6. napirendi pont
ELŐTERJESZTÉS
A Balatonalmádi Város Önkormányzat Képviselő-testület
2010. március 25-i ülésére

Tárgy:   Beszámoló a Balatonalmádi Szociális Alapszolgáltatási Központ személyes gondoskodást nyújtó tevékenységéről
Készítette:   Sajtos Ildikó
Előterjesztő:   Göndöcsné Sashegyi Csilla osztályvezető, Sajtos Ildikó
Véleményező bizottság:   Pénzügyi Bizottság, Szociális és Egészségügyi Bizottság

 

Tisztelt Képviselő-testület!
 
 
A Balatonalmádi Szociális Alapszolgáltatási Központ 2007. február 01-től a Kelet Balatoni Többcélú Kistérségi Társulás keretein belül létrehozott - Szociális Intézményfenntartó Társulás által fenntartott intézményként Balatonalmádi, Alsóörs, Szentkirályszabadja, Litér, Felsőörs és Balatonfűzfő településein végzi a személyes gondoskodást nyújtó szolgáltatásokat.
 
 
I. Az intézmény szakmai munkáját meghatározó jogszabályok
 
A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló többször módosított 1993. évi III. törvény.
A személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 1/2000. (I. 7.) SzCsM rendelet és módosításai.
A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások igénybevételéről szóló 9/1999. (XI. 24.) SzCsM rendelet.
A gondozási szükséglet, valamint az egészségi állapoton alapuló szociális rászorultság vizsgálatának és igazolásának részletes szabályairól szóló 36/2007. (XII.) SZMM rendelet.
A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások térítési díjáról szóló 29/1993. (II. 17.) kormányrendelet.
A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról szóló többször módosított 17/1996. (X. 31.) önkormányzati rendelet.
A személyes gondoskodást végző személyek adatainak működési nyilvántartásáról szóló többször módosított 8/2000. (VIII. 4.) SzCsM rendelet.
A személyes gondoskodást végző személyek továbbképzéséről és szociális szakvizsgáról szóló többször módosított 9/2000. (VIII. 4.) SzCsM rendelet.
A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a szociális, valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban történő végrehajtásáról szóló 257/2000. (XII.26.) Kormányrendelet
 
A fenti törvények és rendeletek célja a szociális biztonság megteremtése és megőrzése érdekében a szociális szolgáltatások formáinak, szervezetének, a jogosultság feltételeinek és érvényesítésének meghatározása, a munkatársak szakmai felkészültségének biztosítása.
 
II. Az intézmény szakmai munkája
 
Alapszolgáltatás keretében biztosítjuk: 1. a szociális étkeztetést
2. a házi segítségnyújtást
3. a családsegítést
4. a nappali szociális ellátást (idősek klubja)
A szolgáltatások igénybevétele (a rendszeres szociális segélyben részesült kötelezetteket kivéve) önkéntes segítségkérésen alapul.
 
1.                  A szociális étkeztetés keretében (Balatonalmádi közigazgatási területén)    azoknak a        szociálisan rászorult személyeknek legalább napi egyszeri meleg    étkeztetéséről kell        gondoskodni, akik azt szociális helyzetük, koruk, egészségi          állapotuk, fogyatékosságuk,     pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük vagy             hajléktalanságuk miatt,             önmaguknak, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek           biztosítani.
            Az étkeztetés helyben fogyasztással, elvitellel, kiszállítással történik. A szerződéses      étkezőhelyek száma három.
§       Napköziotthonos Óvoda (Káptalanfüred és Balatonalmádi központ körzeteiben)
§       Virág étterem (Vörösberény és Budatava körzeteiben)
§       Zóna étterem (Balatonalmádi központban)
 
            Étkeztetésben részesülők száma 2009. évben átlagosan: 127 fő
 
            Étkezésben részesülők létszáma havi bontásban:
 
hónap
Óvoda
Virág étterem
Zóna étterem
Összesen
január
21
71
27
119
február
21
71
31
123
március
21
70
32
123
április
22
71
33
126
május
24
71
35
130
június
25
71
36
132
július
25
74
38
137
augusztus
24
70
34
128
szeptember
27
70
33
130
október
28
70
31
129
november
29
73
33
135
december
27
72
33
113
 
