2. napirendi pont
ELŐTERJESZTÉS
A Balatonalmádi Város Önkormányzat Képviselő-testület
2013. október 31-i ülésére

Tárgy:   Jelentés a lejárt határidejű önkormányzati határozatok végrehajtásáról
Készítette:   Göndöcsné Sashegyi Csilla osztályvezető, Kovács Piroska Rózsa aljegyző, Dr. Pethő László, Regenyéné Király Andrea osztályvezető, Zana András osztályvezető
Előterjesztő:   Dr. Hoffmann Gyöngyi alpolgármester, Keszey János polgármester

Tisztelt Képviselő-testület!
 
A lejárt határidejű önkormányzati határozatok végrehajtásáról az alábbiakat jelentjük:
 
46/2010.(II.25.) Öh. sz. határozatávala Képviselő-testületdöntött arról, hogy az Almádi Borfesztivál megnevezésű városi rendezvénySzabályzatát – az adott évi rendezvény tapasztalatai, illetve a következő évi rendezvény aktualitásainak megfelelően – minden évben az októberi ülésen felülvizsgálhatja. A szabályzat felülvizsgálatára - a tavalyi év gyakorlatának megfelelően - a novemberi képviselő-testületi ülésen kerül sor.
 
88/2012. (IV.26.) Öh. sz. határozatával a Képviselő-testület vasúti gyalogos átkelőhely létesítését kezdeményezte a Balatonalmádi Széchenyi sétány folytatásában. A javaslatot a településrendezési terv felülvizsgálatát végző tervező felé továbbítottuk.
 
155/2012. (VI.28.) Öh. sz. határozatával a Képviselő-testület döntött a Mogyoró utcai óvodaépület helyén tervezett új óvodaépület építéséről. A településrendezési terv folyamatban lévő felülvizsgálata során kezdeményezzük az óvoda területbővítésének lehetőségét.
 
335/2012. (XII.20.) Öh. sz. határozatával a Képviselő-testület elfogadta a 2013. évi munkatervét. A munkaterv szerint az Önkormányzat 2014. évi belső ellenőrzési tervének jóváhagyására a Testület október 31-i ülésén kerül sor. A költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről szóló 370/2011. (XII.31.) Korm. rendelet 32. §. (4) bekezdésében foglalt határidő módosult, az éves ellenőrzési terv jóváhagyásának határideje a tárgyévet megelőző év december 31-e lett, ezért javasoljuk, hogy az előterjesztést a Testület a 2013. december 19-i ülésén tárgyalja. A határidő módosítására tett határozati javaslatot jelen előterjesztés tartalmazza.
 
110/2013. (V.16.) Öh. sz. határozatával a Képviselő-testület vállalta, hogy a nyári szünet ideje alatt 44 munkanapon keresztül a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, Balatonalmádi területén lakóhellyel rendelkező, kiskorú gyermekek számára folyamatosan napi egyszeri melegétkezést biztosít. A 2013. évi szociális nyári gyermekétkeztetés biztosításához a 2013. évi költségvetésben lévő működési célú pályázati önrész keret terhére 353.126,- Ft összegű előirányzatot biztosított. Kijelentette, hogy nyári szociális gyermekétkeztetés biztosítására 24 fő támogatásból rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyermek részére kíván támogatási igényt benyújtani. A támogatás felhasználásáról szóló előzetes beszámolás határideje 2013. szeptember 25. volt.
Az elszámolást a 2013. évi szociális nyári gyermekétkeztetés támogatás felhasználásáról a Magyar Államkincstár részére beadtuk.
 
183/2013. (VIII.29.) Öh. sz. határozatávala Képviselő-testület a tulajdonát képező Balatonalmádi, Hajnal u. 10. szám alatti, 448 m2 területű 3.000.000 Ft + ÁFA értékű ingatlana értékesítésére a 131/2013. (V.30.) Öh. számú határozatban foglalt feltételekkel, aktualizált határidőkkel, nyílt egyfordulós pályázat kiírásáról döntött. A Képviselő-testületi döntésnek megfelelően a pályázat kiírása megtörtént, a jelentés megírásának időpontjában a pályázati ajánlatok benyújtása még folyamatban van. A pályázat elbírálására a novemberi Képviselő-testületi ülésen kerül sor.
 
184/2013. (VIII.29.) Öh. sz. határozatával a Képviselő-testület az önkormányzat tulajdonában lévő 8220 Balatonalmádi, Liszt F. u. 30. fszt. 1. szám alatti, 37 m2 alapterületű, 1,5 szoba, konyha, zuhanyzó WC, előtér helyiségekből álló komfortos komfortfokozatú lakás költségalapon meghatározott lakbérű lakásként való bérbeadásának pályázat útján történő meghirdetéséről döntött. A Képviselő-testületi döntésnek megfelelően a pályázat kiírása megtörtént, a jelentés megírásának időpontjában a pályázati ajánlatok benyújtása még folyamatban van. A pályázat elbírálására a novemberi Képviselő-testületi ülésen kerül sor.
 
