2. napirendi pont
ELŐTERJESZTÉS
A Balatonalmádi Város Önkormányzat Képviselő-testület
2013. szeptember 17-i ülésére

Tárgy:   Javaslat a "Balatonalmádi strandok partvédőműveinek felújítása" című pályázat benyújtására
Készítette:   Zana András osztályvezető
Előterjesztő:   Keszey János polgármester

 Tisztelt Képviselő-testület! 
 
A Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által biztosított forrás terhére pályázatot hirdetett a Balaton Kiemelt Üdülőkörzetben (BKÜ) található vízparti és egyéb közösségi területek fejlesztésének támogatására.
 
A pályázat a BKÜ településein megvalósuló fejlesztések támogatását szolgálja az alábbi témákban:
A)     Parti sétányok települési zöldterületek kialakításának és fejlesztésének támogatása
B)      Partvédművek fejlesztésének támogatása
 
Az A) pályázati célra rendelkezésre álló forrás 67 MFt, a B) fejlesztési célra rendelkezésre álló forrás 20 MFt.  
 
Az A) pályázati cél esetében a parti települések tekintetében a támogatás minimális értéke 5 MFt, a maximális értéke 15 MFt, az igényelhető támogatás mértéke pedig a projekt elszámolható összköltségének legfeljebb 50%-a.
 
Az B) pályázati cél esetében a strand területét érintő fejlesztés tekintetében a támogatás minimális értéke 1 MFt, a maximális értéke 7 MFt, az igényelhető támogatás mértéke pedig a projekt elszámolható összköltségének legfeljebb 50%-a.
 
A támogatott projekteknek mindkét pályázati cél esetén legkésőbb 2013. november 15-ig meg kell valósulnia. A hiánytalanul benyújtott elszámolás végső határideje nem lehet később, mint 2013. november 22., annak érdekében, hogy a támogatás pénzügyi teljesítése 2013. december 10-ig megtörténhessen.
 
A pályázatok elektronikus feltöltési végső határideje 2013. október 2., de a beérkezett pályázatok első ütemének elbírálása már szeptember végén várható.
 
A fenti pályázati feltételek mellett önkormányzatunk a tulajdonában és üzemeltetésében lévő strandok partfalainak felújítására tud pályázatot benyújtani. A parvédőművek felújítási munkáinak költsége – az útépítésekre, járdaépítésre, vízrendezésre szóló hatályos keretmegállapodásra lefolytatott közbeszerzési eljáráson elfogadott egységárak figyelembe vételével – nettó 7 166 716 Ft. A pályázati kiírás alapján a megigényelhető nettó 3 583 358 Ft-os támogatáshoz hasonló összegű saját forrást kell biztosítani, amely a 2013. évi költségvetés felhalmozási célú céltartalékában pályázati saját forrásként rendelkezésre áll. Az utófinanszírozás miatt az egyébként visszaigényelhető ÁFA pénzügyi fedezetét is biztosítani kell.
 
Javaslom, hogy az előterjesztés és az előterjesztéshez mellékelt dokumentumok megvitatása után a határozati javaslatokban foglaltaknak megfelelően döntsön a Képviselő-testület a pályázat benyújtásáról. 
 
Balatonalmádi, 2013. szeptember 12.
 
                                                                       Tisztelettel :                        
  
 
                                                                                                          Keszey János
                                                                                                          polgármester


Döntési javaslat

"A strandok partvédőműveinek felújítása"

Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: napirendi kérdések
A Balatonalmádi Város Önkormányzat Képviselő-testület a javaslatról minősített többséggel, nyílt szavazással dönt.

 

Határozati javaslat
___/2013. (IX. 17.) Öh.
 
Balatonalmádi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete „Balatonalmádi strandok partvédőműveinek felújítása” címmel pályázatot nyújt be a Balatoni Fejlesztési Tanács „Parti sétányok települési zöldterületek kialakításának és fejlesztésének         támogatása” című pályázati felhívásra az alábbi tevékenységek támogatására:
Ø Balatonalmádi Wesselényi strand partvédőmű felújítás
Ø Balatonalmádi Budatava strand partvédőmű felújítás
Ø Balatonalmádi Káptalanfüredi strand partvédőmű felújítása
 
A pályázat megvalósítási helyszín pontos címe és helyrajzi száma:
 
Település neve
Irányítószám
Utca neve
Helyrajzi szám
Balatonalmádi
8220
Szent István sétány
2295/5
Balatonalmádi
8220
Lóczy Lajos tér
1597
Balatonalmádi
8220
Sirály u. 2.
2715
 
1. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert, hogy a pályázat vonatkozásában jelölje ki a projektmenedzsment tagjait.
 
2. A fejlesztéssel megvalósult létesítmények fenntartási időszakra előírt üzemeltetését az Önkormányzat biztosítja.
 
3. A Képviselő-testület a pályázati projekt költségvetését az alábbiak szerint állapítja meg:
 
Pályázó
Összes költség
(eFt)
nettó
Összes elszámolható költség (eFt)
nettó
Saját forrás (50%) (eFt)
nettó
Igényelt támogatás összege (50%) (eFt)
nettó
Önkormányzat
7 167
7 167
3 583,5
3 583,5
 
A saját forrás pénzügyi fedezetét a 2013. évi költségvetés céltartalékában lévő pályázati önrész terhére biztosítja. A 1935 eFt ÁFA pénzügyi fedezetét a 2013. évi költségvetés felhalmozási célú általános tartaléka terhére biztosítja.
 
4. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert, hogy a pályázati dokumentációt a fentiek figyelembevételével állítsa össze és a pályázatot a pályázati kiírás feltételeinek megfelelően nyújtsa be.
 
Utasítja a Polgármestert, hogy a pénzügyi fedezet átcsoportosításáról a költségvetési rendelet soron következő módosításakor gondoskodjon.

 


Határidők, felelősök:

Határidő: 2013. 09. 25.
Felelős: Keszey János
Hivatali felelős: Zana András

Határidő: folyamatos
Felelős: Keszey János
Hivatali felelős: Regenyéné Király Andrea

« Vissza
Vissza a főmenübe