            A 2009. évi teljesítés a következők szerin alakult:
                        34 fő nyugdíjminimum 150%-a alatti jövedelemmel rendelkező
                        73 fő nyugdíjminimum 150-300%-ig jövedelemmel rendelkező
                        20 fő nyugdíjminimum 300%-a feletti jövedelemmel rendelkező
            Összesen: 127 fő
 
2.                  Házi segítségnyújtás keretén belül (Balatonalmádiban, Szentkirályszabadján,           Litéren és Felsőörsön) a szolgáltatást igénybevevő személy saját lakókörnyezetében kell         biztosítani az önálló életvitel fenntartása érdekében szükséges ellátást. A gondozás során  az ellátást igénybevevő fizikai, mentális, szociális szükségletei kerülnek kielégítésre             (meleg étel-      , személyi és környezeti higiénia biztosítása, bevásárlás, egészségügyi-,            gondozási-, ápolási feladatok elvégzése, kapcsolattartás segítése, ügyintézés). Házi            segítségnyújtás szolgáltatásunkban egyre nagyobb hangsúlyt kap a mentális gondozás, a    családi kapcsolatok erősítése, valamint az ápolási teendők megnövekedésével, egyre több     komplex gondozási feladatot végzünk.
 
                  Városunkban a gondozási körzetek száma:      5
 
1.      Káptalanfüred
2.      Balatonalmádi Kp.
 
3.      Budatava
4.      Vörösberény 1.
5.      Vörösberény 2.
 
            Jelölések:
            Ba.=Balatonalmádi, Sz.= Szentkirályszabadja, L.= Litér, F.=Felsőörs,
 
            Házi segítségnyújtásban részesülők látogatási száma átlagosan: Ba. 45, Sz. 14, L. 30, F. 17    alkalom/hó
 
            Házi segítségnyújtásban részesülők átlag látogatási száma (a normatíva alapja)          kistérségi szinten:
 
Hónap
Látogatás szám
Hónap
Látogatás szám
 
Ba.
Sz.
L.
F.
 
Ba.
Sz.
L.
F.
január
50
13
30
18
július
49
15
32
17
február
48
13
30
18
augusztus
45
11
32
17
március
39
13
29
18
szeptember
43
15
32
17
április
41
14
30
17
október
43
16
31
17
május
44
15
31
17
november
44
13
31
17
június
45
15
31
17
december
41
15
24
15
 
2009. évben a házi segítségnyújtásban, Ba.-ban 5 fő, Sz.-án 1 fő, L.-en 2 fő, F.-ön 1 fő társadalmi tiszteletdíjas segítette a szolgálat munkáját. A szakmai képzettséget nem igénylő feladatok közül elsősorban ebédhordást, bevásárlást, tüzelő aprítást és behordást, kerti munkát végeztek.
Balatonalmádiban a Balatonalmádi Városgondnoksággal együttműködve közcélú foglalkoztatottként a közfoglalkoztatási program keretében 1 fő férfi munkavállaló segítette a gondozási csoport munkavégzését 7 hónapon keresztül. A közcélú munkatárs a rászorulóknál segítséget nyújtott kisegítő gondozási feladatok ellátásában, így többek között ebédhordásban és az időseknél nehéz fizikai jellegű, házkörüli munkák elvégzésében (pl: tüzelőaprítás, behordás).
 
            Az étkeztetésben és/vagy házi segítségnyújtásban részesülő gondozottak jövedelme  2009-ben:
Jövedelem
0-42 750 Ft
42 751-85 500 Ft
85 501 Ft-nál magasabb
Gondozottak száma fő
Balatonalmádi
32
106
35
Szentkirályszabadja
-
10
4
Litér
1
15
16
Felsőörs
-
13
8
            Szociális helyzete és jövedelemviszonya alapján kedvezményre jogosult az ellátásban            részesítettek 100 %-a.
 
            Az étkeztetésben és házi segítségnyújtásban részesülők szocio-demográfiai adatai:
 
Családi állapot
Kor
6-59
60-69
70-79
80 felett
 
Ba.
Sz.
L.
F.
Ba
Sz
L.
F.
Ba
Sz
L.
F.
Ba
Sz
L.
F.
Egyedül élő férfi
19
0
1
0
11
1
1
1
8
1
3
1
7
1
6
1
Családban élő férfi
7
0
1
0
3
1
1
0
3
0
2
0
2
0
2
2
Egyedül élő nő
12
1
1
0
10
0
0
0
20
4
2
4
40
3
1
4
Családban élő nő
7
0
1
0
1
1
0
2
14
1
3
2
7
1
7
4
Összesen:
45
1
4
0
25
3
2
3
45
6
10
7
56
4
16
11
 
