2. napirendi pont
ELŐTERJESZTÉS
A Balatonalmádi Város Önkormányzat Képviselő-testület
2013. május 16-i ülésére

Tárgy:   Veszprém megyei köznevelési-fejlesztési terv véleményezése
Készítette:   Kovács Piroska Rózsa aljegyző
Előterjesztő:   Keszey János polgármester

 

Tisztelt Képviselő-testület!
 
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: Nkt.) 75. § (1) bekezdése szerint az oktatásért felelős miniszter a köznevelési feladatok megszervezéséhez szükséges döntései előkészítése céljából az Oktatási Hivatal előterjesztése alapján a kormányhivatalok közreműködésével valamint a helyi önkormányzatok véleményének kikérésével és közreműködésével, megyei szintű bontásban feladatellátási, intézményhálózat-működtetési és köznevelés-fejlesztési tervet (a továbbiakban: fejlesztési terv) készít.
Az Oktatási Hivatal elnöke értesítette az önkormányzatot, hogy a 2013 – 2018 közötti időszakra szóló fejlesztési terv elkészült, s a arról a törvénynek megfelelően az önkormányzat véleményét kéri.
Az Nkt. 75. § (1) bekezdése szerint a települési önkormányzat a köznevelés-fejlesztési tervhez adott véleményéhez beszerzi a településen működő köznevelési intézmények nevelőtestületei, a köznevelési intézményben közalkalmazotti jogviszony, munkaviszony keretében foglalkoztatottak közössége (a továbbiakban: alkalmazotti közösség), szülői és diákszervezeteinek véleményét.
Az Oktatási Hivatal közleménye szerint a települési önkormányzatnak az alkalmazotti közösségtől, szülői szervezetektől beérkező véleményeket összesíteni kell, és azokat saját véleményébe integrálva kell feltöltenie az oktatas.hu rendszerébe. A települési szinten integrált vélemény megküldéséhez (feltöltéséhez) nyitva álló jogvesztő határidő – a nemzeti köznevelési törvény végrehajtásáról szóló 229/2013.(VIII.28.) Korm. rendelet 21/B.§ (6) bekezdése szerint - 15 nap.
Az Oktatási Hivatal honlapján 2013. május 1-jén jelent meg a fejlesztési terv, az ottani közlés szerint a határidő számításának kezdő napja 2013. május 3.
 
A Veszprém megyére vonatkozó fejlesztési terv 892 oldal, … MB, ezért kinyomtatását, kiküldését mellőztük, megtekinthető az Oktatási Hivatal / köznevelés honlapján a:
http://www.oktatas.hu/bin/content/dload/megyei_fejlesztesi_tervek/Veszprem_Megyei_Fejlesztesi_Terv_2013.pdf
 
Csatoljuk a fejlesztési terv tartalomjegyzékét, és a Balatonalmádi Tankerületre vonatkozó megállapítások kigyűjtését, valamint külön fájlban a Balatonalmádi járásra, benne Balatonalmádi köznevelési intézményeire vonatkozó mellékleteket.  
A fejlesztési terv 1. pontja Veszprém megye földrajzi, településszerkezeti, gazdasági, munkaerő-piaci, kulturális és sport stb. helyzetelemzését tartalmazza, valamint a megye demográfiai mutatóit, tendenciáit elemzi.
A fejlesztési terv 1.2. pontja Veszprém megye köznevelési intézményrendszerének jellemzőit, főbb mutatóit mutatja be.
Az óvodákra vonatkozó adatokat járási szinten és településsorosan, az általános iskolákra, alapfokú művészetoktatási intézményekre, középiskolákra, kollégiumokra és pedagógiai szakszolgálatokra járási szinten ad elemzést a tanulmány.
A köznevelési intézményekre vonatkozó elemzés és az ebből levont következtetések a KIRSTAT 2012. évi adatain alapulnak.
2. pont írja le a köznevelési feladatellátás 2013/2014. tanévi átszervezések javasolt szempontjait. Itt kell megjegyezni, hogy a köznevelési fejlesztési tervek 2014-ben minőségi, hatékonyság szempontból felülvizsgálatra kerülnek.  
3. pont tartalmazza a Megyei köznevelés-fejlesztési tervet.
 
