9. napirendi pont
ELŐTERJESZTÉS
A Balatonalmádi Város Önkormányzat Képviselő-testület
2013. május 30-i ülésére

Tárgy:   Helyi civil pályázatok elbírálása
Készítette:   Viktor Zsuzsanna köztisztviselő
Előterjesztő:   Dr. Hoffmann Gyöngyi alpolgármester

Tisztelt Képviselő-testület!
 
Balatonalmádi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 50/2013. (III. 28.) sz. határozatával pályázatot hirdetett az önkormányzat költségvetésében elkülönített Civil Alap terhére.
 
A pályázaton 2013. évben felosztható támogatás mértéke: 1.275.000 Ft.
 
Pályázatot nyújthattak be a nem sporttevékenységet végző bejegyzett civil szervezetek, amelyek megfelelnek a Civil Koncepcióban rögzített feltételeknek, s legalább a pályázati felhívást megelőzően 2 éve folyamatosan működnek.
 
A pályázatokat működési célra és programokra lehetett benyújtani, melyhez minimum 30% önrésszel kellett rendelkezni.
 
A pályázatok benyújtásának határideje 2013. április 30. napja volt.
 
A pályázati kiírásban megjelölt határidőig 18 pályázat érkezett be.
 
A pályázatokon igényelt támogatás összege 2.510.000 Ft az alábbiak szerint:
 
1.      Almádi Zeneiskoláért Alapítvány nyári művészeti táborhoz, tábori alkotásokból kiállításhoz és kis hangversenyhez kért 93.000 Ft támogatást.
 
2.      Almádiért Közalapítvány az Almádi Gombászok Asztaltársasága működéséhez és programjaihoz kért 85.000 Ft támogatást.
 
3.      Almádiért Közalapítvány a Balatonalmádi Kertbarát Kör működési kiadásaihoz és programjaihoz kért 110.000 Ft támogatást.
 
4.      Almádiért Közalapítvány a Balatonvin Borlovagrend Egyesület Almádi Csoportja működési kiadásaihoz és programjaihoz kért 110.000 Ft támogatást.
 
5.      Almádiért Közalapítvány a Botorka Táncegyüttes működési kiadásaihoz (új koreográfia, zenei felvételkészítés, fesztivál) kért 200.000 Ft támogatást.
 
6.      Almádiért Közalapítvány a Cimbora Klub működési kiadásaihoz kért 110.000 Ft támogatást. 
 
7.      Almádiért Közalapítvány a Diabetes Klub működéséhez kért 70.000 Ft támogatást.
 
8.      Almádiért Közalapítvány a Vörösberényi Nyugdíjas Klub közművelődési célú kirándulásaihoz kért 380.000 Ft támogatást.
 
9.      Balatonalmádi Polgárőr Egyesület közbiztonsági tevékenységéhez, működési kiadásaihoz kért 98.000 Ft támogatást.
 
10. Eggenfelden-Balatonalmádi Baráti Társaság 2013. évi programjaihoz és működési kiadásaihoz kért 300.000 Ft támogatást.
 
11. Kertészek és Kertbarátok Országos Szövetségea Vörösberényi „Fábián József” Kertbarátkör 2013. évi szakmai programjaihoz és eszközbeszerzéséhez kért 150.000 Ft támogatást.
 
12. Közhasznú Alapítvány Balatonalmádi Ifjúságáért 2. félévi fenntartási költségeihez kért 100.000 Ft támogatást.
 
13. Magocskák Közhasznú Alapítvány Almádi Óvodáiért óvodákat támogató tevékenysége kapcsán felmerülő működési kiadásaihoz kért 60.000 Ft támogatást.
 
14. Magyar Vöröskereszt Veszprém Megyei Szervezete balatonalmádi szervezete Idősek Napi ünnepségéhez kért 150.000 Ft támogatást.
 
15. Magyar Vöröskereszt Veszprém Megyei Szervezete vörösberényi szervezete idősek, rászorulók támogatásával kapcsolatos kiadásaihoz kért 150.000 Ft támogatást.
 
16. Nagycsaládosok Balatonalmádi Egyesülete működési kiadásaihoz kért 210.000 Ft támogatást.
 
17. Nők a Balatonért Egyesület balatonalmádi csoportja környezet- és természetvédelmi feladatok megvalósításához kért 50.000 Ft támogatást.
 
18. Vörösberényi Polgári Olvasókör működési kiadásaihoz kért 84.000 Ft támogatást.
   
A beérkezett pályázatokat a Képviselő-testület által felkért bíráló bizottság megtárgyalta és az alábbi javaslatot állította össze a támogatás elosztására.
     