Minden településen probléma, hogy a klasszikus gondozási tevékenységeken túl megnövekedett az idősek körében is az azonnali beavatkozást igénylő krízisintervenciós ellátást igénylő esetek száma.
Rendszeressé vált a veszprémi, illetve távolabbi kórházakkal/szakrendelésekkel történő együttműködés kiépítését követően, hogy azonnali ellátást kell biztosítanunk az intézményből elbocsátottak számára. Érzékeljük, hogy a négy órát meghaladó gondozási idő és speciális gondozási szükségletet igénylők száma növekszik. Ezért intézményünk végzi az idősotthoni elhelyezések előkészítését is, a gyors, szakszerű ellátásba kerülés érdekében.
Gondot jelent az is, hogy a súlyos egészségügyi problémákkal küzdők egészségügyi szakrendelésekre való eljuttatását intézményi gépkocsi nélkül kell megszerveznünk.
Megnövekedett az idősek körében is az anyagi jellegű problémák száma, ezen belül is a jelzálog-és egyéb, magas kamatú hitelek törlesztésével kapcsolatos segítségkérés, ügyintézés.
Az idősek körében korábban nem tapasztalt közüzemi szolgáltatások kikapcsolása is megjelent ügyfélkörünkben.
Fontosnak tartjuk az idősek mentális és egyéb biztonságának megteremtését is. Ezért a rendőrséggel együttműködve az őket érintő aktuális kérdésekben információt nyújtunk.

 

 
3.      A családsegítés a szociális vagy mentálhigiénés problémák, ill. egyéb krízishelyzet miatt segítségre szoruló személyek, családok számára az ilyen helyzethez vezető okok megelőzése, a krízishelyzet megszüntetése, valamint az életvezetési képesség megőrzése céljából nyújtott szolgáltatás.
 
Családgondozás Balatonalmádiban:
 
100 családdal/személlyel a kapcsolattartás folyamatos. Havonta 30-35 fő kereste fel szolgálatunkat eseti, 28-30 fő visszatérő problémával (életvezetési gondok információnyújtás, ügyintézés, álláskeresés, anyagi támogatás igénylése, jogi- pszichológiai tanácsadás) 2009 évben az életvezetési problémák jelentős hányadát az egzisztenciális problémák erősödése és egyre növekvő eladósodás jellemzi. Ügyfeleink között megnőtt azoknak a száma, akiknél a közüzemi szolgáltatások kikapcsolása, valamint a törlesztő részleteket fizetni nem tudás következtében a lakás és otthonvesztés veszélye fenyeget. Ezért szükségesnek tartottuk, hogy olyan banki- és pénzügyi-jogi szakképesítéssel rendelkező szakembereket vonjunk be a segítségnyújtásba, akik a hátralékkezelések, végrehajtási eljárások konkrét rendszerét ismerve tudják segíteni munkavégzésünket. Az adósságkezelési szolgáltatás megszervezését 2009-ben megkezdtük. Így a Banki és Végrehajtási Károsultak Információs Irodájával együttműködve ez évtől mikrotérségi szinten biztosított a szolgáltatásunk.
 
A családsegítés tevékenységének 2009. évi adatai a forgalmi napló alapján:
 
Forgalmi adatok
Éves forgalom
halmozott adat 2046
Ebből a tárgy évben intézményünkben megfordult ügyfelek száma
100
       a tárgy évben intézményünkben megfordult új kliensek száma
33
A tárgyévi működési napok száma
254
 
 
Külön problémakört alkot a pszichiátriai ellátásra szoruló ügyfelek számának növekedése, valamint folyamatosan nő a szenvedélybetegséggel küzdők száma. Szolgálatunk kialakította az együttműködést a 2009. december 31-től Balatonalmádiban a pszichiátriai betegek közösségi ellátását biztosító Horgony Alapítvánnyal.
 
Az aktív korú tartós munkanélküliek 2009 év eleji felülvizsgálatát követően a kötelező együttműködés keretében ellátott rendszeres szociális segélyezettek száma 14 fő. Többségük szenvedélybeteg, egészségügyi és súlyos egzisztenciális problémákkal küzd. A kötelezett együttműködés keretében mindenkivel személyesen tartunk kapcsolatot, valamint minden hónap első keddjén külön tematika keretében klub- és csoportfoglalkozásokat szervezünk. Ezek célja elsősorban a munkanélküliek mentális szinten tartása, társas kapcsolatainak megőrzése.
 