3.3. Óvodai ellátás középtávú terve.
A megyében Papkeszi, Litér, Felsőőrs, Alsóörs, Balatonfüred (2 feladat ellátási helyen), Nyírád, Berhida, Ősi, Balatonalmádi, Csopak, Adásztevel, Ugod, Pápa, Csabrendek, Monostorapáti, Taliándörögd, Badacsonytördemic településeken – a KIRSTAT-ban rögzített adatok alapján - az óvodai férőhelyek száma és a demográfiai mutatók alapján, középtávon nem megoldott az óvodai feladatellátás biztosítása, ezért az érintett települési önkormányzatoknak intézkedniük kell a férőhelyek biztosításáról.
 
            Óvodai ellátás Balatonalmádi
„A 3 – 6 éves populációt vizsgálva a település óvodai kapacitása nem felel meg a következő 5 évben az ellátásra jogosultak számához viszonyítva (XX. sz. tábla: Óvodáskorú gyermekek száma a településen). Ez a számítás nem veszi figyelembe a 7 éves korosztály létszámát, akik jelentős része viszont ki is kerül az óvodai ellátásból, és az általános iskolai   intézményrendszerben jelenik meg. Azt hogy évről-évre hány 7 éves gyermeket tartanak vissza az iskolaérettségi vizsgálatok alapján az óvodákban az adott év óvodai kapacitásainak felülvizsgálatakor kell figyelembe venni.
A helyzetelemzés adatai azt is mutatják, hogy az óvodák jelenlegi kihasználtsága települési szinten 136 %-os.
A jelenleg rendelkezésekre álló számok alapján a rendelkezésre álló óvodai kapacitás nem elegendő a feladatellátás biztosításához. Az óvodaköteles korosztályok és az óvodai kapacitás minden évben kapacitáshiányt mutat, az adatok felülvizsgálata évről-évre fokozott figyelmet igényel, illetve az intézkedést ezek birtokában kell megtenni. A férőhelyek 93 %-a (200 férőhely) állami fenntartású intézményben áll rendelkezésre, 7 %-a (15 férőhely) magánfenntartású intézményben van.”
 
A férőhelyek száma a 2012. 10.01-i  intézményi statisztika alapján 225.
-          A mellékletek adattábláiban már pontosan szerepel, de a 3.3. Óvodai ellátás középtávú terve (395. oldal) Balatonalmádi településre vonatkozóan 200 fő önkormányzati fenntartású férőhely, 15 magán fenntartású férőhely szerepel, a 200 fő hibásan
-          332. adattábla: összes férőhely 240, és nem 250. Így a kihasználtsági mutató sem pontos. 
-          33.melléklet: Balatonalmádi saját intézményében ellátott óvodások száma 200 fő, nem 197 (2012.okt.1-i statisztika)
-          A férőhelyigény középtávú prognózisa – természetéből adódóan - meglehetősen bizonytalan.
 
Balatonalmádi Város Önkormányzata tisztában van az óvodai férőhelyek szűk kapacitásával. A Képviselő-testület már 2005-ben (33/2005.(II.24.)Öh/5.pont.)  döntött arról,  hogy- tekintettel az óvodaépületek műszaki állapotára -  a Mogyoró úti óvoda területén új óvodát épít, rendelkezett a felépítendő új óvoda tervezési programjának összeállításáról, majd 2008-ban a tervek elkészítéséről. A 2008-ban elkészült építési engedélyezési tervek (200 fő férőhely, 8 óvodai csoport, melegítőkonyha és kiszolgáló helyiségek összesen 1972 m2 alapterületen, 2 csoportos bölcsőde későbbi tervezésének és kivitelezésének lehetőségével) a 170/2010. (VI. 24.) Öh. határozattal elfogadott intézkedési tervben 3.1.1. b.) döntött az Önkormányzat, hogy a Mogyoró úti óvoda területén tervezett új óvoda terveit felülvizsgálja. Végül – az intézkedési terv 2012. évi felülvizsgálata során, tekintettel az Nkt. Kötelező óvodáztatást bevezető rendelkezésére, az így megnövekedett férőhely-igényre - képviselő- testület a 119/2012.(V.30.)Ö. határozatával úgy döntött, hogy a Mogyoró utcai ingatlanra meglévő óvodai engedélyezési terv – 10 csoportos óvodára történő – áttervezését készítteti elő.
Ugyanakkor az önkormányzat az új óvoda felépítését önerőből nem tudja megvalósítani. A fejlesztésnek akkor van realitása, hogy ha megfelelő forrás-hátterű, legalább 550-600 millió Ft-ot uniós vagy állami támogatás rendelkezésre áll.
 
