19. napirendi pont
SÜRGŐSSÉGI INDÍTVÁNY
A Balatonalmádi Város Önkormányzat Képviselő-testület
2013. június 27-i ülésére

Tárgy:   Balatonalmádi Városgondnokság nyári diákmunka miatti létszámnövekedés és előirányzat biztosítás engedélyezésére vonatkozó kérelme
Készítette:   Agg Z. Tamás önkormányzati intézmény vezető, Regenyéné Király Andrea osztályvezető
Előterjesztő:   Keszey János polgármester

Tisztelt Képviselő-testület
 
A Veszprém Megyei Kormányhivatal Balatonalmádi Munkaügyi Kirendeltsége két hete egy felmérést készített diákmunka lehetséges igényének a tárgyában. Ebben Balatonalmádi Városgondnokság jelezte szándékát, hogy amennyiben a Munkaügyi Központ bérre és közterheire 100 %-os támogatást tud biztosítani, abban az esetben intézmény július és augusztus hónapokban 6-6 fő diák foglalkoztatását szívesen vállalja.
Június 14-én kaptuk a hírt, hogy jelzett igényt a kért feltételek mellet a Munkaügyi központ ki tudja elégíteni.
 
Dr. Czomba Sándor foglalkoztatás-politikáért felelős államtitkár 2013. június 13-án bejelentette a „Nyári diákmunka elősegítése” elnevezésű munkaerő-piaci program indítását.
Ennek keretében az önkormányzatok legkorábban 2013. július 1-jétől legfeljebb 2 hónap időtartamra nappali tagozatos tanulói jogviszonyban lévő 16 és 25 év közötti fiatalokat foglalkoztathatnak munkaviszony keretében teljes bérköltség támogatással. A foglalkoztatás történhet az önkormányzat fenntartásában álló, alapfeladat ellátását szolgáló intézményben is.
 
Munkahelyvédelmi Akció által nyújtott kedvezmény alapján a foglalkoztatáshoz kapcsolódóan nem terheli a foglalkoztatókat szociális hozzájárulási adó fizetési kötelezettség ezen munkaviszony esetében.
 
A támogatás megítélése esetén a foglalkoztató és a munkaügyi kirendeltség hatósági szerződést köt.
A támogatás vissza nem térítendő, havonta a tárgyhót követően benyújtott elszámolási dokumentumok alapján utólag kerül kifizetésre.
 
A 16 év feletti diákok foglakoztatása véleményünk szerint nem csak nevelő célzattal fontos, hanem kisegítőként hatékonyan tudják segíteni állandó és időszakos dolgozóink irányítása, közvetlen felügyelete mellett azok napi munkavégzését.
 
A 2013. évi költségvetés Balatonalmádi Városgondnokság részére 65,6 fő (melyből a közfoglalkoztatotti létszám 10,5 fő) engedélyezett létszámot biztosított, mely a június havi költségvetési rendelet módosításával 58,9 fő (melyből a közfoglalkoztatotti létszám 6,8 fő) engedélyezetti létszámra csökkent. A csökkenést a gimnáziumi technikai dolgozók 3 fővel és a közfoglalkoztatottak 3,7 fővel történő csökkenése eredményezte.
     
A 6-6 fő diák 2 hónapon keresztül történő foglalkoztatásának hatására a Balatonalmádi Városgondnokság dolgozói létszáma 58,9 főről 59,9 főre változna, amelyhez a költségvetési szerv a Képviselő-testület hozzájárulását kéri.
A támogatás megítélése esetén a foglalkoztatás költségvetési többletfinanszírozást nem igényel a Fenntartó részéről, a foglalkoztatás kiadásainak megelőlegezését igényeli.
A foglalkoztatás a zöldterület kezelés megnevezésű, 813000-1. számú szakfeladaton történne.
A támogatás megítélése esetén a foglalkoztatás fedezete a Munkaügyi Központon keresztül igényelhető, utólag realizálódó támogatásértékű bevétel lesz.
A foglalkoztatás 1.176 eFt (2 hónap *6 fő x 98.000,-Ft = 1.176 eFt) összegű kiadást jelent.
 
Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy az előterjesztést megtárgyalni és a határozati javaslatban foglaltaknak megfelelően dönteni szíveskedjen.
 
 Balatonalmádi, 2013. június 25.
 
 
                                                                                                          Keszey János
                                                                                                          Polgármester
 


Döntési javaslat

"Nyári diákmunka elősegítése"

Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: napirendi kérdések
A Balatonalmádi Város Önkormányzat Képviselő-testület a javaslatról minősített többséggel, nyílt szavazással dönt.

 

Határozati javaslat
……../2013. (VI.27.) Öh.
  
Balatonalmádi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Balatonalmádi Városgondnokság részére a „Nyári diákmunka elősegítése” program keretében történő nyári diákmunka foglalkoztatással kapcsolatosan az alábbi döntést hozza:
 
Balatonalmádi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete támogatja, hogy a Balatonalmádi Városgondnokság a „Nyári diákmunka elősegítése” program keretében 2013. július és augusztus hónapokban 6-6 főt foglakoztasson. Ezzel összefüggésben – pályázati támogatás megítélése esetén - engedélyezi
 
a)      a Balatonalmádi Városgondnokság 2013. évi engedélyezett dolgozói létszámának 1 fővel; 58,9 főről 59,9 fő-re (melyből közfoglalkoztatotti létszám 6,8 fő) - történő növelését 813000-1 Zöldterület kezelés megnevezésű szakfeladaton,
   b)      a nyári diákmunka foglalkoztatás pénzügyi fedezetét, az 1.176 eFt összegű személyi kiadási előirányzat forrását a 2013. évi költségvetés működési célú általános tartaléka terhére biztosítja 2013. évben.
c)      A Nemzeti Foglalkoztatási Alap foglalkoztatási alaprésznek központi keretéből elkülönített pályázati támogatás realizálódását követően a 2013. évi önkormányzati költségvetés működési célú általános tartaléka visszapótlásra kerül.
 
Felkéri a polgármestert, hogy az a) –b) pontok szerinti előirányzat átcsoportosításáról a 2013. évi költségvetési rendelet következő módosításakor, valamint a c) pont esetében a támogatás realizálódását követő költségvetési rendelet módosításakor gondoskodjon.
  
Felelős: Keszey János polgármester
 
Hivatali felelős: Regenyéné Király Andrea osztályvezető
Intézményi felelős: Agg Z. Tamás intézmény-vezető
Határidő:       2013. július 1.
a)      – b) pontok esetében a 2013. évi költségvetési rendeletkövetkező módosítása
c)      pont esetében a pályázati támogatás realizálódását követő soron következő költségvetési rendelet módosítása
           

 


Határidők, felelősök:

Határidő: azonnal

« Vissza
Vissza a főmenübe