8. napirendi pont
ELŐTERJESZTÉS
A Balatonalmádi Város Önkormányzat Képviselő-testület
2013. október 31-i ülésére

Tárgy:   Nagy Magyar Engesztelés - kápolnaépítés támogatása
Készítette:   Viktor Zsuzsanna köztisztviselő
Előterjesztő:   Keszey János polgármester
Véleményező bizottság:   Humán Bizottság, Pénzügyi és Gazdasági Bizottság

 

Tisztelt Képviselő-testület!
 
A „Világ Királynője Engesztelő Mozgalom”[1] céljául tűzte ki többek között a nemzet jelképes egységesítését. A Mozgalom azzal a kéréssel fordult minden magyarországi önkormányzathoz, így Önkormányzatunkhoz is, hogy a Normafánál[2], közadakozásból megépítendő Ország Engesztelő Kápolnájának építését támogassák egy-egy építőkővel.
 
A 30x40x50 cm méretű, süttői mészkőből készülő kő faragását és feliratozását[3] el lehet készíttetni, vagy az árát – bruttó 63.500 Ft-ot – támogatásként a Mozgalomnak át lehet adni.
 
Amennyiben egy önkormányzat anyagi helyzete nem teszi lehetővé az egységes kő felajánlását, bármilyen követ, téglát is örömmel vesznek, ami a helyi közösség számára értéket képvisel, fontos épületből származik.
 
A nemzetegyesítés másik jelképeként „életfát” szeretnének ültetni a magyarországi településekről és a Kárpát-medencéből származó egy-egy marék földbe a Sopronhoz közeli Hegykőn. Ezt a gyűjtést az Életfa Kárpát-medence Összefogás Egyesület és Komlóska Község Önkormányzata végzi.
 
Az önkormányzatoktól a kő és a marék föld mellé kérik a képviselő-testületi határozatokat is megküldeni és kérik, hogy lehetőleg a Mozgalom támogatásáról is hozzon határozatot a testület, illetve lehetőség szerint váljon az önkormányzat a Mozgalom tagjává.
 
Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy szíveskedjen az előterjesztést megvitatni és a határozati javaslatokat elfogadni.
 
Balatonalmádi, 2013. október 9.
                                                                                                           Keszey János
                                                                                                          polgármester


[2] Budapest, Szent Anna-rét
[3] Felirat: az adományozó település neve

 


Döntéshozói vélemények

Humán Bizottság  

114/2013. (X. 22.) HB határozat:
 
Balatonalmádi Város Önkormányzatának Humán Bizottsága az alábbi döntés meghozatalát javasolja a Képviselő-testületnek:
 
1. Balatonalmádi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Világ Királynője Engesztelő Mozgalom (3937 Komlóska, Rákóczi út 27., Adószám: 18334083-1-05, Bankszámlaszám: 11734169-20012199) által kezdeményezett, Magyarország Kormánya által a Normafa Park kiemelt beruházás koncepciójáról és az azzal összefüggő feladatokról szóló 1443/2013. (VII. 16.) Kormányhatározatban nevesített „Engesztelő Kápolna építése” beruházást támogatni kívánja:
 
olyan formában, hogy az Engesztelő Kápolna építésének támogatását jelképező 1 db 30x40x50 cm-es faragott terméskő elkészíttetéséhez szükséges 63.500 Ft összegű felhalmozási célú támogatást nyújt a Mozgalom részére a 2013. évi költségvetés felhalmozási célú általános tartalék előirányzata terhére.
 
Ezzel egyidejűleg felhatalmazza a Polgármestert a támogatási összeg átadásáról szóló támogatási szerződés aláírására, amelyben a támogatás elszámolásának módját és feltételeit meg kell határozni, valamint utasítja a Polgármestert, hogy a költségvetési rendelet következő módosításakor a szükséges átcsoportosításokról gondoskodjon.
2. Balatonalmádi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Életfa Kárpát-medence Összefogás Egyesület kezdeményezését megismerve úgy határozott, hogy a Nemzet egységének jelképes megvalósításához egy marék Balatonalmádiból származó földet adományoz.
 
Felelős:                       Keszey János polgármester
Hivatali felelős:          dr. Pethő László osztályvezető
2013. évi költségvetési rendelet módosítása:Regenyéné Király Andrea osztályvezető
Határidő:                   2013. december 15.
                                    2013. évi költségvetési rendelet soron következő módosítása
 
115/2013. (X. 22.) HB határozat:
 
Balatonalmádi Város Önkormányzatának Humán Bizottsága - Bálint Sándor bizottsági elnök javaslatát elfogadva - indítványozza a Képviselő-testületnek, hogy a „Nagy Magyar Engesztelés - kápolnaépítés támogatása” c. előterjesztés határozati javaslatának 2. pontja törlésre kerüljön.
 