A kötelező óvodába járás 2014. évi bevezetése – amennyiben a népesség-nyilvántartás szerinti teljes óvodáskorú korosztály Almádiban venné igénybe az ellátást – szükségmegoldásokra kényszerítheti az önkormányzatot. Az óvodaépületek műszaki állapota nem teszi lehetővé 1-2 csoportszoba hozzátoldását az épületekhez.
A Balatonalmádi Napköziotthonos Óvodák Szülői Szervezete, Alkalmazotti közössége és  Nevelőtestülete véleményében megfogalmazott SNI-s gyermekek ellátására (jelenleg egy gyermek van az intézményben, a szakértői  bizottság szakvéleménye alapján sajátos nevelési igényű) fel kell készülni.
Az óvoda a pedagógia szakszolgálat feladatainak integrálásától és bővítésétől a helyi óvodások fejlesztő nevelésének, gyógytestnevelési ellátásának megoldását várja
Nem teljesen egyértelmű, hogy a Nkt. 2. sz. mellékletében [a nevelő és oktatómunkát közvetlenül segítő alkalmazottak] az intézményenként biztosítandó óvodapszichlógus (0,5 fő) létszámon felül alkalmaznak még óvodapszichológusokat az egységes pedagógiai szakszolgálat tagintézményei, vagy a tervezett integráció azt jelenti, hogy az óvodákban 2013. szeptember 1-től esetleg alkalmazott óvodapszichológusok átkerülnek a pedagógiai szakszolgálathoz.
  
3.4.Általános iskolai középtávú beiskolázási terv
 
„A megye balatonalmádi tankerületében 10 településen a férőhelyek száma és a középtávú demográfiai mutatók szerint folyamatosan figyelemmel kell kísérni a feladatellátás  biztosítását, szükség esetén javaslattétel a szükséges kapacitás-módosításra figyelemmel arra, hogy a közszolgálat igénybe vétele a tanulók és szülők számára nem jelenthet aránytalan terhet.”
 
„A tankerületben a 2012-2013. tanévben a tanulók száma 1534 fő, az osztályok száma 88.  Az Nkt. szerinti maximális osztálylétszámmal (27) 57, az átlaglétszámmal (23) számolva 67 osztály szervezésére lenne szükség.
 
„60%-os kihasználtság alatt működik: balatonkenesei Pilinszky János Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény /51%/, Papkeszin a Bocskai István Református Általános Iskola /52%/, a Vörösberényi Általános Iskola /55%/.”
 
Balatonalmádi általános iskola középtávú létszám prognózis
Kapacitás
2012/2013
2013/2014
2014/2015
2015/2016
2016/2017
2017/2018.
Lét-szám
Oszt.
Lét-
szám
 
Oszt.
 
Lét-
szám
Oszt.
 
Lét-szám
Oszt.
 
Lét-szám
Oszt.
 
Lét-szám
Oszt.
 
