1. napirendi pont
ELŐTERJESZTÉS
A Balatonalmádi Város Önkormányzat Képviselő-testület
2014. július 30-i ülésére

Tárgy:   "Almádiért" Közalapítvány Alapító okiratának módosítása
Készítette:   Viktor Zsuzsanna köztisztviselő
Előterjesztő:   Keszey János polgármester

Tisztelt Képviselő-testület!
 
A Képviselő-testület 76/2014. (IV. 8.) önkormányzati határozatával döntött az „Almádiért” Közalapítvány Alapító okiratának módosításáról.
Az önkormányzati határozat végrehajtása körében, az alapító okirat módosítását előkészítő meghatalmazott jogi képviselő benyújtotta a Veszprémi Törvényszékhez az okiratot és mellékleteit nyilvántartásba vétel végett.
 
A Veszprémi Törvényszékaz okiratok felülvizsgálata nyomán hiánypótlást rendelt el, ezért az illetékes bíróság 8.Pk.60.095/1991/44. számú végzése alapján szükséges ismételten módosítani  az „Almádiért” Közalapítvány Alapító okiratát az alábbiakra tekintettel:
a)      Alapító okiratnak rendelkeznie kell arról, hogy a Közalapítványhoz való csatlakozással csatlakozó jogosulttá válik-e alapítói jogok gyakorlására,
b)      az Alapító okiratnak tartalmaznia kell a vezető tisztségviselőkre vonatkozó összeférhetetlenségi szabályokat,
c)      a felügyelőbizottsági tagokra vonatkozó összeférhetetlenségi szabályokat ki kell egészíteni a Ptk. 3:26 § (2) bekezdés alapján.
 
A bírósági végzésnek megfelelő módosítását követően az okiratot és annak végzésben megjelölt mellékleteit (kuratóriumi és felügyelő-bizottsági tagok – a vonatkozó jogszabályoknak megfelelő – tisztséget elfogadó nyilatkozata, ügyvédi meghatalmazás, szervezeti és működési szabályzat, 2012. és 2013. évi üzleti év beszámolója és közhasznúsági melléklete) a jogi képviselőnek 2014. augusztus 1. napjáig kell ismételten benyújtania a Veszprémi Törvényszékhez nyilvántartásba vétel végett.
 
A fent leírtak alapján az alábbi határozati javaslat elfogadását indítványozom a Tisztelt Képviselő-testületnek.
 
Balatonalmádi, 2014. július 28.
 
                                                                                                          Keszey János
                                                                                                           Polgármester


Döntési javaslat

"Az "Almádiért" Közalapítvány Alapító okiratának módosítása"

Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: napirendi kérdések
A Balatonalmádi Város Önkormányzat Képviselő-testület a javaslatról minősített többséggel, nyílt szavazással dönt.

 

Határozati javaslat 
.........../2014. (VII. 30.) Öh.
 
 
I. Balatonalmádi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az „Almádiért” Közalapítvány Alapító okiratát az alábbiak szerint módosítja:
 
1. Az Alapító okirat 6. pontja kiegészül az alábbi rendelkezéssel:
 
A Közalapítvány nyitott, ahhoz bármely hazai, vagy külföldi természetes, vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, pénzbeli, vagy más vagyoni támogatással, illetve egyéb vagyoni értékű felajánlással csatlakozhat, amennyiben a Közalapítvány céljaival egyetért és jelen alapító okirat rendelkezéseit elfogadja. A csatlakozás elfogadásáról a kuratórium dönt.
 
A Közalapítványhoz csatlakozó hazai, vagy külföldi természetes, vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet a csatlakozással nem válik jogosulttá az alapítói jogok gyakorlására.
 
2. Az Alapító okirat 11.3. pontja kiegészül az alábbi rendelkezésekkel:
 
A Közalapítvány Alapító okirat szerinti tevékenységének és éves gazdálkodásának legfontosabb adatait a Közalapítvány honlapján közzéteszi.
 