 „2. Balatonalmádi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Világ Királynője Engesztelő Mozgalom kezdeményezéseit megismerve úgy határozott, hogy a 2013. évi költségvetés …………………………….……….. előirányzata terhére a Mozgalom céljainak megvalósításához ………………… Ft összegű működési célú támogatást nyújt.
 
Ezzel egyidejűleg felhatalmazza a Polgármestert a támogatási összeg átadásáról szóló támogatási szerződés aláírására, amelyben a támogatás elszámolásának módját és feltételeit meg kell határozni, valamint utasítja a Polgármestert, hogy a költségvetési rendelet következő módosításakor a szükséges átcsoportosításokról gondoskodjon.”
Felelős:                       Bálint Sándor bizottsági elnök
Hivatali felelős:          dr. Pethő László osztályvezető
Határidő:                   2013. október 31.
                         
116/2013. (X. 22.) HB határozat:
 
Balatonalmádi Város Önkormányzatának Humán Bizottsága az alábbi módosított döntés meghozatalát javasolja a Képviselő-testületnek:
 
1. Balatonalmádi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete üdvözli a Világ Királynője Engesztelő Mozgalom megalakítását, céljaival, szellemiségével, értékrendjével egyetért. A képviselő-testület kéri az egyházi és világi vezetőinket, hogy támogassák és tegyék lehetővé az Engesztelő Kápolna megépítését Budapesten, a Szent Anna-réten.
 
2. Balatonalmádi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy Balatonalmádi Város Önkormányzata a Világ Királynője Engesztelő Mozgalom rendes tagja (1000 Ft/év tagdíj megfizetésével) kíván lenni.
 
Felhatalmazza a polgármestert a Tagfelvételi kérelem aláírására és továbbítására.
 
Felelős:                       Keszey János polgármester
Hivatali felelős:          dr. Pethő László osztályvezető
2013. évi költségvetési rendelet módosítása:
Regenyéné Király Andrea osztályvezető
Határidő:                   2013. november 30.
                                   2013. évi költségvetési rendelet soron következő módosítása
 

 
Pénzügyi és Gazdasági Bizottság  

170/2013. (X.22.) PGB határozat
 
Balatonalmádi Város Önkormányzatának Pénzügyi és Gazdasági Bizottsága az alábbi döntés meghozatalát javasolja a Képviselő-testületnek:
 
„1. Balatonalmádi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Világ Királynője Engesztelő Mozgalom (3937 Komlóska, Rákóczi út 27., Adószám: 18334083-1-05, Bankszámlaszám: 11734169-20012199) által kezdeményezett, Magyarország Kormánya által a Normafa Park kiemelt beruházás koncepciójáról és az azzal összefüggő feladatokról szóló 1443/2013. (VII. 16.) Kormányhatározatban nevesített „Engesztelő Kápolna építése” beruházást támogatni kívánja
 
olyan formában, hogy az Engesztelő Kápolna építésének támogatását jelképező 1 db 30x40x50 cm-es faragott terméskő elkészíttetéséhez szükséges 63.500 Ft összegű felhalmozási célú támogatás nyújt a Mozgalom részére a 2013. évi költségvetés felhalmozási célú általános tartalék előirányzata terhére.
 
Ezzel egyidejűleg felhatalmazza a Polgármestert a támogatási összeg átadásáról szóló támogatási szerződés aláírására, amelyben a támogatás elszámolásának módját és feltételeit meg kell határozni, valamint utasítja a Polgármestert, hogy a költségvetési rendelet következő módosításakor a szükséges átcsoportosításokról gondoskodjon.
 
2. Balatonalmádi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Életfa Kárpát-medence Összefogás Egyesület kezdeményezését megismerve úgy határozott, hogy a Nemzet egységének jelképes megvalósításához egy marék Balatonalmádiból származó földet adományoz.
 
Hivatali felelős:          dr. Pethő László osztályvezető
                                      2013. évi költségvetési rendelet módosítása: Regenyéné Király Andrea osztályvezető
Határidő:                   2013. december 15.
                                    2013. évi költségvetési rendelet soron következő módosítása”
 
171/2013. (X.22.) PGB határozat
 
Balatonalmádi Város Önkormányzatának Pénzügyi és Gazdasági Bizottsága az alábbi döntés meghozatalát javasolja a Képviselő-testületnek:
 
„1. Balatonalmádi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete üdvözli a Világ Királynője Engesztelő Mozgalom megalakítását, céljaival, szellemiségével, értékrendjével egyetért. A képviselő-testület kéri az egyházi és világi vezetőinket, hogy támogassák és tegyék lehetővé az Engesztelő Kápolna megépítését Budapesten, a Szent Anna-réten.
 