763
499
 
23
516
23
528
24
550
25
570
26
565
26
 
A kapacitás-módosítás lehetséges osztály-szám csökkenést jelent, de feltehetőleg (a fenti középtávú létszám-prognózis alapján) ez a tankerületen belül nem az almádi iskolákat érinti.
A 34. melléklet „Ebből a településen lévő állami intézményben ellátottak száma” Balatonalmádi 442, ill. a 35. Melléklet Tanulói létszámadatok táblában a balatonalmádi két iskola tanulóinak száma (499) nem egyezik.
-          A Györgyi Dénes Általános Iskola véleményezésre jogosultjai nem fogalmaztak meg észrevételt a köznevelési fejlesztési tervvel kapcsolatban, elfogadták azt.  
-          A Vörösberényi Általános Iskola véleményezésre jogosultjai a fejlesztési tervben foglaltakat tudomásul veszik, de megjegyzik, hogy az iskola kapacitás-kihasználtsági mutatóját a tanulólétszám és az alapító okiratban meghatározott 313 fős engedélyezett létszám alapján kellett volna meghatározni. (Ebben az esetben a kihasználtsági mutató 70%.)
-          A vörösberényi iskola véleményezésre jogosultjai megjegyzik hogy az iskola egy pedagógusra jutó tanulólétszáma kiszámításánál a pedagógusok létszámát a főállású létszámmal számolják, ez nem veszi figyelembe a részfoglalkoztatásban foglalkoztatottakat. (Az arány így nem pontos.)
  
3.5. Alapfokú művészetoktatási feladatok középtávú terve
„A megyében, 10 tankerületben, 30 intézményben 107 feladatellátási helyen folyik alapfokú művészeti iskolai nevelés és oktatás. Az intézményekben 8847 férőhely biztosított, melyen a 2012-2013-as tanévben 7930 tanuló részesül alapfokú művészeti iskolai nevelés és oktatás ellátásban. Ez 90 %-os kihasználtságot mutat.A megye valamennyi tankerületében megoldott az alapfokú művészetoktatás, a közszolgálat igénybe vétele a tanulók és szülők számára nem jelent aránytalan terhet.”
„A balatonalmádi tankerületben állami szerv (KLIK) és magánfenntartó tart fenn Alapfokú Művészetoktatási Intézményt. Egyházi intézményfenntartó nincs. A tankerületben Balatonfőkajáron (1), Balatonkenesén (2) és Litéren (1), összesen 4 magánfenntartású (korlátolt felelősségű társaság) intézményben 119 tanulót látnak el. Az összes tanuló (438) közel 73%-a (319) jár a KLIK intézményeibe. „
„Az általános iskolai és az alapfokú művészeti iskolai tanulók arányából középtávú tanulólétszám becslése kalapján az állami intézményfenntartó és a magán intézményfenntartó  tárgyalása szükséges annak érdekében, hogy a köznevelési feladatot középtávon a fenntartók  milyen arányban lássák el, tekintettel arra, hogy Balatonkenesén van a KLIK által fenntartott feladat ellátási hely is. Litéren és Balatonfőkajáron csak magánfenntartású intézmény van, 88 tanulóval.
„Az általános iskolai és az alapfokú művészeti iskolai tanulók  arányából középtávú tanulólétszám becslések ismeretében új feladat-ellátási hely szervezése 559 lehetséges, illetve meghatározandó, hogy hol vehető igénybe az ellátás. Felsőörsön csak alsó  tagozat működik, AMI nincs a településen.
 
A fentiekből az következik, hogy a balatonalmádi zeneiskola fenntartása középtávon javasolt, szerkezeti változás nem fogalmazódott meg.
A zeneiskola véleményezésre jogosultjai nem fogalmaztak meg kiegészítő véleményt.
 
3.6.Gimnáziumi középtávú beiskolázási terv.
„A megyében a demográfiai adatok alapján, középtávon a középfokú iskolákba beiskolázandó tanulók száma csökkenő tendenciát mutat.”
 
Balatonalmádi tankerület
„Középtávon az intézmények férőhely-tanuló aránya várhatóan nem változik, vagyis továbbra is kalkulálható a 90 % feletti kihasználtság. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ a balatonalmádi és balatonfűzfői feladat-ellátási helyen összesen 510 fő férőhellyel rendelkezik, melyeken 482 tanuló gimnáziumi nevelés-oktatása folyik. Ez a 94,5%-os kihasználtság igen magas érték.
 
            Gimnázium Balatonalmádi
„A megye balatonalmádi tankerületében a gimnáziumi férőhelyek középtávon biztosítják feladatellátást. Kapacitásra vonatkozó fejlesztési javaslat nem szükséges.”
„Balatonalmádiban a Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium és a feladat jelenlegi ellátásához megfelelő infrastruktúrával rendelkezik, azonban a vonatkozó jogszabályi előírások alapján a testnevelési célú helyiségeik középtávon már nem lesznek elegendőek a testnevelés órák megtartására.”
 
