10. napirendi pont
ELŐTERJESZTÉS
A Balatonalmádi Város Önkormányzat Képviselő-testület
2013. november 28-i ülésére

Tárgy:   Javaslat a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Programjában való részvételre
Készítette:   Lehoczkyné Vida Petra köztisztviselő
Előterjesztő:   Keszey János polgármester
Véleményező bizottság:   Pénzügyi és Gazdasági Bizottság, Humán Bizottság

 

Tisztelt Képviselő-testület!
 
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a 2013/2014. tanév rendjéről szóló 47/2013.(VII.4.) EMMI rendelet alapján pályázatot hirdetett helyi önkormányzatok számára a településükön lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező, tehetséges, nyolcadik évfolyamos tanulóinak a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Programjában való részvételre.
 
A program célja, hogy segítse a hátrányos helyzetű, tehetséges diákok továbbtanulását: hogy olyan középiskolákban, kollégiumokban tanuljanak, nevelődjenek, amelyek célul tűzték ki a tehetséggondozást és a felsőfokú tanulmányokra való eredményes felkészítést.
 
A program keretében az önkormányzat jelenleg 1 diákot támogat 2011 óta, aki tanulmányait a Vörösberényi Általános Iskolában végezte.
 
Steiger Szelina a Vörösberényi Általános Iskola 8. osztályos tanulója. Akövetkező tanévben tanulmányait Veszprémben, a Lovassy László Gimnázium Arany János tehetséggondozó osztályában szeretné folytatni.
Az iskola javaslata, jellemzése alapján: a tanulmányi munkáját a kitartás és szorgalom jellemzi, teljesítménye eléri a 4,7 átlagot.Szüleivel és testvérével él, családjához mélyen és szeretetteljesen kötődik. Az édesapa tartósan betegállományban van, az édesanya dolgozik ugyan, de erején felül támogatja anyagilag és erkölcsileg is mindkét gyermekét. Az iskolával való kapcsolata kiváló.
Tanárai, az iskola bíztatása, a család nehéz anyagi helyzete késztették a szülőket arra, hogy éljenek a pályázat adta lehetőséggel.
 
Az önkormányzat szociális ösztöndíjról szóló 30/2011. (XII.20.) rendelete 3.§ a) pontja szerint, ha a családban az egy főre eső jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 200 %-át, akkor megállapítható – a benyújtott jövedelem igazolás alapján - hogy a 8. évfolyamon tanuló diák jogosult szociális ösztöndíj havi 6000 Ft-os összegére, évi 10 hónapra. A rendelet szerint az ösztöndíjat a Képviselő-testület 5 évre állapítja meg, évenkénti fenntartásáról a polgármester dönt, melyhez a szükséges igazolásokat évente az iskolai tanév végétől szeptember 1. napjáig kell benyújtani.
 
A Tehetséggonozó Programba benyújtandó pályázatnak tartalmaznia kell a helyi önkormányzat Képviselő-testületének – lehetőleg támogató - határozatát, a nevelőtestület és a szülő nyilatkozatát, a tanuló személyi adatlapját, az osztályfőnök indoklását, hátrányos helyzetet igazoló hivatalos dokumentumot vagy a családsegítő igazolását, önéletrajzot, ill. a középiskola megjelölését. A jogszabályban előírt pályázati mellékletek rendelkezésre állnak.
A pályázatot legkésőbb 2013. december 12-ig a települési önkormányzat juttatja el az első helyen kiválasztott középiskola címére. Az önkormányzatok által benyújtott pályázatokat a programhoz tartozó középiskolák bírálják el.
 
Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy az előterjesztést megtárgyalni, a határozati javaslatot elfogadni szíveskedjen.
 
Balatonalmádi, 2013. november 6. 
 
Tisztelettel:
 
                                                                                                          Keszey János
                                                                                                          polgármester
 

 


Döntési javaslat

"Arany János Tehetséggondozó Program"

Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: napirendi kérdések
A Balatonalmádi Város Önkormányzat Képviselő-testület a javaslatról minősített többséggel, nyílt szavazással dönt.

 

 Határozati javaslat
...../2013. (XI.28.) Öh.
 
Balatonalmádi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete támogatja, hogy Steiger Szelina (anyja neve: Boda Tímea) a Vörösberényi Általános Iskola 8. osztályos tanulója Balatonalmádi település képviseletében részt vegyen az Arany János Tehetséggondozó Programban.
 
Az önkormányzat vállalja, hogy az általa delegált diák számára a programban való részvétel idejére (maximum 5 tanévre, 2014. 09.01-től 2019. 06.15-ig, tanévenként 10 hónapra) havi 6000 Ft szociális ösztöndíj támogatást nyújt. A képviselő-testület a több éves támogatással járó kiadás fedezetét az adott évek költségvetésében biztosítja.
 
Felkéri a polgármestert, hogy a pályázatot határidőre a tanuló által első helyen kiválasztott középiskola részére küldje meg. A tanuló eredményes felvétele után a támogatási szerződést annak törvényes képviselőjével kösse meg.

 


Határidők, felelősök:

Határidő: 2013. 12. 10.
Felelős: Keszey János
Hivatali felelős: Kovács Piroska Rózsa

Határidő: folyamatos
Felelős: Keszey János
Hivatali felelős: Regenyéné Király Andrea

« Vissza
Vissza a főmenübe