5. napirendi pont
ELŐTERJESZTÉS
A Balatonalmádi Város Önkormányzat Képviselő-testület
2013. május 16-i ülésére

Tárgy:   A Wesselényi-strand főépület emeleti részének turisztikai célú hasznosítására kiírt pályázat elbírálása
Készítette:   Lisztesné Biermann Mária köztisztviselő
Előterjesztő:   Keszey János polgármester

 

Tisztelt Képviselő-testület !
 
A Képviselő-testület a 8220 Balatonalmádi, Szent István sétány 4-6. szám alatti Wesselényi-strand főépület keleti szárny emeleti részének turisztikai célú hasznosítására kiírt két eredménytelen pályázatot követően, 2013. március 28-i ülésén úgy döntött, hogy 57/2013. (III.28.) Öh. számú határozatával - az előző pályázati kiírásokhoz képest módosított feltételekkel - nyílt egyfordulós pályázatot ír ki.
 
A Képviselő-testület által elfogadott pályázati dokumentációt és a pályázat kiírásáról szóló közleményt a helyben szokásos módon közzétettük, továbbá a határozatban foglaltak szerint a pályázatról szóló közleményt országos médiumban, a Magyar Hírlapban is megjelentettük.
 
A pályázatok benyújtási határideje: legkésőbb 2013. május 3-án, pénteken délelőtt 10.00 óra volt.
A pályázatok benyújtási határidejének lejártáig pályázati ajánlatot nem nyújtottak be, ezért a pályázati eljárást javasolom eredménytelennek nyilvánítani.
 
Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy az előterjesztést megvitatni és a határozati javaslatban foglaltak szerint dönteni szíveskedjen.
 
 
Balatonalmádi, 2013. május 13.
 
                                               T i s z t e l e t t e l :
 
                                                                                                 Keszey János
                                                                                                  polgármester

 


Döntési javaslat

"Wesselényi-strand terasz"

Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: napirendi kérdések
A Balatonalmádi Város Önkormányzat Képviselő-testület a javaslatról minősített többséggel, nyílt szavazással dönt.

 

Határozati javaslat
………./2013. (V.16.) Öh.
 
Balatonalmádi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az 57/2013. (III.28.) Öh. számú határozatával a balatonalmádi 2295/5 helyrajzi számú, természetben 8220 Balatonalmádi, Szent István sétány 4-6. szám alatti Wesselényi-strand főépület emeleti rész összesen 297 m2 területű teraszának - a kapcsolódó kiszolgáló helyiségek használatát is magában foglaló – turisztikai célú bérbeadására kiírt nyílt egyfordulós pályázatot benyújtott pályázati ajánlat hiányában
 
eredménytelennek nyilvánítja.
 
A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, hogy a döntésről az érintetteket értesítse.
 
Felelős:                      Keszey János polgármester
Hivatali felelős:        Zana András osztályvezető-főmérnök
Határidő:                   2013. május 24. - az érintettek értesítésére

 


Határidők, felelősök:

Határidő: azonnal

« Vissza
Vissza a főmenübe