3. napirendi pont
ELŐTERJESZTÉS
A Balatonalmádi Város Önkormányzat Képviselő-testület
2014. július 18-i ülésére

Tárgy:   Csatlakozás a Berény Utónevű Települések Szövetsége Közhasznú Egyesülethez
Készítette:   Viktor Zsuzsanna köztisztviselő
Előterjesztő:   Keszey János polgármester

 

Tisztelt Képviselő-testület!
 
19 évvel ezelőtt, Balatonalmádi kezdeményezésére rendezték meg először a „Berény” utónevű települések a Berényiek Találkozóját, amelyen Vörösberényt képviselve Balatonalmádi is minden alkalommal részt vesz. A 2013. évi találkozón elhatározták az érintett Önkormányzatok, hogy közösen létrehozzák a Berény Utónevű Települések Szövetsége Közhasznú Egyesületet. A Képviselő-testület 202/2013. (IX. 26.) számú határozatában rögzítette csatlakozási szándékát.
 
Jelen előterjesztés témája a tényleges csatlakozás, az időközben véglegessé vált Alapszabály elfogadása. Az Alapszabályba ugyan nem került bele az a kitétel, hogy az elnökség állandó tagja legyen Balatonalmádi Város mindenkori polgármestere, összeférhetetlensége esetén alpolgármestere, ugyanakkor az Egyesület vezető tisztségviselői közé megválasztották Balatonalmádi polgármesterét.
 
A mellékelt Alapszabály tartalmazza, hogy a tagönkormányzatok településük lakosságszámát figyelembe véve 2014. évben 5 Ft/állandó lakos, ezt követően évente 10 Ft/állandó lakos vagyoni hozzájárulást nyújtanak. A vagyoni hozzájárulást 2014. évben legkésőbb október 15-ig, ezt követően minden év március 31-ig kell teljesíteni.
 
Balatonalmádi jelenlegi lakosságszáma 9438 fő, így a 2014. évi hozzájárulása 47.190 Ft. A vagyoni hozzájárulás a 2014. évi költségvetési rendeletben tervezve lett.
 
Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy szíveskedjen az előterjesztést megvitatni és a határozati javaslatot elfogadni.
 
Balatonalmádi, 2014. július 17.
 
                                                                                                          Keszey János
                                                                                                           Polgármester

 


Döntési javaslat

"csatlakozás a berény utónevű települések szövetségéhez"

Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: napirendi kérdések
A Balatonalmádi Város Önkormányzat Képviselő-testület a javaslatról minősített többséggel, nyílt szavazással dönt.

 

Határozati javaslat
 
.........../2014. (VII. 18.) Öh.
 
Balatonalmádi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy Balatonalmádi Város Önkormányzata a Berény Utónevű Települések Szövetsége Közhasznú Egyesület alapszabályát megismerve és elfogadva az Egyesület alapító tagja kíván lenni.
 
Az alapszabályban rögzített 2014. évi 5 Ft/lakos (47.190 Ft) vagyoni hozzájárulást a 2014. költségvetési rendeletben biztosítja. 2015. évtől az Alapszabályban rögzített 10 Ft/lakos évi vagyoni hozzájárulást évente a tárgyévi költségvetésben biztosítja.
 
Felhatalmazza a polgármestert az Egyesület alapszabálya és az elnökségi tagságot elfogadó nyilatkozat aláírására.

 


Határidők, felelősök:

Határidő: 2014. 11. 27.
Felelős: Keszey János
Hivatali felelős: Regenyéné Király Andrea

Határidő: 2014. 10. 15.
Felelős: Keszey János
Hivatali felelős: Regenyéné Király Andrea

Határidő: folyamatos
Felelős: Keszey János
Hivatali felelős: Dr. Pethő László

« Vissza
Vissza a főmenübe