A fenti megállapítás szerint a balatonalmádi Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium fenntartása középtávon javasolt.
Ha a 10 osztályban felmenő rendszerben bevezetésre kerülő mindennapos testnevelés – heti 50 óra -, akkor napi 10 órát kell teljesíteni. A tornaterem, mérete miatt, különösen a téli időszakban nem megfelelő a párhuzamos testnevelésórák megtartására. Hosszú távon célszerű szervező tevékenységgel, más jellegű sporttevékenységre alkalmas épület, intézmény, szervezet bevonása a feladat ellátására.
A Magyar – Angol Tannyelvű Gimnázium nevelőtestülete észrevételezte, hogy nem szerencsés egy összevont statisztikai mutatóban megjeleníteni az SNI-s és a két tanítási nyelvű oktatás kihasználtsági mutatóját. A fejlesztési terv az épületek jellemzőiről alig tartalmaz adatot. Kiemelik a jelenlegi épület felújításának szükségességét. A tornaterem kapacitásával kapcsolatban megjegyzik, hogy fontosabb lenne a meglévő felújítása. Javasolják egy jól felszerelt konditerem kialakítását.
A Diákönkormányzat szintén a konditerem kialakítására tesznek javaslatot.
 
3.8. Kollégiumi feladatellátás középtávú terve
„A megyében 9 számú tankerületben 21 számú intézményben 23 számú feladatellátási  helyen folyik kollégiumi nevelés és oktatás. Az intézményekben 3005 férőhely biztosított, melyen a 2012-2013. tanévben 2385 tanuló részesül kollégiumi ellátásban. Ez 79,4 %-os kihasználtságot mutat…
A középtávú középiskolai beiskolázási terv és a javasolt intézményi struktúra alapján a kollégiumi tanulók létszáma változatlan tendenciát mutat…
A megye valamennyi tankerületében a kollégiumi férőhelyek száma és a középtávú beiskolázási tervek alapján nincs szükség a kapacitás módosítására vonatkozó javaslatra, mert középtávon a feladatellátás oly módon biztosított, hogy a kapacitás nem haladja meg aránytalanul a demográfiai adatok alapján számítható igényeket.
A rendelkezésre álló kollégiumi kapacitás a középfokú iskolahálózathoz igazodva csak közepes kihasználtsággal működik, amely beavatkozást igényel. Veszprémben és Pápán - ahol
több kollégiumi feladatellátási hely is működik - megvizsgálandó egyes feladatellátási helyek megszüntetésének lehetősége.
 
            Kollégimi ellátás Balatonalmádi
A Magyar - Angol Tannyelvű Gimnázium kollégiuma a (200 fős férőhelyen 180    tanuló) 90,5 %-os kihasználtsággal működik, ami magasabb a megyei átlagnál. Fenntartás középtávon javasolt.
A kollégiumi ellátással kapcsolatosan a véleményezésre jogosultak nem fogalmaztak meg kiegészítő véleményt.
 
3.10. Pedagógiai szakszolgálat feladatellátás középtávú terve
A helyzetelemzés adatai alapján a Veszprém megyei szakszolgálati feladatellátás rendkívül összetett módon, jelentős területi egyenlőtlenségekkel, sokszor átláthatatlan szervezeti keretek
között működik. Egyes területeken feladat-átfedések jelentkeznek, míg máshol hiány mutatkozik a szakszolgálati feladatok ellátásában. Az ellátási terület lefedettsége változó, a megye bizonyos területein nyilvánvaló az ellátás hiányossága.
Az ellátórendszer hatékonyabbá tétele, az egyenlő hozzáférés feltételeinek megteremtése, a területi egyenlőtlenségek kiküszöbölése, valamint a szakszolgálati munka minőségi megújulásához szükséges feltételek biztosítása érdekében a megyei szintű pedagógiai szakszolgálati ellátás strukturális és szakmai megújulása válik szükségessé.
 
