős: HB elnöke
Határidő: folyamatos
 
7.4. Feladatok a bűn okok és bűnalkalmak korlátozása érdekében
 
a) A már meglévő térfigyelő rendszert tovább kell működtetni, továbbfejlesztésének lehetőségét folyamatosan vizsgálni kell.
Felelős: HB elnöke, polgármester
Határidő: folyamatos
 
b) Összehangolt ellenőrzéseket kell tartani a kereskedelmi, vendéglátóipari egységeknél, valamint az időszakos és telephelyhez nem kötött árusoknál, továbbá a telephely engedéllyel rendelkezőknél.
Felelős: jegyző
Határidő: folyamatos
 
d) A közterület-felügyelők a rendőrséggel, a polgárőrséggel – a lehetőségekhez mérten – minél nagyobb számban hajtson végre közös járőrözéseket, területbejárást.
Felelős: jegyző
Határidő: folyamatos
 
e.) Gondoskodni kell a közvilágítás folyamatos ellenőrzéséről, és hiba esetén azonnali intézkedés megtételéről.
Felelős: polgármester
Határidő: folyamatos
 
7.5 Feladatok a sértetté válás kockázatának csökkentésére
 
a) Az önkormányzat információs csatornái felhasználásával népszerűsíti és ösztönzi a bűnmegelőzést.
Felelős: HB elnöke
Határidő: folyamatos
 
b) Kelet-Balatoni Kistérség Társulásában közreműködés a Társulás közbiztonsági koncepciójának végrehajtásában.
Felelős: polgármester
Határidő: folyamatos
 
7.6. Gyermek és fiatalkorú bűnözés megelőzése és csökkentése
 
a) A HB kísérje figyelemmel a Kábítószer Egyeztető Fórum működését, segítse annak tevékenységét, s tapasztalatait hasznosítsa a bűnmegelőzési tevékenysége során. Közreműködés a Kelet-Balatoni Kistérség Társulása által létrehozott KEF tevékenységében.
Felelős: HB elnöke
Határidő: folyamatos „
 
 Balatonalmádi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 74/2011. (III.31.) önkormányzati határozatával elfogadta a Balatonalmádi Város Önkormányzatának közbiztonsági és bűnmegelőzési koncepciójának felülvizsgálatát. A közbiztonsági és bűnmegelőzési koncepció következő felülvizsgálatára 2013. áprilisában kerül sor.
  
A Kelet-Balatoni Kistérségi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum 2012. évben a pályázati programban vállaltaknak megfelelően KEF üléseket és továbbképzéseket szerveztek, együttműködve a médiával, tanulmányúton (tapasztalatcsere más KEF-kel) és konferenciákon vettek részt. A Kelet-Balatoni Kistérségi KEF közoktatási intézményekben dorgprevenciós kiadványt és szórólapot juttatott el a 7. és 8. osztályos és középiskolás diákok részére, a helyi televízióval történő együttműködés keretében drogpreveniós reklámfilmet készítettek a középiksolás diákok részvételével, mely a kistérségi televízióban és, kistérségi honlapon látható, megtalálható. A program megvalósítása során a KEF működése folyamatossá vált, szakmai kapcsolatok erősödése tapasztalható volt az elmúlt évben.
                           
9. A települési önkormányzat és a civil szervezetek közötti együttműködés keretében feladatok, szolgáltatások ellátásában való részvétel leírása 
 
Balatonalmádi városban működő civil szervezetek a városi rendezvényeken részt vesznek, általuk szervezett szabadidős programjaik szervezésében tekintettel vannak az egészség megőrzésére, a szabadidő hasznos eltöltésére, hagyományok ápolására. A civil szervezetek Balatonalmádi Város Önkormányzat Polgármestere meghívására két havonta Civil Fórumon vesznek részt.
 
Balatonalmádi, 2013. április 8.
     
 
   Keszey János                                                                         Kovács Piroska Rózsa
    polgármester                                                                 jegyzői jogkört gyakorló aljegyző
 
       
 


[1] Gyvt. 148.§ (5) bekezdése alapján a bölcsődés, óvodás, 1-8. évfolyamon nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő és rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő tanuló, gyermek, három- vagy több gyermekes család, tartósan beteg vagy fogyatékos gyermek

 

 


Döntéshozói vélemények

Humán Bizottság  

60/2013. (IV. 16.) HB határozat:
 
Balatonalmádi Város Önkormányzatának Humán Bizottsága az alábbi döntés meghozatalát javasolja a Képviselő-testületnek:
 
Balatonalmádi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a települési önkormányzati gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról szóló átfogó értékelést elfogadja.
 
Felkéri a Jegyzőt, hogy a települési önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról szóló átfogó értékelés 1 példányát küldje meg a Veszprém Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatalának. 
 
Felelős:                         Keszey János polgármester
                                       Kovács Piroska Rózsa jegyzői jogkört gyakorló aljegyző
Hivatali felelős:           Göndöcsné Sashegyi Csilla igazgatási osztályvezető 
Határidő:                   2013. május 15. - átfogó értékelés továbbítása
 

 
Döntési javaslat

"Gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok"

Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: napirendi kérdések
A Balatonalmádi Város Önkormányzat Képviselő-testület a javaslatról egyszerű többséggel, nyílt szavazással dönt.

 

Határozati javaslat
 
………/2013. (IV. 25.) Öh.
 
Balatonalmádi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a települési önkormányzati gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról szóló átfogó értékelést elfogadja.
 
Felkéri a jegyzőt, hogy a települési önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról szóló átfogó értékelés 1 példányát küldje meg a Veszprém Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatalának. 
  
Felelős:                         Keszey János polgármester
                                        Kovács Piroska Rózsa aljegyző
Hivatali felelős:           Göndöcsné Sashegyi Csilla igazgatási osztályvezető 
Határidő:                      2013. május 15. - átfogó értékelés továbbítása
 
 
 

 


Határidők, felelősök:

Határidő: azonnal

« Vissza
Vissza a főmenübe