A hajléktalan és hajléktalanságtól veszélyeztetett, otthontalan emberek száma a 2008 évi 18 fő-ről 2009-ben 27 főre emelkedett. Közülük 2009 év végén egy személy elhunyt. Egészségi és mentális állapotuk súlyosbodik, öregednek és 90%-uk alkoholproblémával küzd. Minden személyt elláttunk információs kártyával, valamint lehetőségeinkhez mérten egyénileg gondozzuk, figyelemmel kísérjük állapotukat. A rendszeresen kapcsolatot tartóknak átmeneti segélyt, 1 fő részére rendszeres szociális segélyt, valamint okmányaik újbóli beszerzését segítettük. Szociális étkeztetésbe jelenleg 6 főt tudtunk bevonni. Pszichiátriai ellátásba (Doba) 4 fő elhelyezése történt meg. 1 fő részére ápolási otthonban tudtunk elhelyezést kérni a téli időszakra. Az otthontalanok közülük 3 fő elhelyezését a várpalotai átmeneti szálló segítette 500 gondozási nappal. Tudomásunk van még 2-3 személyről akik veszélyeztetettek de részükről a kapcsolattartás esetleges, az együttműködést elutasítják. Balatonalmádi Város Önkormányzata ellátási szerződést kötött a Magyar Vöröskereszt Várpalota Térségi Összevont Szociális Intézménye szolgáltatóval. Ezt a szolgáltatást 3 fő vette igénybe. 2009 év krízisidőszakát megelőzően történt egyeztetésünket követően az utcai szolgálat kétheti rendszerességgel állandóvá vált, melynek keretében a személyes kapcsolattartáson túl esetenként meleg teát, takarót, hideg élelmiszert is kaptak a rászorulók. Az együttműködési megállapodás alapján munkatársunk a krízisszolgálat munkatársaival együtt járja be a terepet, segítve a szolgáltatás hatékonyságát a kliensek és a terep ismeretével. A hideg beköszöntével minden alkalommal felajánlottuk az átmeneti szállás igénybevételének lehetőségét. Ebben az ügyfélkörben megjelentek a kiszolgáltatott helyzettel való visszaélés (kényszerfoglalkoztatás,- igazolványokkal történő csalás) esetei is.
 
Klienseink számára biztosított a jogi és pszichológiai tanácsadás igénybevételének lehetősége. Jogi segítségnyújtást 3 fő igényelt. Pszichológiai tanácsadáson 2 fő vett részt.
 
A jogszabályok alapján kötelező jelző-teamet a jelzőrendszer tagjainak részvételével ebben az évben is tartottunk. Téma a jelzőrendszer működése annak tapasztalatai, az együttműködés fejlesztése és annak szorosabbá tétele. Fontosnak tartottuk volna egyeztetni e témakörben minden érintettel, de sajnos nagyon alacsony volt a részvétel. (45 kiküldött meghívóval szemben 12 fő vett részt a megbeszélésen)
A karácsonyi időszakban krízisügyletet biztosítottunk a társult települések számára is.
A legrászorultabb kliensek számára a karácsonyi időszakban napi egyszeri meleg ételt tudtunk biztosítani. Közreműködésünkkel, több kliensünknek sikerült ruhaadományt kapnia a Máltai Szeretetszolgálattól, illetve magánadományozóktól.
 
A Veszprém Megyei Irányított Betegellátási Rendszer pályázati lehetőségével elindított Életmód-klubunk 2005. óta folyamatosan működik. Hetente gyógytornász által vezetett tartásjavító és alakformáló torna novembertől heti 2 alkalommal biztosított.
A családsegítő szakfeladat egyik munkatársa a gyermekjóléti csoporttal együttműködve részt vett a nyári gyermektábor szervezésében és lebonyolításában. A másik munkatárs a házi segítségnyújtás szakfeladaton, szakmai konzultációval, illetve közös munkával segítette a kollégákat.
 