Szakszolgálati feladatok átszervezése:
„Az Nkt. 4.§ q) pontja, a 18.§-a, a 74.§-a és a pedagógiai szakszolgálati intézmények működéséről szóló 15/2013.(II.26.) EMMI rendelet alapján a pedagógiai szakszolgálati intézményrendszer teljes átalakítása folyik. Megyénként létrehoznak egy egységes, tiszta profilú, a szakmai irányítást és szakértői feladatokat is végző állami fenntartású intézményt, melynek tankerületi illetékességű tagintézményei az Nkt-ben felsorolt összes pedagógiai szakszolgálati feladatot ellátják. (gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés, oktatás és gondozás, fejlesztő nevelés, tankerületi szakértői bizottsági tevékenység, nevelési tanácsadás, logopédiai ellátás, konduktív pedagógiai ellátás, gyógytestnevelés, iskolapszichológiai, óvodapszichológiai ellátás, kiemelten tehetséges gyermekek, tanulók gondozása)
A feladatellátásra vonatkozóan az első lépésben az ún. tiszta profilú szakszolgálati intézmények tudnak csatlakozni az új struktúrába. A többcélú intézmények esetén az átszervezés a szakszolgálati feladatot ellátó intézményegység leválasztását és a tankerületi tagintézménybe történő integrálását jelenti, amely tanítási év befejezése után valósulhat meg. Az intézmények eredeti szervezési, koordinációs feladatai módosulhatnak, mivel a székhelyintézmény megyei, a tagintézmények pedig tankerületi koordinációs feladatokat”
 
            Balatonalmádi pedagógiai szakszolgálat
 
Jelenleg a Györgyi Dénes Általános Iskola és Logopédiai Intézet többcélú intézmény logopédiai intézményegysége lát el szakszolgálati feladatot kistérségi illetékességgel a Balatonalmádi, Bajcsy u. 37. sz. alatt, itt működik a Veszprém Megyei Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Balatonalmádi Nevelési Tanácsadója is. Gyógytestnevelés a Györgyi Dénes Iskolában, a Vörösberényi Általános Iskolában és a Magyar – Angol Tannyelvű Gimnáziumban és Kollégiumban folyik. A fenntartó az állam, a Györgyi Dénes Általános Iskola és Logoépdiai Intézet vonatkozásában a Balatonalmádi Tankerület, a nevelési tanácsadást illetően a Veszprém Megyeközponti Tankerület.
15/2013.(II.26.) EMMI rendelet alapján megindított átszervezéssel a Bajcsy-Zs. utcai telephely a logopédiai ellátás vonatkozásában jogutódlással megszűnik, a logopédiai ellátást járási illetékességgel (feltehetőleg) a Veszprém Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Balatonalmádi Tagintézménye végzi majd. (Az átszervezés megvalósítását a fejlesztési tervtől függetlenül a megyei és járási tankerület megkezdte.)
 Az átszervezés során az iskola logopédiai feladata és tagintézménye megszűnik, az álláshelyek és a tevékenységet végző pedagógusok átkerülnek az egységes pedagógiai szakszolgálat állományába.
Az átszervezés során az érintett iskolákban a gyógytestnevelés feladat is megszűnik, azt is a Veszprém Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Balatonalmádi Tagintézménye látja majd el.
A pedagógiai szakszolgálattal kapcsolatosan – jelen véleményezési eljárásban – nem fogalmaztak meg kiegészítő véleményt a véleményezésre jogosultak.
 
Összefoglalva:
A balatonalmádi köznevelési intézményekre vonatkozó adatokból levont helyzetelemzés – néhány helyesbítési igénytől eltekintve - helytálló.
A fejlesztési tervben az általános iskolák, a zeneiskola, a Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium és Kollégium esetében nem fogalmazódott meg strukturális átalakítás vagy módosítás javaslata.
A gimnáziumnál feltárt, a testnevelés célú helyiségek kapacitásának középtávú hiányát szervezési megoldásokkal (néptánc tanítás, lovaglás, úszás oktatás) kell feloldani.
A pedagógia szakszolgálat átalakításának megkezdése jogszabályon alapul. Amennyiben a gyógytestnevelés ellátást a rászorul tanulók továbbra is saját intézményükben kapják meg, valamint a logopédiai ellátás változatlan vagy jobb lesz, az átszerezés támogatható.
Az önkormányzat által fenntartott óvoda férőhely hiánya az önkormányzat előtt ismert, az önkormányzat megfelelő forrás-hátterű uniós vagy állami támogatás esetén a középtávon a  fejlesztésre készen áll. A 2014. szeptember 1-től bevezetendő, a 3. életévtől kötelező óvodába járás férőhelyeinek biztosítása szükségmegoldásokra kényszerítheti az önkormányzatot.
 
