21. napirendi pont
SÜRGŐSSÉGI INDÍTVÁNY
A Balatonalmádi Város Önkormányzat Képviselő-testület
2014. április 24-i ülésére

Tárgy:   "A közbiztonság növelését szolgáló fejlesztések megvalósítása" című pályázat benyújtása
Készítette:   Zana András osztályvezető
Előterjesztő:   Keszey János polgármester

Tisztelt Képviselő-testület!
  
Az elmúlt évben a 8/2013.(III. 29.) BM rendelet alapján pályázatot nyújtottunk be a Balatonalmádi Városi Önkormányzat tulajdonában és kezelésében álló strandok közbiztonságát növelő fejlesztések megvalósítására. Pályázatunk a támogatási forrás szűkössége miatt elutasításra került.
 
A Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvény 2014. évben is tartalmaz előirányzatot a közbiztonság növelését szolgáló önkormányzati fejlesztések támogatására. Ez alapján jelent meg a belügyminiszter 28/2014.(IV.1.) BM rendelete, amely tartalmazza a támogatás igénylésének szabályait.
 
Vissza nem térítendő támogatás igényelhető a térfigyelő kamerarendszerek kiépítéséhez vagy bővítéséhez, ha a beruházás közbiztonsági szempontból különösen indokolt és ha a regisztrált bűncselekmények számának csökkenése várható. Támogatás a beruházáshoz szükséges összeg 100 %-áig igényelhető. Támogatási kérelmet nyújthat be az az önkormányzat is, amely korábbi, térfigyelő kamerarendszer kiépítése, bővítése iránti igényéhez támogatást nem kapott.  A rendelet nem tartalmaz szabályt a maximálisan igényelhető támogatás összegére, de azt kellően alátámasztani és indokolni kell. A kérelem elbírálását a Miniszter az országos rendőrfőkapitány és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke véleményének kikérésével végzi.  
 
A korábbi hasonló fejlesztések bővítéseként tervezzük a Wesselényi strandon lévő kamerarendszer bővítését, valamint a Budatava strand és a Káptalanfüredi strand kamerarendszerbe történő bekapcsolását, továbbá az Európa Szoborpark térfigyelő kamerarendszerrel történő teljes védelmének kiépítését. A Vecosys Kft., Győr árajánlata alapján a strandokhoz összesen nettó 9.453.250,-Ft támogatást igényelhetünk a 2.552.378,-Ft összegű visszaigényelhető Áfa átmeneti megfinanszírozása mellett. Az Európa Szoborparkhoz bruttó 4.236.110,-Ft támogatás kérhető. Mindösszesen 13.689.360,-Ft összegű vissza nem térítendő támogatási kérelmet nyújthatunk be.
 
A pályázat ebr42 önkormányzati információs rendszerben történő rögzítésének határideje 2014. április 23., postára adása legkésőbb 2014. április 24. A miniszter a támogatási kérelmekről 2014. május 30-áig hoz döntést, annak közlésétől számított 15 napon belül támogatási szerződést köt, majd 10 napon belül a támogatás összege folyósításra is kerül. A támogatás felhasználásáról a támogatás felhasználását követő 30 napon belül, de legkésőbb 2016. január 31-éig kell elszámolni.
   
Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy az előterjesztést megvitatni és a határozati javaslatot elfogadni szíveskedjen.
 
Balatonalmádi, 2014. április 18.
 
                                                                Tisztelettel
                                                                                                                  Keszey János
                                                                                                                   polgármester


Döntési javaslat

""A közbiztonság növelését szolgáló fejlesztések megvalósítása" című pályázat"

Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: napirendi kérdések
A Balatonalmádi Város Önkormányzat Képviselő-testület a javaslatról minősített többséggel, nyílt szavazással dönt.

 

Határozati javaslat
___/2014. (IV.24.) Öh.
 
Balatonalmádi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 28/2014. (IV.1) BM rendelet alapján „A közbiztonság növelését szolgáló fejlesztések megvalósítása” című támogatási igénylés benyújtásával kapcsolatban a következő döntést hozza:
 
A pályázat megvalósítási helyszínei pontos címe és helyrajzi száma:
 
Település neve
Irányítószám
Létesítmény
Helyrajzi szám
Balatonalmádi
8220
Wesselényi strand
2295/5
Balatonalmádi
8220
Budatava strand
1597
Balatonalmádi
8220
Káptalanfüredi strand
2715
Balatonalmádi
8220
Európa Szoborpark
2285/1, 2287
  
A Képviselő-testület a pályázati projekt költségvetését az alábbiak szerint állapítja meg:
 
Pályázó
Összes költség
(Ft)
Összes elszámolható költség (Ft)
Saját forrás (Ft)
Igényelt támogatás összege (Ft)
Önkormányzat
16 241 738
13 689 360
0
13 689 360
 
A strandok tekintetében az önkormányzat alanya az Áfá-nak és adólevonási jog illeti meg. A 2 552 eFt ÁFA pénzügyi fedezetét a 2014. évi költségvetés felhalmozási célú pályázati önrész terhére biztosítja. 
 
A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert, hogy a pályázati feltételeknek megfelelően összeállított pályázati dokumentáció eredményessége esetén a Támogatási szerződést aláírja.
 
Felkéri a Polgármestert, hogy a pénzügyi fedezet átcsoportosításáról a költségvetési rendelet soron következő módosításakor gondoskodjon.
 

 


Határidők, felelősök:

Határidő: folyamatos
Felelős: Keszey János
Hivatali felelős: Zana András

Határidő: 2016. 06. 26.
Felelős: Keszey János
Hivatali felelős: Regenyéné Király Andrea

« Vissza
Vissza a főmenübe