Vezető tisztségviselő az a nagykorú személy lehet, akinek cselekvőképességét a tevékenysége ellátásához szükséges körben nem korlátozták.
Ha a vezető tisztségviselő jogi személy, a jogi személy köteles kijelölni azt a természetes személyt, aki a vezető tisztségviselői feladatokat nevében ellátja. A vezető tisztségviselőkre vonatkozó szabályokat a kijelölt személyre is alkalmazni kell.
A vezető tisztségviselő ügyvezetési feladatait személyesen köteles ellátni.
Nem lehet vezető tisztségviselő az, akit bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen szabadságvesztés büntetésre ítéltek, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányos következmények alól nem mentesült.
Nem lehet vezető tisztségviselő az, akit e foglalkozástól jogerősen eltiltottak. Akit valamely foglalkozástól jogerős bírói ítélettel eltiltottak, az eltiltás hatálya alatt az ítéletben megjelölt tevékenységet folytató jogi személy vezető tisztségviselője nem lehet. Az eltiltást kimondó határozatban megszabott időtartamig nem lehet vezető tisztségviselő az, akit eltiltottak a vezető tisztségviselői tevékenységtől.
 
A Közalapítvány kedvezményezettje és annak közeli hozzátartozója nem lehet a kuratórium tagja. Az alapító és közeli hozzátartozója nem lehetnek többségben a kuratóriumban.
 
A Kuratórium határozathozatalában nem vehet részt az a személy, aki vagy akinek közeli hozzátartozója, élettársa (a továbbiakban együtt: hozzátartozó) a határozat alapján:
kötelezettség vagy felelősség alól mentesül, vagy
bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt. Nem minősül előnynek az Alapítvány cél szerinti juttatásai keretében a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatás.
 
A közhasznú szervezet megszűnését követő három évig nem lehet más közhasznú szervezet vezető tisztségviselője az a személy, aki korábban olyan közhasznú szervezet vezető tisztségviselője volt annak megszűnését megelőző két évben legalább egy évig:
- amely jogutód nélkül szűnt meg úgy, hogy az állami adó- és vámhatóságnál nyilvántartott adó- és vámtartozását nem egyenlítette ki,
- amellyel szemben az állami adó- és vámhatóság jelentős összegű adóhiányt tárt fel,
- amellyel szemben az állami adó- és vámhatóság üzletlezárás intézkedést alkalmazott, vagy üzletlezárást helyettesítő bírságot szabott ki,
- amelynek adószámát az állami adó- és vámhatóság az adózás rendjéről szóló törvény szerint felfüggesztette vagy törölte.
 
A vezető tisztségviselő, illetve az ennek jelölt személy köteles valamennyi érintett közhasznú szervezetet előzetesen tájékoztatni arról, hogy ilyen tisztséget egyidejűleg más közhasznú szervezetnél is betölt.
 
3. Az Alapító okirat 15. pontja kiegészül az alábbi rendelkezéssel:
 
A felügyelőbizottság tagjaira a kuratórium tagjaira vonatkozó kizáró és összeférhetetlenségi szabályokat kell alkalmazni, azzal, hogy nem lehet a felügyelőbizottság tagja az a személy, akivel szemben a Ptk. 3:26. §-ban, vagy 2011. évi CLXXV. tv. 38. §-ban foglalt összeférhetetlenségi ok fennáll.
 
4. Az Alapító okirat 17. pontja az alábbiak szerint módosul:
 
Az Alapító jelen egységes szerkezetű Alapító okirat aláírásával meghatalmazza dr. Sindler György ügyvédet (Sindler Ügyvédi Iroda, 8200 Veszprém, József A. u. 9.) jelen okirat ellenjegyzésére, valamint a Veszprémi Törvényszék előtti képviseletre.
 
Az Alapító rögzíti – figyelemmel a 2011. évi CLXXXI. tv. 38. § (2) bekezdésében foglaltakra –, hogy a 2014. április 8. napján kelt Alapító okirat alábbi pontjai módosultak, jelen egységes szerkezetű okirattal.
Az Alapító okirat módosult pontjai: 6.; 11.3.; 15.; 17.
 
II.  Balatonalmádi Város Önkormányzat Képviselő-testülete jóváhagyja az „Almádiért” Közalapítvány módosítással egységes szerkezetbe foglalt Alapító okiratát – amely jelen előterjesztés mellékletét képezi –, továbbá felhatalmazza a Polgármestert, hogy az Alapító okiratot és az ügyvédi meghatalmazást aláírja és gondoskodjon arról, hogy az Alapító okirat a megfelelő példányszámban a szükséges mellékletekkel felszerelten a Veszprémi Törvényszékhez határidőn belül beterjesztésre kerüljön.

 


Határidők, felelősök:

Határidő: 2014. 08. 01.
Felelős: Keszey János
Hivatali felelős: Dr. Pethő László

« Vissza
Vissza a főmenübe