A köznevelési fejlesztési terv nem foglalkozik finanszírozási kérdésekkel, azonban a jövőre nézve javasolható lenne, hogy a járási illetékességű pedagógiai szakszolgálat valamint a járásnál is kiterjedtebb beiskolázási körzettel működő kollégium működtetése – melyet most saját bevételei terhére végez az önkormányzat, holott az igénybe vevők döntő többsége nem helyi illetékességű – ne a helyi önkormányzat feladata, hanem állami feladat legyen.
 
Tisztelt Képviselő-testület!
 
Kérem, hogy az előterjesztést megtárgyalni, a határozati javaslatot elfogadni szíveskedjenek.
 
Balatonalmádi, 2013. május 13.
 
                                                            Tisztelettel:                         
 
                                                                                              Keszey János
                                                                                              polgármester

 


Döntési javaslat

"Megyei köznevelési fejlesztési terv véleményezése"

Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: napirendi kérdések
A Balatonalmádi Város Önkormányzat Képviselő-testület a javaslatról egyszerű többséggel, nyílt szavazással dönt.

 

1. Határozati javaslat:
_____/2013.(V.16.) Öh.
 
Balatonalmádi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: Nkt.) 75. § (1)  bekezdésében biztosított véleményezési jogával élve a Veszprém megyei feladatellátási, intézményhálózat-működtetési és köznevelés-fejlesztési terv Balatonalmádi köznevelési intézményeire vonatkozóan az alábbi véleményt adja:
 
Balatonalmádi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a köznevelési fejlesztési terv helyzetelemzés – az alábbi pontosításokkal - részével egyetért.
  
1.)          Óvodai ellátás:
a.)       Az óvodai férőhelyek száma a 2012. 10.01-i intézményi statisztika alapján 225.
-          A mellékletek adattábláiban már pontosan szerepel, de a 3.3. Óvodai ellátás középtávú terve (395. oldal) Balatonalmádi településre vonatkozóan 200 fő önkormányzati fenntartású férőhely, 15 magán fenntartású férőhely szerepel, hibásan
-          332. adattábla: összes férőhely 240, és nem 250. Így a kihasználtsági mutató sem pontos. 
-          33.melléklet: Balatonalmádi saját intézményében ellátott óvodások száma 200 fő, nem 197 (2012.okt.1-i statisztika)
-          A férőhelyigény középtávú prognózisa – természetéből adódóan - meglehetősen bizonytalan.
b.)       Az önkormányzat által fenntartott óvoda férőhely hiánya az önkormányzat előtt ismert, az önkormányzat megfelelő forrás-hátterű uniós vagy állami támogatás esetén a középtávú fejlesztésre készen áll.
c.)       A kötelező óvodába járás 2014. évi bevezetése – amennyiben a népesség-nyilvántartás szerinti teljes óvodáskorú korosztály Almádiban venné igénybe az ellátást – szükségmegoldásokra kényszerítheti az önkormányzatot. Az óvodaépületek műszaki állapota nem teszi lehetővé 1-2 csoportszoba hozzátoldását az épületekhez.
  
2.)    Általános iskolai nevelés-oktatás
a.)       A képviselő-testület – az általános iskolák véleményezésre jogosultjaival együtt - egyetért azzal, hogy a balatonalmádi általános iskolák középtávon strukturális átalakítás nélkül funkcionáljanak.
b.)       A 34. melléklet „Ebből a településen lévő állami intézményben ellátottak száma” Balatonalmádi 442, ill. a 35. Melléklet Tanulói létszámadatok táblában a balatonalmádi két iskola tanulóinak száma (499) nem egyezik.
c.)       A Vörösberényi Általános Iskola véleményezésre jogosultjai megjegyzik, hogy az iskola kapacitás-kihasználtsági mutatóját a tanulólétszám és az alapító okiratban meghatározott 313 fős engedélyezett létszám alapján kellett volna meghatározni. (Ebben az esetben a kihasználtsági mutató 70%.)
d.)       A vörösberényi iskola véleményezésre jogosultjai megjegyzik, hogy az iskola egy pedagógusra jutó tanulólétszáma kiszámításánál a pedagógusok létszámát a főállású létszámmal számolják, ez nem veszi figyelembe a részfoglalkoztatásban foglalkoztatottakat. (Az arány így nem pontos.)
 
