7. napirendi pont
ELŐTERJESZTÉS
A Balatonalmádi Város Önkormányzat Képviselő-testület
2013. június 27-i ülésére

Tárgy:   Az Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék-kezelési Önkormányzati Társulás társulási megállapodásának módosítása
Készítette:   Horváth Barna köztisztviselő
Előterjesztő:   Keszey János polgármester
Véleményező bizottság:   Pénzügyi és Gazdasági Bizottság

 

Tisztelt Képviselő-testület !
 
A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXXIX. törvény 146. § (1) bekezdésében úgy rendelkezett, hogy „az e törvény hatálybalépése előtt kötött önkormányzati társulási megállapodásokat a képviselő testületek felülvizsgálják és e törvény rendelkezéseinek megfelelően módosítják e törvény hatálybalépését követő hat hónapon belül.”
A felülvizsgálatot a Társulás munkatársai elvégezték, ennek keretében megtörtént a Társulási Megállapodás hatályos jogszabályi rendelkezésekhez való hozzáigazítása, a Társulás jogállási besorolása, valamint korrigálásra kerültek a szakfeladat-kódok, illetve a társulás bankszámlaszáma.
A díjpolitikával kapcsolatos módosításokat a 2013. január 1-én hatályba lépett, hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény díjmegállapításra vonatkozó rendelkezései teszik szükségessé.
Korábbi jogszabályi rendelkezés alapján a Társulásnak a Társulási Megállapodás mellett nem kell Alapító okirattal rendelkeznie, így az Alapító Okirat a Társulási Megállapodás jelen módosításának hatálybalépésével egy időben hatályát veszti.
A megállapodásból törlésre kerülnek a hatályukat vesztett jogszabályokra való hivatkozások, helyettük a hatályos jogszabályokra való hivatkozások kerülnek be
A csatolt tervezetben a törlendő részeket áthúzással a kiegészítéseket piros betűvel jelöltük.
A Társulás döntéshozó szerve, a Társulási Tanács 2013. április 26. napján tartott ülésén elfogadta a Társulási Megállapodás módosítását, amelynek hatályba lépéséhez valamennyi, 158 tagönkormányzat képviselő-testülete általi elfogadás szükséges, ellenkező esetben a módosítás nem lép hatályba és mulasztásos törvénysértés áll be.
Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy az előterjesztést megvitatni és a határozati javaslatot elfogadni szíveskedjen.
 
Balatonalmádi, 2013. június 5.
 
Tisztelettel:
Keszey János
polgármester


 


Döntéshozói vélemények

Pénzügyi és Gazdasági Bizottság  

 
111/2013. (VI.18.) PGB határozat
 
Balatonalmádi Város Önkormányzatának Pénzügyi és Gazdasági Bizottsága az alábbi döntés meghozatalát javasolja a Képviselő-testületnek:
 
„Balatonalmádi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék-kezelési Önkormányzati Társulás tagjaként kezdeményezi, hogy Balatonalmádi város képviselője is legyen tagja a Társulási Tanácsnak.
 
Felhatalmazza a Polgármestert, hogy a döntésről a Társulás elnökét értesítse.
 
Felelős:                       Keszey János polgármester
Hivatali felelős:          Zana András osztályvezető
Határidő:                   2013. július 15.”

 
Döntési javaslat

"A társulási megállapodás módosítása"

Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: napirendi kérdések
A Balatonalmádi Város Önkormányzat Képviselő-testület a javaslatról egyszerű többséggel, nyílt szavazással dönt.

 

Határozati javaslat
.......... /2013. (VI.27.) Öh.
 
Balatonalmádi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék-kezelési Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodásának a Társulási Tanács 13/2013 (IV.26.) ÉBRSZHK-TT határozatával kezdeményezett módosításait elfogadja.
Ezzel egy időben az Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék-kezelési Önkormányzati Társulás Alapító Okirata hatályát veszti.
A képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy az elfogadó határozatot tartalmazó jegyzőkönyvi kivonatot a Társulásnak megküldje.
A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az Alapító Okirat és a Társulási Megállapodás helyébe lépő, a módosításokat tartalmazó egységes szerkezetű Társulási Megállapodást aláírja.
 
Felelős:                Keszey János polgármester
Hivatali felelős:  Zana András osztályvezető
Határidő:             2013. június 30.

 


Határidők, felelősök:

Határidő: azonnal

« Vissza
Vissza a főmenübe