190/2013. (IX.17.) Öh. sz. határozatával a Képviselő-testülettámogatta, hogy a Pannónia Kulturális Központ és Könyvtár a Balaton Fejlesztési Tanács „Balaton Kiemelt Üdülőkörzet rendezvényeinek támogatása” pályázati kiírására pályázatot nyújtson be. A pályázat benyújtásra került.
 
191/2013. (IX.17.) Öh. sz. határozatával a Képviselő-testület a „Balatonalmádi strandok partvédőműveinek felújítása” címmel pályázat benyújtásáról döntött a Balatoni Fejlesztési Tanács „parti sétányok települési zöldterületek kialakításának és fejlesztésének támogatása című pályázati felhívásra. A pályázat benyújtása és elbírálása megtörtént. A pályázati önrész kiegészítésére vonatkozó előterjesztés a Képviselő-testületi ülés napirendjén szerepel.
 
192/2013. (IX.17.) Öh. sz. határozatával a Képviselő-testület a „Balatonalmádi Szent László sétány kialakítása és fejlesztése” címmel pályázat benyújtásáról döntött a Balatoni Fejlesztési Tanács „Parti sétányok települési zöldterületek kialakításának és fejlesztésének támogatása” című pályázati felhívásra. A pályázat benyújtása és elbírálása megtörtént. Pályázatunk nem nyert.
 
193/2013. (IX.17.) Öh. sz. határozatával a Képviselő-testület a „Kerékpárosbarát Település 2013” címmel pályázat benyújtásáról döntött a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Kerékpáros Magyarország Szövetség című pályázati felhívásra. A pályázat benyújtása megtörtént.
 
196/2013. (IX.26.) Öh. sz. határozatával a Képviselő-testület jóváhagyta Balatonalmádi Város Környezetvédelmi Programjának felülvizsgálatát a 2013-2018. közötti időszakra.  A Képviselő-testület által elfogadott programot a véleményezők részére megküldtük.
 
197/2013. (IX.26.) Öh. sz. határozatával aKépviselő-testület Papkeszi Község Önkormányzatának a Balatonalmádi Szociális Társuláshoz 2014. január 1-jén történő csatlakozását valamint a 198/2013. (IX.26.) Ö. határozattal a Balatonalmádi Szociális Társulás Társulási megállapodása – döntően Papkeszi csatlakozását érintő - 1. módosítását jóváhagyta. A társult települések is jóváhagyták a Társulási megállapodás módosítását, az okirat aláírása megtörtént, a módosítást a Kormányhivatalnak megküldtük.
 
199/2013. (IX.26.) Öh. sz. határozatával a Képviselő-testület elfogadta a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj pályázatainak elbírálási rendjéről szóló szabályzatot. A szabályzat közzététele megtörtént.
200/2013. (IX.26.) Öh. sz. határozatával a Képviselő-testület csatlakozott a Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjpályázat 2014. évi fordulójához, és elfogadta annak pályázati kiírásait. A Bursa Hungarica Ösztöndíjpályázat kiírása megtörtént.
 
202/2013. (IX.26.) Öh. sz. határozatávala Képviselő-testületkifejezte azon szándékát, hogy a Berény Utónevű Települések Szövetsége Egyesület létrehozása esetén – annak tagjaként – az egyesülettel együttműködik.  A döntésről az érintetteket értesítettük.
 
204/2013. (IX.26.) Öh. sz. határozatával a Képviselő-testület 2013. október 1. napjától határozatlan időre Szabóné dr. Wikarek Anna Jadwiga egyéni vállalkozóvalaBalatonalmádi, Bajcsy-Zsilinszky u. 69. alatti ingatlanban kialakított fogorvosi rendelő és kiszolgáló helyiségek használatára bérleti szerződést kötött a Balatonalmádi II. számú fogorvosi alapellátási praxis feladatainak ellátása céljából. A felek a bérleti szerződést aláírták.
 
205/2013. (IX.26.) Öh. sz. határozatával a Képviselő-testület jóváhagyta a Balatonalmádi Városgondnokság  3/28-2/2013. nyilvántartási számú alapító okiratának módosítását. Az alapító okirat módosítását a Magyar Államkincstár részére törzskönyvi nyilvántartás céljából megküldtük.
 
206/2013. (IX.26.) Öh. sz. határozatával a Képviselő-testület jóváhagyta a BalatonalmádiVárosgondnokság 3/28-3/2013.nyilvántartási számú egységes szerkezetű alapító okiratát.
Az egységes szerkezetű alapító okiratokat a Magyar Államkincstár részére törzskönyvi nyilvántartás céljából megküldtük.
 
207/2013. (IX.26.) Öh. sz. határozatával a Képviselő-testület a balatonalmádi 2295/5 hrsz-ú, Balatonalmádi, Szent István sétány 4-6. szám alatti Wesselényi strand keleti oldalán lévő kölcsönző, strandcikk-divatáru-ajándék és büfé (Parti Strand Büfé) helyiségek bérbeadására nyílt egyfordulós pályázat kiírásáról döntött. A Képviselő-testületi döntésnek megfelelően a pályázat kiírása megtörtént. A pályázat elbírálására a novemberi Képviselő-testületi ülésen kerül sor.
 
