19. napirendi pont
SÜRGŐSSÉGI INDÍTVÁNY
A Balatonalmádi Város Önkormányzat Képviselő-testület
2014. április 24-i ülésére

Tárgy:   Javaslat nyári napközi szervezésére
Készítette:   Kovács Piroska Rózsa aljegyző, Lehoczkyné Vida Petra köztisztviselő, Regenyéné Király Andrea osztályvezető, Sajtos Ildikó
Előterjesztő:   Keszey János polgármester

Tisztelt Képviselő-testület!
 
A Györgyi Dénes Általános Iskolában igény merült fel nyári napközi iránt legalább 4 hetes időtartamra azon szülők körében, akiknek gondot jelent a nyári szünet alatt gyermekük napközbeni felügyelete.
 
A gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 41.§(1) bekezdése szerint „A gyermekek napközbeni ellátásaként a családban élő gyermekek életkorának megfelelő nappali felügyeletét, gondozását, nevelését, foglalkoztatását és étkeztetését kell megszervezni azon gyermekek számára, akiknek szülei, nevelői, gondozói munkavégzésük, munkaerőpiaci részvételt elősegítő programban, képzésben való részvételük, betegségük vagy egyéb ok miatt napközbeni ellátásukról nem tudnak gondoskodni.” A gyermek napközbeni ellátását a gyermekjóléti alapellátás keretében rögzíti a törvény, így önkormányzati feladatként határozódik meg.
A tanév közben napközis ellátás az állam nevében a KLIK szervezi és fizeti a napközis tanárokat, az ellátáshoz kapcsolódó gyermekétkeztetés az önkormányzat feladata maradt. A Tankerület tájékoztatása szerint a nyári napközis ellátás nem a KLIK feladata, az állami alkalmazott pedagógusok saját döntésük alapján, a nyári szabadságuk terhére vehetnek részt a feladat ellátásában. A Tankerület felkérésre szívesen közvetít az önkormányzatok és a pedagógusok között, de felügyeletben részt vevők megbízási díját az önkormányzatnak kell biztosítania.
 
A Györgyi Dénes Általános Iskolából érkezett először szülői igény a nyári napközire, ezért a Balatonalmádi Tankerület segítségét kértük a pontos igényfelméréshez mindkét iskolára vonatkozóan, melynek eredményeképpen az alábbi létszám adatokat kaptuk: (valamennyi tanuló alsó tagozatos)
 
Időpont
Nyári napközit
igényelek
Györgyi D.
Vörösberény
Összesen
június 30. - július 4.
8
7
15
július 7. - július 11.
11
11
22
július 14. - július 18.
10
9
19
július 21. - július 25.
6
10
16
július 28. - augusztus 1.
6
11
17
augusztus 4. - augusztus 8.
2
4
6
 
 
A Tankerület levelében - az igazgatók jelzése alapján – tájékoztatott arról, hogy az ellátás helyszíne, illetve a pontos ár (hány étkezés kötelező) ismeretében a létszám változhat.
 
A nyári napközi lehetséges időintervalluma 5 hét lenne: 2014. június 30-tól augusztus 1-ig, munkanapokon 8.00 – 16.00 óráig. (Ez lefedné a nyári szociális gyermekétkeztetésre jutó 2014. június 16. és augusztus 14. közötti időszak egy részét is. Bár a nyári szociális étkeztetést a hivatal intézi.)  Igény jelentkezett a szülők körében az augusztus 4. – augusztus 8. közötti két hétre is, azonban az e hétre jelzett  létszámok alacsony volta és annak jelzett bizonytalansága miatt nem célszerű a nyári napközis időszak kiterjesztése.
 
A megoldásra két formában van mód, melyet az önkormányzati döntést követően a szülőknek ajánlani lehet:
 
1.      A nyári napközis ellátás megoldása a Városgondnokság intézmény szervezésében a gyermekétkeztetéshez kapcsolódóan:
Az igényfelmérésben jelzett heti átlag 18 fős gyermekcsoport felügyeletéhez – tekintettel a nem tanrendi feladatra – 2 fő pedagógus megbízásos jogviszonyú alkalmazására lenne szükség a tervezett időszakra. A megbízási szerződést a Városgondnokság kötné a jelentkező pedagógusokkal. A nyári napközi helye a Györgyi Dénes iskola egy terme lenne (itt nyitásról-zárásról, takarításról is gondoskodni szükséges). A gyermekfelügyelet nem tartalmaz külön programokat, játékok, saját játékok, a sportudvar használata biztosítható lenne. Az étkeztetést (tízórai, ebéd, uzsonna) a Zóna étterem szolgáltatná a tanulmányi időszak alatt megszokott rendben és áron. A tanulók az év közben fizetett napközis (napi háromszori étkezés) étkezési térítési díjat fizetnék.
Kiadások:
-   2 fő pedagógus megbízási díja 1.270,- Ft x óra x fő  (közterhekkel együtt) heti: 101.600 Ft x 5 hét = 508. 000 Ft.
-   Az étkezési térítési díj (norma) és normatív kedvezmények, és a szolgáltatónak fizetendő étkezési díj közötti különbség, amit meg kell téríteni a szolgáltatónak, 5 hétre: 190 640,-Ft.
 