 
Pályázó
2012. évben kapott támogatás
Rendelke-zésre álló önrész
Önrész aránya
2013. évben igényelt támogatás
A Bizottság javaslata
Almádi Zeneiskoláért Alapítvány
      90 000   
    40 000   
0,30
      93 000   
     93 000   
Almádiért Közalapítvány (Almádi Gombászok Asztaltársasága)
      40 000   
    40 000   
0,32
      85 000   
      40 000   
Almádiért Közalapítvány
(Balatonalmádi Kertbarát Kör)
      90 000   
    50 000   
0,31
    110 000   
     70 000   
Almádiért Közalapítvány (Balatonvin Borlovagrend Egyesület A. Csoport)
      70 000   
    50 000   
0,31
    110 000   
      50 000   
Almádiért Közalapítvány (Botorka Tánccsoport)
      50 000   
 100 000   
0,33
    200 000   
      87 000   
Almádiért Közalapítvány (Cimbora Klub)
      60 000   
    60 000   
0,35
    110 000   
      50 000   
Almádiért Közalapítvány (Diabetes Klub)
      60 000   
    30 000   
0,30
      70 000   
      60 000   
Almádiért Közalapítvány (Vörösberényi Nyugdíjas Klub)
    185 000   
 483 000   
0,56
    380 000   
    100 000   
Balatonalmádi Polgárőr Egyesület
      50 000   
    42 000   
0,30
      98 000   
      65 000   
Eggenfelden-Balatonalmádi Baráti Társaság
      60 000   
 150 000   
0,33
    300 000   
      40 000   
Kertészek és Kertbarátok Országos Szövetsége(Vörösberényi „Fábián József” Kertbarátkör)
      90 000   
 150 000   
0,50
    150 000   
      70 000   
Közhasznú Alapítvány Balatonalmádi Ifjúságáért
      60 000   
    45 000   
0,31
    100 000   
      40 000   
Magocskák Közhasznú Alapítvány Almádi Óvodáiért
      30 000   
    60 000   
0,50
      60 000   
      30 000   
Magyar Vöröskereszt Veszprém Megyei Szervezete (B.almádi Vk.)
    100 000   
    65 000   
0,30
    150 000   
    100 000   
Magyar Vöröskereszt Veszprém Megyei Szervezete (V.berényi Vk.)
    100 000   
    65 000   
0,30
    150 000   
    100 000   
Nagycsaládosok Balatonalmádi Egyesülete
    180 000   
    90 000   
0,30
    210 000   
    150 000   
Nők a Balatonért (ba. csoport)
      50 000   
    21 429   
0,30
      50 000   
      50 000   
Vörösberényi Polgári Olvasókör
      84 000   
    36 000   
0,30
      84 000   
      80 000   
 
 
   
 2 510 000   
 1 275 000   
   
Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy az előterjesztést vitassa meg és a mellékelt határozati javaslatot fogadja el.
  
Balatonalmádi, 2013. május 14.
 
                                                           Tisztelettel:
 
                                                                                                Dr. Hoffmann Gyöngyi
                                                                                               ad-hoc bizottság vezetője
 


Döntési javaslat

"Helyi civil pályázatok"

Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: napirendi kérdések
A Balatonalmádi Város Önkormányzat Képviselő-testület a javaslatról minősített többséggel, nyílt szavazással dönt.

 

Határozati javaslat 
……/2013. (V. 30.) Öh.
 
Balatonalmádi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az önkormányzat 2013. évi költségvetésében a Civil Alap terhére elkülönített 1.275.000,- Ft pályázati keretösszeg felosztásáról az alábbiak szerint dönt.
 
A Képviselő-testület a következő pályázatokat elfogadja, és minimum 30% önrész vállalása mellett az alábbi működési célú támogatást biztosítja: 
 
Szerződő szervezet
2013. évi támogatás
Almádi Zeneiskoláért Alapítvány
93 000
Almádiért Közalapítvány (Almádi Gombászok Asztaltársasága)
40 000
Almádiért Közalapítvány (Balatonalmádi Kertbarát Kör)
70 000
Almádiért Közalapítvány (Balatonvin Borlovagrend Egyesület Almádi Csoportja)
50 000
Almádiért Közalapítvány (Botorka Táncegyüttes)
87 000
Almádiért Közalapítvány (Cimbora Klub)
50 000
Almádiért Közalapítvány (Diabetes Klub)
60 000
Almádiért Közalapítvány (Vörösberényi Nyugdíjas Klub)
100 000
Balatonalmádi Polgárőr Egyesület
65 000
Eggenfelden-Balatonalmádi Baráti Társaság
40 000
Kertészek és Kertbarátok Országos Szövetsége (Vörösberényi „Fábián József” Kertbarát Kör)
70 000
Közhasznú Alapítvány Balatonalmádi Ifjúságáért
40 000
Magocskák Közhasznú Alapítvány Almádi Óvodáiért
30 000
Magyar Vöröskereszt Veszprém Megyei Szervezete (B.almádi Vk.)
100 000
Magyar Vöröskereszt Veszprém M. Szervezete (Vb.i Vk.)
100 000
Nagycsaládosok Balatonalmádi Egyesülete
150 000
Nők a Balatonért (balatonalmádi csoport)
50 000
Vörösberényi Polgári Olvasókör
80 000
Összesen:
1 275 000
   
A támogatottaknak - szerződésben vállalt számadási kötelezettségük alapján - szakmai beszámolót (rendezvény esetén a résztvevők számának feltüntetésével) számlákkal alátámasztott pénzügyi elszámolást kell készíteniük 2014. január 31-ig az önkormányzat számára.
  
Felelős:                       Keszey János polgármester
Hivatali felelős:         dr. Pethő László osztályvezető
Határidő:                   Szerződéskötésre: 2013. június 30.
 

 


Határidők, felelősök:

Határidő: azonnal

« Vissza
Vissza a főmenübe