208/2013. (IX.26.) Öh. sz. határozatával a Képviselő-testület a Balatonalmádi, Szent István sétány 4-6. szám alatti Wesselényi strand főépület emeleti rész 297 m2 területű teraszának turisztikai célú bérbeadására nyílt egyfordulós pályázat kiírásáról döntött. A Képviselő-testületi döntésnek megfelelően a pályázat kiírása megtörtént. A pályázat elbírálására a novemberi Képviselő-testületi ülésen kerül sor.
 
209/2013. (IX.26.) Öh. sz. határozatával a Képviselő-testület a Balatonalmádi, Szent István sétány 4-6. szám alatti Wesselényi strand nyugati oldalán megépítendő 2 büfé bérbeadására nyílt egyfordulós pályázat kiírásáról döntött.  A pályázat kiírása a jelentés megírásának időpontjában még folyamatban van. A pályázat elbírálására a novemberi Képviselő-testületi ülésen kerül sor.
 
210/2013. (IX.26.) Öh. sz. határozatával a Képviselő-testület a Balatonalmádi Szent Imre Római Katolikus Plébánia külső területén felállítandó hangtechnikai rendszer kiépítését támogatta. A rendszer kiépítéséhez szükséges pénzügyi fedezetet a megkötött támogatás szerződés alapján biztosítja. A támogatási szerződés megkötése megtörtént.
 
211/2013. (IX.26.) Öh. sz. határozatávalaKépviselő-testület a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján a balatonalmádi Györgyi Dénes Általános Iskola és Kósa György Zenei Alapfokú Művészeti Iskola intézményi tanácsába Dr. Walter Rózsa képviselőt, a Vörösberényi Általános Iskola és a Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium és Kollégium intézményi tanácsába Bálint Sándor képviselőt delegálta. A döntésről az érintetteket értesítettük.
 
212/2013. (IX.26.) Öh. sz. határozatában a Képviselő-testület arról döntött, hogy a Révfülöp Nagyközség Önkormányzata által értékesíteni kívánt 1716 db Balatoni Hajózási Zrt. részvényre vonatkozó elővásárlási jogával nem kíván élni. A döntésről az érintetteket tájékoztattuk.
 
213/2013. (IX.26.) Öh. sz. határozatával a Képviselő-testület Fábián László nyugállományú iskolaigazgatónak  Balatonalmádi városban hosszú időn át kifejtett áldozatos oktató-nevelő munkája, a Györgyi Dénes Általános Iskola szakmai színvonalának megteremése és emelése érdekében végzett munkássága, a város kulturális életében kifejtett példamutató tevékenysége elismeréséül „Váth János”-díjat adományozott. A díj átadására az október 23-i városi ünnepségen került sor.
 
214/2013. (IX.26.) Öh. sz. határozatával a Képviselő-testület Németh Béla nyugállományú iskolaigazgatónak  Balatonalmádi városban hosszú időn át kifejtett áldozatos oktató-nevelő munkája, a Váci Mihály Általános Iskola szakmai színvonalának megteremésért és emelésért kifejtett tevékenysége, a Vörösberényi Általános Iskola érdekében végzett vezetői munkássága elismeréséül „ Váth János”- díjat adományozott. A díj átadására az október 23-i városi ünnepségen került sor.
 
Balatonalmádi, 2013. október 24.
 
 
                    Keszey János                                                 dr. Hoffmann Gyöngyi
                   polgármester                                                            jegyző           


1. döntési javaslat

"A 2013. évi munkaterv módosítása - belső ellenőrzés"

Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: napirendi kérdések
A Balatonalmádi Város Önkormányzat Képviselő-testület a javaslatról egyszerű többséggel, nyílt szavazással dönt.

 

1. sz. határozati javaslat
………./2013. (X.31.) Öh.
 
Balatonalmádi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 335/2012. (XII.20.) Öh-tal elfogadott 2013. évi munkatervében szereplő  
„Balatonalmádi Város Önkormányzat 2014. évi belső ellenőrzési tervének jóváhagyása” tárgyú előterjesztést a költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről szóló 370/2011. (XII.31.) Korm. rendelet 32. §. (4) bekezdésében foglaltak alapján a Képviselő-testület 2013. december 19-i ülésén tárgyalja.

 


Határidők, felelősök:

Határidő: 2013. 12. 19.
Felelős: Keszey János
Hivatali felelős: Regenyéné Király Andrea

2. döntési javaslat

"A lejárt határidejű határozatokról szóló jelentés "

Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: napirendi kérdések
A Balatonalmádi Város Önkormányzat Képviselő-testület a javaslatról egyszerű többséggel, nyílt szavazással dönt.

 

Balatonalmádi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a lejárt határidejű önkormányzati határozatok   végrehajtásáról     szóló    jelentést   -   az   előterjesztésben foglaltak   szerint     -     e l f o g a d j a.

 


Határidők, felelősök:

Határidő: azonnal

« Vissza
Vissza a főmenübe