Hagyományainkat követve tavalyi évben is megszerveztük „szeretet karácsony” programunkat, igaz az eddigiektől eltérő formában. A családsegítő épületében meghitt keretek között teával, kaláccsal fogadtuk ügyfeleinket. A vendéglátásra szánt összeget kiegészítve komoly szervezőmunkával sikerült plusz adományt gyűjtenünk, így 15 fő/család számára jelentős élelmiszer adománycsomagot tudtunk összeállítani 3500 Ft/ csomag értékben. Tapasztalataink alapján és a visszajelzésekből tudjuk, hogy sokak számára ez nagy segítséget jelentett az ünnepi időszakra.
 


A szolgáltatást igénybevevők hozott problémái (nem halmozott adat!):
 
A probléma típusa
Esetek száma
Életviteli
26
Családi – kapcsolati
6
Lelki - mentális
3
Gyermeknevelési
1
Anyagi
11
Foglalkoztatással kapcsolatos
14
Egészségkárosodás következménye
2
Ügyintézéshez segítség kérés
21
Információ kérés
16
Egyéb
-
Összesen:
100
Összesenből több probléma együttes előfordulása
95
Összesenből krízis helyzet
5
 
Családgondozás Alsóörsön:
 
2009-ben 2 fő rendszeres szociális segélyben részesülő, együttműködésre kötelezett személlyel volt rendszeres kapcsolattartás és együttműködés. Egy fő részére egészségi állapota miatt kezdeményeztük rehabilitációs járadék megállapítását. Egy fő rendszeresen igénybe vette Intézményünk térítésmentes pszichológiai tanácsadását, s a nyári időszakban szezonálisan munkát tudott vállalni. Az együttműködésre kötelezett ügyfelek eleget tettek előírt kötelezettségüknek.
 
A családsegítés tevékenységének 2009 évi adatai a forgalmi napló alapján:
 
Forgalmi adatok
Éves forgalom
halmozott adat 13
Ebből a tárgy évben intézményünkben megfordult ügyfelek száma
0
       a tárgy évben intézményünkben megfordult új kliensek száma
2
A tárgyévi működési napok száma
254
 
A szolgáltatást igénybevevők hozott problémái (nem halmozott adat!):
 
A probléma típusa
Esetek száma
Életviteli
-
Családi – kapcsolati
-
Lelki - mentális
-
Anyagi
-
Foglalkoztatással kapcsolatos
2
Egészségkárosodás következménye
-
Ügyintézéshez segítség kérés
-
Információ kérés
-
Egyéb
-
Összesen:
2
Összesenből több probléma együttes előfordulása
1
Összesenből krízis helyzet
-
 
2009-ben hagyományteremtő jelleggel az Alsóörsi Vöröskereszt Szervezetével történő együttműködéssel második alkalommal szerveztük meg az Egészségnapot, ismételten nagy sikerrel. A rendezvényen a település lakossága számára ingyenes szűrővizsgálatokat kínáltunk, s a résztvevő szakemberek a szűrés mellett életmódbeli tanácsokkal is ellátták az érdeklődőket. Nagy örömünkre szolgált, hogy az előző évhez hasonlóan közel 100-an vettek részt a programon.
 
Családgondozás Szentkirályszabadján:
 