2. Balatonalmádi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy Balatonalmádi Város Önkormányzata a Világ Királynője Engesztelő Mozgalom rendes tagja (1000 Ft/év tagdíj megfizetésével) kíván lenni.
 
Felhatalmazza a Polgármestert a Tagfelvételi kérelem aláírására és továbbítására.
 
Felelős:                        Keszey János polgármester
Hivatali felelős:          dr. Pethő László osztályvezető
                                     2013. évi költségvetési rendelet módosítása: Regenyéné Király Andrea osztályvezető
Határidő:                   2013. november 30.
                                    2013. évi költségvetési rendelet soron következő módosítása”

 
1. döntési javaslat

"Nagy Magyar Engesztelés"

Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: napirendi kérdések
A Balatonalmádi Város Önkormányzat Képviselő-testület a javaslatról minősített többséggel, nyílt szavazással dönt.

 

1. sz. Határozati javaslat 
.........../2013. (X.31.) Öh.
 
1. Balatonalmádi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Világ Királynője Engesztelő Mozgalom (3937 Komlóska, Rákóczi út 27., Adószám: 18334083-1-05, Bankszámlaszám: 11734169-20012199) által kezdeményezett, Magyarország Kormánya által a Normafa Park kiemelt beruházás koncepciójáról és az azzal összefüggő feladatokról szóló 1443/2013. (VII. 16.) Kormányhatározatban nevesített „Engesztelő Kápolna építése” beruházást támogatni kívánja
 
A) az Engesztelő Kápolna építésének támogatását jelképező 1 db 30x40x50 cm-es faragott terméskő felajánlásával
 
B) olyan formában, hogy az Engesztelő Kápolna építésének támogatását jelképező 1 db 30x40x50 cm-es faragott terméskő elkészíttetéséhez szükséges 63.500 Ft összegű felhalmozási célú támogatás nyújt a Mozgalom részére a 2013. évi költségvetés felhalmozási célú általános tartalék előirányzata terhére.
 
Ezzel egyidejűleg felhatalmazza a Polgármestert a támogatási összeg átadásáról szóló támogatási szerződés aláírására, amelyben a támogatás elszámolásának módját és feltételeit meg kell határozni, valamint utasítja a Polgármestert, hogy a költségvetési rendelet következő módosításakor a szükséges átcsoportosításokról gondoskodjon.
 
2. Balatonalmádi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Életfa Kárpát-medence Összefogás Egyesület kezdeményezését megismerve úgy határozott, hogy a Nemzet egységének jelképes megvalósításához egy marék Balatonalmádiból származó földet adományoz.

 


Határidők, felelősök:

Határidő: 2013. 12. 15.
Felelős: Keszey János
Hivatali felelős: Dr. Pethő László

Határidő: 2013. 12. 19.
Felelős: Keszey János
Hivatali felelős: Regenyéné Király Andrea

2. döntési javaslat

"Nagy Magyar Engesztelés "

Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: napirendi kérdések
A Balatonalmádi Város Önkormányzat Képviselő-testület a javaslatról minősített többséggel, nyílt szavazással dönt.

 

2. sz. Határozati javaslat 
.........../2013. (X.31.) Öh.
 
1. Balatonalmádi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete üdvözli a Világ Királynője Engesztelő Mozgalom megalakítását, céljaival, szellemiségével, értékrendjével egyetért. A képviselő-testület kéri az egyházi és világi vezetőinket, hogy támogassák és tegyék lehetővé az Engesztelő Kápolna megépítését Budapesten, a Szent Anna-réten.
 
2. Balatonalmádi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Világ Királynője Engesztelő Mozgalom kezdeményezéseit megismerve úgy határozott, hogy a 2013. évi költségvetés …………………………….……….. előirányzata terhére a Mozgalom céljainak megvalósításához ………………… Ft összegű működési célú támogatást nyújt.
 
Ezzel egyidejűleg felhatalmazza a Polgármestert a támogatási összeg átadásáról szóló támogatási szerződés aláírására, amelyben a támogatás elszámolásának módját és feltételeit meg kell határozni, valamint utasítja a Polgármestert, hogy a költségvetési rendelet következő módosításakor a szükséges átcsoportosításokról gondoskodjon.
 
3. Balatonalmádi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy Balatonalmádi Város Önkormányzata a Világ Királynője Engesztelő Mozgalom
 
A) rendes tagja (1000 Ft/év tagdíj megfizetésével)
B) pártoló tagja
 
kíván lenni.
 
Felhatalmazza a polgármestert a Tagfelvételi kérelem aláírására és továbbítására.

 


Határidők, felelősök:

Határidő: 2013. 11. 30.
Felelős: Keszey János
Hivatali felelős: Dr. Pethő László

Határidő: 2013. 12. 19.
Felelős: Keszey János
Hivatali felelős: Regenyéné Király Andrea

« Vissza
Vissza a főmenübe