21. napirendi pont
ELŐTERJESZTÉS
A Balatonalmádi Város Önkormányzat Képviselő-testület
2014. május 29-i ülésére

Tárgy:   Térfigyelő kamerák üzemeltetése
Készítette:   Göndöcsné Sashegyi Csilla osztályvezető
Előterjesztő:   Dr. Hoffmann Gyöngyi jegyző
Véleményező bizottság:   Humán Bizottság

 

Tisztelt Képviselő-testület !
   
A Balatonalmádi Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 66/2012.(III.29.)Öh. határozatával döntött a 4/2012(III.1.)BM rendelettel szabályozott „Önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések „ témájú támogatási rendszeren belül „A közbiztonság növelését szolgáló fejlesztések megvalósítása” című pályázat önrészének biztosításáról. A sikeres pályázat eredményeképpen IP viderögzítő, és intelligens IP kamerák telepítése, szerelése és beüzemelése a pályázatban foglaltak szerint megtörtént.
 
A Közterület-felügyeletről szóló 1999. évi LXIII. törvény 7.§ (3) bekezdése értelmében a felügyelet közterületen, közbiztonsági, illetve bűnmegelőzési célból, bárki számára nyilvánvalóan észlelhető módon képfelvevőt helyezhet el, és felvételt készíthet. A képfelvevő elhelyezéséről, valamint a képfelvevővel megfigyelt közterület kijelöléséről a felügyelet előterjesztésére a képviselő-testület dönt.
 
Az 1999. évi LXIII. törvény 7.§ (4) bekezdése értelmében a képfelvevőt a felügyelet üzemelteti és kezeli. A felügyelet a képfelvevő elhelyezéséről és a képfelvevők által megfigyelt közterületről tájékoztatja a rendőrséget, valamint ezeket az adatokat a felügyeletet működtető önkormányzat polgármesteri hivatalának honlapján közzéteszi.
 
Az előterjesztés megvitatását követően a mellékelt határozati javaslat elfogadását indítványozom Tisztelt Képviselő-testületnek. 
 
Balatonalmádi, 2014. május 5.
   
                                                                             dr. Hoffmann Gyöngyi
                                                                                          jegyző
          

 


Döntéshozói vélemények

Humán Bizottság  

89/2014. (V. 20.) HB határozat:
 
Balatonalmádi Város Önkormányzatának Humán Bizottsága az alábbi döntés meghozatalát javasolja a Képviselő-testületnek:
 
Balatonalmádi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete közbiztonsági és bűnmegelőzési célból képfelvevők elhelyezésére a Balatonalmádi Szent Erzsébet ligetben az Európa Szoborpark területét és közvetlen környezetét kijelöli.
 
Felkéri a Balatonalmádi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjét, hogy a képfelvevők elhelyezésére kijelölt területet tegye közzé a Balatonalmádi város honlapján, valamint a képfelvevő üzemeltetése és kezelése jogszerűségéről a közterület-felügyelők közreműködésével gondoskodjon.
 
Felelős:               dr. Hoffmann Gyöngyi jegyző
Hivatali felelős: Göndöcsné Sashegyi Csilla osztályvezető
Határidő:           2014. június 15.

 
Döntési javaslat

"Térfigyelő kamerák"

Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: napirendi kérdések
A Balatonalmádi Város Önkormányzat Képviselő-testület a javaslatról egyszerű többséggel, nyílt szavazással dönt.

 

Határozati javaslat
………/2014. (V. 29.) Öh.  
 
 Balatonalmádi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete közbiztonsági és bűnmegelőzési célból képfelvevők elhelyezésére a Balatonalmádi Szent Erzsébet ligetben az Európa Szoborpark területét és közvetlen környezetét kijelöli.
 
Felkéri a Balatonalmádi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjét, hogy a képfelvevők elhelyezésére kijelölt területet tegye közzé a Balatonalmádi város honlapján, valamint a képfelvevő üzemeltetése és kezelése jogszerűségéről a közterület-felügyelők közreműködésével gondoskodjon.

 


Határidők, felelősök:

Határidő: 2014. 06. 15.
Felelős: Dr. Hoffmann Gyöngyi
Hivatali felelős: Göndöcsné Sashegyi Csilla

« Vissza
Vissza a főmenübe