A családsegítő szolgáltatást, heti 20 órában látja el a családgondozó, 45 személlyel/családdal folyamatos a kapcsolattartás. Havonta 10-15 fő keresi fel a szolgálatot életvezetési problémával, információkéréssel, ügyintézés, álláskeresés, különböző segélyformák igénylése, jogi-, pszichológiai témákban.
A hátrányos munkaerő-piaci helyzetű aktív korú személyek és családjuk részére nyújtott ellátás rendszere 2009. január 1-jétől megváltozott. Az eddig "rendszeres szociális segély" elnevezésű támogatási formát váltotta fel az "aktív korúak ellátása", így lényegesen csökkent a kötelező együttműködés keretében ellátott személyek száma. Az együttműködés célja, hogy aktivizáljuk az egyént saját helyzete javítása érdekében. Számukra AKTM (aktív korú tartós munkanélküliek) klubfoglalkozást tartunk, havi 1 alkalommal, kb. 1 órás időtartamban, mely foglalkozások igen jó hangulatban és hasznosan telnek. A klubot 2010-től heti rendszerességgel működtetjük. Témái között szerepelnek pl.: motíváció felkeltése, életviteli, életvezetési tanácsadás, álláskeresési technikák elsajátítása jövőbeni tervek, célkitűzések megfogalmazása, önismeret, önkifejezés fejlesztése stb. A foglalkozások alkalmával előre elkészített tematika alapján dolgozunk, haladunk.
Az ebben a formában ellátott aktív korú tartós munkanélküliek közül az egész évet tekintve a törvényben előírt együttműködési kötelezettségének 8 fő tett eleget, 1 fő egészségkárosodott, 1 fő pedig elhelyezkedett, így kikerült a rendszerből. A 8 regisztrált személy közül, az egészségkárosodott személy kivételével, mindegyik 55 év feletti, ketten várhatóan 2010-ben előrehozott öregségi nyugdíjra lesznek jogosultak. Többségük szenvedélybeteg, egészségügyi problémával küzdenek, a legtöbbjüknek nincsen szakmája, illetve igen alacsony százalékban motiválhatóak állandó jellegű munkakeresésre.
Otthontalan státuszban élő emberekről nincs információnk. Tárgyévben egy jelző team került megrendezésre, melynek témája: eladósodás, adósságkezelés, melyet a mai zűrzavaros gazdasági helyzet tett aktuális témává, mivel egyre több család kerül nehéz anyagi körülmények közé. Ez évben három család nyert jelentős összegű támogatást a HÉRA Alapítványhoz benyújtott pályázaton keresztül, melyet a villanyszámlájukon jóváírva kaptak meg. Ez évben lehetőségünk volt a felajánlott adományokból, karácsonyi csomagokat összeállítani a legjobban rászoruló családok/személyek számára.
Jelenleg, a családgondozói státusz a szakfeladaton négy órában biztosított, amely a településen jelenleg (az Almádiban biztosított háttérszolgáltatásokkal) kiszolgálja a gondozási szükségleteket.
A lakosság összetétele sajátos, igen nagyarányú a munkanélküliség, a különböző formájú adósságokkal rendelkező személyek/családok száma, így egyre többen igénylik a segítségünket.
Szentkirályszabadján ingyenes pszichológiai segítségnyújtás vehető igénybe heti rendszerességgel, jogi segítségnyújtás pedig Balatonalmádiban érhető el.
 
 
A családsegítés tevékenységének 2009. évi adatai a forgalmi napló alapján:
 
Forgalmi adatok
Éves forgalom
halmozott adat 289
Ebből a tárgy évben intézményünkben megfordult ügyfelek száma
45
       a tárgy évben intézményünkben megfordult új kliensek száma
15
A tárgyévi működési napok száma
254
 
A szolgáltatást igénybevevők hozott problémái (nem halmozott adat!):
 