A fenti kiadások költségvetési fedezetét: összesen étkezés: 190.640 + megbízási díj: 508.000 = 698.640 Ft-ot az önkormányzat a Városgondnokság költségvetésében biztosítaná előirányzatként azzal, hogy az étkezési térítési díjat az intézmény szedi be. A tényleges teljesítés után azzal 30 napon belül el kell számolni.
 
2.      A nyári napközis ellátás megoldás a Balatonalmádi Szociális Alapszolgáltatási Központ által szervezett napközis tábor keretein belül
 
A Balatonalmádi Szociális Alapszolgáltatási Központ (továbbiakban: SZAK) az előző években 10 napos, un. alternatív napközit (napközis tábort) szervezett a gyermekjóléti alapellátás keretében, elsősorban az iskola ifjúságvédelmi felelősök ajánlásai alapján erre rászorulók, valamint a gyermekjóléti szolgálat látókörében lévő családok gyermekei számára. A napközis táborban fejlesztő foglalkozások, programok, kézműves foglalkozások, túrázás, kirándulás, természetesen étkeztetés volt biztosított.  A szülők a szolgáltatóval történt megállapodás alapján közölt étkezési térítési díjat fizették.  Az intézmény az idén is szeretne alternatív napközis ellátást szervezni, de pályázat és önerő híján erre csak korlátozott lehetősége lesz.
Az intézmény (Baross u. 32.) a nyári hónapokban is nyitva van, a foglalkoztatóban 30 gyermek napközbeni programjait tudják megoldani.
A SZAK jogszabálynak megfelelő képesítésű alkalmazottai közül 2 fő – 1 pedagógus mellett - biztosítani tudná hetente a nagyobb létszámú gyermek felügyeletét és az érdekes és fejlesztő szakmai programokat (kézműves foglalkozások, kirándulások, strandolás, játékok).
A megbízási szerződést a Szociális Társulás intézményeként a SZAK kötné meg a felügyelőkkel és pedagógussal.
 
Az önkormányzatnál jelentkező heti átlag 18 fő mellett az intézményvezető szerint további 10 fő részvétele várható a gyermekjóléti alapellátás körében ellátottak közül.
 
Kiadások:
-   3 fő szakalkalmazott (SZAK 2 fő, pedagógus 1 fő) megbízási díja 1.270,- Ft x óra x fő  (közterhekkel együtt) heti: 152.400,-Ft x 5 hét = 762.000 Ft
-   Az étkezési térítési díj (norma) önkormányzatnál jelentkező normatív kedvezmények és a szolgáltatónak fizetendő étkezési díj közötti különbség, amit meg kell téríteni a szolgáltatónak, és tényleges költség 5 hétre: 190 640,-Ft.
-   A teljes étkezési térítési díj és a szolgáltatónak fizetendő étkezési díj közötti különbség heti + 10 főre kalkulálva 5 héten keresztül: 332 Ft x 10 fő x 5 hét( 25 nap) 83.000 Ft
 
A fenti kiadások költségvetési fedezetét: étkezés: 190.640 Ft + SZAK-nál jelentkező 10 fő bruttó étkezési fedezete 83.000  Ft + 3 fő megbízási díja 762.000,-Ft,  összesen 1.035.640,-Ft-ot  az önkormányzat átadná a Szociális Társulásnak, amely pedig finanszírozná az intézmény e tevékenységét azzal, hogy az étkezési térítési díjakat az intézmény szedi be.  A tényleges teljesítés után 30 napon belül a Társulásnak és az önkormányzatnak a támogatással el kell számolnia.
A megoldás alkalmazásához a Szociális Társulás Társulási Tanácsának jóváhagyása is szükséges.
 
A két változat közül az első egyszerűbb lebonyolítást, alacsonyabb költségeket, és alacsonyabb szintű ellátást jelent, a második változat költségesebb és bonyolultabb megoldás, de a gyermekek számára élménydúsabb ellátást jelent.
 
Javaslom, hogy a nyári napközit azok a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermekeken kívül, azok vehessék igénybe, ahol mindkét szülő rendelkezik munkahellyel, munkáltatói igazolást tud benyújtani, vagy a gyermekjóléti szolgálatnál alapellátásban részesülnek.
   