3.)    Alapfokú művészetoktatási feladatok
A képviselő-testület egyetért azzal, hogy a balatonalmádi Kósa György Városi Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény középtávon strukturális átalakítás nélkül működjön.
 
4.)    Gimnáziumi középtávú beiskolázási terve
a.)       A képviselő-testület egyetért azzal, hogy a Magyar - Angol Tannyelvű Gimnázium és Kollégium középtávon strukturális átalakítás nélkül funkcionáljanak.
b.)       A gimnáziumnál feltárt, a testnevelés célú helyiségek kapacitásának középtávú hiányát szervezési megoldásokkal (néptánc tanítás, lovaglás, úszás oktatás) javasolja feloldani.
c.)       A Magyar – Angol Tannyelvű Gimnázium nevelőtestülete észrevételezte, hogy nem szerencsés egy összevont statisztikai mutatóban megjeleníteni az SNI-s és a két tanítási nyelvű oktatás kihasználtsági mutatóját. A fejlesztési terv az épületek jellemzőiről alig tartalmaz adatot.
d.)       A nevelőtestület és a Diákönkormányzat javasolják egy jól felszerelt konditerem kialakítását
 
5.)    Kollégiumi feladatellátás
A képviselő-testület egyetért azzal, hogy a Magyar - Angol Tannyelvű Gimnázium kollégiuma középtávon strukturális átalakítás nélkül funkcionáljon.
 
6.)    Pedagógiai szakszolgálat feladatellátás
a.)       A pedagógia szakszolgálat átalakításának megkezdése jogszabályon alapul. Az önkormányzat egyetért az egységes, megyei központú szakszolgálati intézmény, és annak járási szintű tagintézménye létrehozásával, melyben minden, a jogszabályban meghatározott pedagógiai szakszolgálati feladatot ellátnak majd.
b.)       Javasolja, hogy a gyógytestnevelés ellátást a rászoruló tanulók továbbra is saját intézményükben kapják meg.
c.)       A pedagógia szakszolgálat feladatainak integrálásától és bővítésétől a helyi óvodások fejlesztő nevelésének, gyógytestnevelési és logoépdiai ellátása mennyiségi és minőségi fejlődését várja az intézmény és az önkormányzat.
d.)       Nem teljesen egyértelmű, hogy a Nkt. 2. sz. mellékletében [a nevelő és oktatómunkát közvetlenül segítő alkalmazottak] az intézményenként biztosítandó óvodapszichlógus (0,5 fő) létszámon felül alkalmaznak még óvodapszichológusokat az egységes pedagógiai
szakszolgálat tagintézményei, vagy a tervezett integráció azt jelenti, hogy az óvodákban 2013. szeptember 1-től esetleg alkalmazott óvodapszichológusok átkerülnek a pedagógiai szakszolgálathoz.
 
7.)    Finanszírozási kérdések
A köznevelési fejlesztési terv nem foglalkozik finanszírozási kérdésekkel, azonban a jövőre nézve javasolja a Képviselő-testület, hogy a járási illetékességű pedagógiai szakszolgálat valamint a járásnál is kiterjedtebb beiskolázási körzetű  kollégium működtetése – melyet most saját bevételei terhére végez az önkormányzat, holott az igénybe vevők többsége nem helyi illetékességű – ne a helyi önkormányzat feladata, hanem állami feladat legyen.
 
Felelős:                Keszey János polgármester
Hivatali felelős:   Kovács Piroska Rózsa aljegyző
Határidő:             a határozat továbbítására:2013. május 17. 
   

 


Határidők, felelősök:

Határidő: azonnal

« Vissza
Vissza a főmenübe