6. napirendi pont
ELŐTERJESZTÉS
A Balatonalmádi Város Önkormányzat Képviselő-testület
2014. augusztus 28-i ülésére

Tárgy:   Javaslat a közterületek elnevezésének, az elnevezések megváltoztatásának és a házszámozás szabályainak megállapításáról szóló rendelet megalkotására
Készítette:   Dr. Gáspár-Fekete Judit köztisztviselő, Zana András osztályvezető
Előterjesztő:   Keszey János polgármester
Véleményező bizottság:   Pénzügyi és Gazdasági Bizottság, Humán Bizottság

 

Tisztelt Képviselő-testület!
 
Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mötv.) 143. § (3) bekezdése szerint felhatalmazást kap a települési önkormányzat, hogy rendeletben állapítsa meg a közterületek elnevezésének, valamint az elnevezésük megváltoztatására irányuló kezdeményezés és a házszám-megállapítás szabályait. A Mötv. 13. § (1) bekezdésének 3. pontja a helyi önkormányzat feladataként határozza meg a közterületek, valamint az önkormányzat tulajdonában álló közintézmény elnevezését.
 
Az Alaptörvény a rendeletalkotást önkormányzati jogként és egyben kötelezettségként tételezi. Jog, mert a helyi önkormányzat feladatkörében eljárva a törvényi felhatalmazás adta keretek között a helyi közösség érdekében helyi közügyet szabályoz és egyúttal végrehajtó jelleggel kötelezettség, ha a törvény azt a helyi közösség érdekében előírja. A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 5.§ (4) bekezdése értelmében a törvényi felhatalmazás jogosultja köteles a felhatalmazás tárgyát képező jogszabályt megalkotni.
 
Balatonalmádi Város Önkormányzata eddig nem alkotta meg a közterületek elnevezése és a házszámozás szabályaira vonatkozó rendeletét. Erre a mulasztásra hívta fel a Veszprém Megyei Kormányhivatal Főigazgatója a Képviselő-testület figyelmét 2014.augusztus 4. napján küldött levelében. Abban az esetben, ha Képviselő-testület 2014. szeptember 15. napjáig nem alkotja meg a rendeletét e tárgykörben, az törvényességi felügyeleti eljárás kezdeményezésére szolgáltat okot.
 
A közterületek elnevezésének, átnevezésének, valamint a házszám-megállapításnak a szabályait a Mötv. nem részletezi, azonban felállít egy korlátozást a 13.§ (2) bekezdésében arra nézve, hogy a közterület, illetve közintézmény nem viselheti
a) olyan személy nevét, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett, vagy
b) olyan kifejezést vagy olyan szervezet nevét, amely a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerre közvetlenül utal.
A Mötv. 13. § (3) bekezdése szerint, ha a helyi önkormányzat döntése során kétség merül fel a tekintetben, hogy a közterület neve megfelel-e a (2) bekezdésnek, arról beszerzi a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalását.
 
A rendeletmódosítás kapcsán elvégzett előzetes hatásvizsgálatról, a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 17.§. (2) bekezdése alapján az alábbiak szerint tájékoztatom a Tisztelt Képviselő-testületet.
 
A rendeletalkotás
a)      társadalmi-gazdasági hatása: A rendelet megalkotásával egy konkrét szabályozás biztosítja a településen lévő közterületek átláthatóságát.
                                               A változások esetén, az okmányokon történő átvezetéssel kapcsolatban költség a lakosság tekintetében nem merül fel. A lakosságot érintő különféle közüzemi szolgáltatóknál történő változás bejelentési kötelezettség többletteherként jelentkezik.
b)      költségvetési hatása: Közterületi névváltozás esetén az utcatáblák kihelyezése.
c)      környezeti, egészségi következményei: nincs
d)     adminisztratív terheket befolyásoló hatása: nincs
e)      Egyéb hatása:                         Nincs.
 
A rendelet megalkotásának szükségessége: A hatályos jogszabállyal történő összhang megteremtése. (Mötv.)
 
A rendelet alkalmazásához szükséges feltételek:                  - személyi: nincs
- szervezeti: nincs
- tárgyi: nincs
- pénzügyi: nincs
 
Balatonalmádi Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 2/2013.(I.31.) önkormányzati rendelete (továbbiakban: SzMSz) 27.§ (2) bekezdése szerint a rendeletet társadalmi egyeztetésre kell bocsátani a testületi anyag Képviselő-testület Bizottságai részére történő megküldésével egy időben.
 
Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy a mellékelt rendelettervezet megvitatását követően döntsön a rendelet megalkotásáról.
 
Balatonalmádi, 2014. augusztus 8.
 
                                                                                                   Keszey János
                                                                                                   polgármester

 


Döntéshozói vélemények

Humán Bizottság  

 

108/2014. (VIII. 19.) HB határozat:
 
Balatonalmádi Város Önkormányzatának Humán Bizottsága elfogadásra javasolja a Képviselő-testületnek a közterületek elnevezésének, az elnevezések megváltoztatásának és a házszámozás szabályainak megállapításáról szóló rendeletet.
 
Felelős:                dr. Walter Rózsa bizottsági elnök
Hivatali felelős: Zana András osztályvezető, főmérnök
Határidő:            2014. augusztus 28.

 

 
Pénzügyi és Gazdasági Bizottság  

119/2014. (VIII.19.) PGB határozat
 
Balatonalmádi Város Önkormányzatának Pénzügyi és Gazdasági Bizottsága elfogadásra javasolja a Képviselő-testületnek a közterületek elnevezésének, az elnevezések megváltoztatásának és a házszámozás szabályainak megállapításáról szóló rendelet-tervezetet.
 
Felelős:               Dr. Kutics Károly elnök
Hivatali felelős: Zana András osztályvezető-főmérnök
Határidő:            2014. augusztus 28-i KT ülés

 
« Vissza
Vissza a főmenübe