Tisztelt Képviselő-testület!
 
Kérem, hogy az előterjesztést megvitatni, a határozati javaslatot elfogadni szíveskedjenek.
 
Balatonalmádi, 2014. április 16.       
 
                                                                                  Tisztelettel:
 
                                                                                                                      Keszey János
                                                                                                                      polgármester


1. döntési javaslat

"Nyári napközi ellátás biztosítása"

Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: napirendi kérdések
A Balatonalmádi Város Önkormányzat Képviselő-testület a javaslatról minősített többséggel, nyílt szavazással dönt.

 

Határozati javaslat:
 
……/2014. (IV.24.) Öh.
 
1. VÁLTOZAT
 
Balatonalmádi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi családok és tanulók támogatására nyári napközis ellátást biztosít 2014. június 30-tól 2014. augusztus 1-ig – 5 héten keresztül - napi 8 órás időtartammal, 8-16 óráig a Györgyi Dénes Általános Iskolában.
A nyári napközi időtartama alatt felügyeletet vállaló 2 fő pedagógussal a Balatonalmádi Városgondnokság köt megbízási szerződést. A megbízási díj 1.270,- Ft/óra, mely tartalmazza a megfizetendő közterheket is.
Az önkormányzat a nyári napközis kiadások fedezetére összesen 698.640, Ft összegű kiadási előirányzatot a 2013. évi maradvány terhére biztosítja a Városgondnokság költségvetésében azzal, hogy teljesítést követő 30 napon belül a felhasználásról el kell számolni és a teljesült bevételek és kiadások elszámolásának eredményeként jelentkező különbözet rendezni kell.
 
Felkéri a polgármestert, hogy a szükséges előirányzat biztosításáról a 2013. évi maradvány felosztásakor, a biztosított előirányzat átcsoportosításáról a felosztást követő 2014. évi költségvetési rendelet következő módosításakor gondoskodjon.

 


Határidők, felelősök:

Határidő: 2014. 05. 20.
Felelős: Keszey János
Hivatali felelős: Kovács Piroska Rózsa

Határidő: 2014. 05. 29.
Felelős: Keszey János
Hivatali felelős: Kovács Piroska Rózsa

Határidő: folyamatos
Felelős: Keszey János
Hivatali felelős: Regenyéné Király Andrea

Határidő: 2014. 06. 26.
Felelős: Keszey János
Hivatali felelős: Regenyéné Király Andrea

2. döntési javaslat

"Nyári napközis ellátás biztosítása"

Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: napirendi kérdések
A Balatonalmádi Város Önkormányzat Képviselő-testület a javaslatról minősített többséggel, nyílt szavazással dönt.

 

Balatonalmádi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi családok és tanulók támogatására nyári napközis ellátást biztosít 2014. június 30-tól 2014. augusztus 1-ig – 5 héten keresztül - napi 8 órás időtartammal, 8-16 óráig Balatonalmádi Szociális Alapszolgáltatási Központban, amennyiben ahhoz a Szociális Társulás Társulási Tanácsa is hozzájárul.
A nyári napközi időtartama alatt felügyeletet vállaló 3 fő szakalkalmazottal ill. pedagógussal a Balatonalmádi Szociális Alapszolgáltatási Központ köt megbízási szerződést. A megbízási díj 1.270,- Ft/óra, mely tartalmazza a megfizetendő közterheket is.
Az önkormányzat a nyári napközis kiadások fedezetét 1.035.640 a 2013. évi maradvány terhére biztosítja a Szociális Társulás számára azzal, hogy teljesítést követő 30 napon belül a felhasználásról el kell számolni és a teljesült bevételek és kiadások elszámolásának eredményeként jelentkező különbözet rendezni kell. 
 
Felkéri a polgármestert, hogy a szükséges előirányzat biztosításáról a 2013. évi maradvány felosztásakor, a biztosított előirányzat átcsoportosításáról a felosztást követő 2014. évi költségvetési rendelet következő módosításakor gondoskodjon.

 


Határidők, felelősök:

Határidő: 2014. 05. 20.
Felelős: Keszey János
Hivatali felelős: Kovács Piroska Rózsa

Határidő: 2014. 05. 29.
Felelős: Keszey János
Hivatali felelős: Regenyéné Király Andrea

Határidő: folyamatos
Felelős: Keszey János
Hivatali felelős: Regenyéné Király Andrea

Határidő: 2014. 06. 26.
Felelős: Keszey János
Hivatali felelős: Regenyéné Király Andrea

« Vissza
Vissza a főmenübe