A probléma típusa
Esetek száma
Életviteli
4
Családi – kapcsolati
2
Lelki - mentális
1
Anyagi
3
Foglalkoztatással kapcsolatos
13
Egészségkárosodás következménye
1
Ügyintézéshez segítség kérés
18
Információ kérés
3
Egyéb
-
Összesen:
45
Összesenből több probléma együttes előfordulása
14
Összesenből krízis helyzet
-
Családgondozás Balatonfűzfőn:
2009. évben közcélú foglalkoztatás keretében 1 fő felsőfokú munkatárs 2009. május  25 - december 31. napjáig irodai asszisztens munkakörben segítette munkánkat. Hasznát vettük az adományszervezésben, az adományok kezelésében és koordinálásában, valamint a kiosztásban. Szórólapok készítésében és terjesztésében. Egyszeri ügyintézésekben.
2009. évben 12 családdal, összesen 15 személlyel tartott rendszeresen kapcsolatot. Közülük 5  fő rendszeres szociális segélyezett.
Tárgyévben 7 család, 10 személy állt önkéntes együttműködéssel tartósan gondozás alatt a szolgálatnál. Az 5 fő aktív korú tartós munkanélküli a törvényben előírt együttműködési kötelezettségének eleget tett.
A rendszeres szociális segélyezettek  valamennyien 40-60 év közöttiek. Túlnyomó többségük alkoholbeteg, többen játékszenvedéllyel küzdenek, csak kis százalékuk motiválható állandó munka keresésére.
2009-ben Balatonfűzfőn tényleges hajléktalan nem volt. A helyi Önkormányzattal szerződésben álló várpalotai Vöröskereszt Hajléktalan Szállón tárgyévben 1 balatonfűzfői illetőségű személy lakott, aki csak a téli időszakra vette igénybe az ellátást. 2009. őszétől az intémény és a Vöröskereszt megállapodása értelmében a krízisautó kétheti rendszerességgel jelenik meg a településen (munkatárunk kíséretében) a hajléktalan közeli személyek tartózkodási helyén élelmiszer, gyógyhatású készítmény és ruhaadomány juttatással.
A fűzfőiek számára az ingyenes pszichológiai segítséget szeptembertől igény és krízis esetén Balatonalmádiban vehették igénybe, a jogi segítségnyújtást pedig szintén Balatonalmádiban a Jogsegély Szolgálat képviselőjénél. Az évekig tanácsadást nyújtó pszichológusunk elhunyt. Helyét valószínűleg 2010. áprilisától sikerül betöltenünk.
2009-ben a törvény által előírt jelzőrendszeri esetmegbeszélés megrendezésre került adósságkezelés témában.
Koordináltuk az adományszervezést, hozzájárulást. A rászoruló személyeknek segítettünk az adományszervezésekből  összegyűlt ruhák, háztartási gépek, bútorok átadásával.
Év végén egy műsorral egybekötött ünnepi vacsorára hívtuk meg klienseinket, melynek zárásaként az adományokból készített kisebb csomagokkal ajándékozhattuk meg a meghívottakat.
2009 – ben is helyet adtunk Életenergia klubnak melyet a hagyomány szerint minden hónap második hétfőjén tartottunk meg. A résztvevők száma változó, de 8-10 fő mindig jelen van. 
A családsegítés szakfeladat tevékenységének 2009. évi adatai a forgalmi napló  alapján:
Forgalmi adatok
Éves forgalom
halmozott adat:       565
Ebből a tárgy évben szolgálatnál megfordult kliensek száma
nem halmozott adat: 60
          a tárgy évben szolgálatnál megfordult új kliensek száma
39
A szolgáltatást igénybe vevők hozott problémái (nem halmozott adat):
A probléma típusa
Esetek száma
Életviteli
8
Családi-kapcsolati
2
Lelki-mentális
4
Anyagi
15
Foglalkoztatással kapcsolatos
12
Egészségkárosodás következménye
1
Ügyintézéshez segítségkérés
20
Információ  kérés
16
Segítő  beszélgetés
-
Egyéb
15
Összesen:
99
Összesenből több probléma együttes előfordulása
18
Összesenből krízishelyzet
12
 
 
A 2009. év a balatonfűzfői polgárok számára az elmúlt évek viszonylatában messze a legnehezebbnek bizonyult.
A gazdasági helyzet hirtelen romlása következtében a fűtés-probléma által nem érintett családok közül is sokan hajléktalanságtól veszélyezettekké váltak, hiszen a jelzáloghiteleiket törleszteni nem tudják, a bankok ezen családokat bírósággal, árverezéssel fenyegetik.
Rengeteg munkahely szűnt meg, nagyon sok családban mindkét kereső munkanélkülivé vált, ami tovább nehezíti a már ismertetett helyzetet. A rendszeres szociális segélyezettek száma 2009-ben 5 fő volt.
A családok eladósodása tekintetében az adósság-és válságkezelési tanácsadás nyújthat a jövőben segítséget, mely ez évtől Balatonalmádiban érhető el, tavasztól pedig már remélhetően Balatonfűzfőn is.
A szolgáltatásban a 2009-es felülvizsgálat új célokat fogalmazott meg. Fontosnak tartjuk azt, hogy a családsegítést többen vegyék igénybe és a kliensek speciális problémáira is tudjunk hatékony válaszokat adni, túllépve a segélyezési gyakorlaton. Szeretnénk, hogy a kliensek ne csak az önkormányzati, hanem szélesebb körű szociálpolitikai támogatásokhoz is hozzájussanak. Így a társadalombiztosítási, egészségbiztosítási és civil alapokból is részesülhessenek.
Kiemelt célunk a klubszerű foglalkozások, tréningek szervezése is.
 
4.                  Nappali szociális ellátás (idősek klubja) a szociális és mentális támogatásra szoruló önmaguk ellátására részben képes időskorúak napközbeni gondozására szolgál.
Az ellátás során, igény esetén biztosítjuk a napi egyszeri meleg étkezést (Ba.-ban ebédet), szabadidős és kulturális programokat, hivatalos ügyek intézését, életviteli tanácsadást, egészségügyi prevenciót.
 
Klubtagok száma 2009. évben átlagosan Ba. 29 fő, Sz. 14 fő, L. 28 fő, F. 17 fő
Engedélyezett férőhelyszám:                             40 fő,       30 fő,      30 fő,     20 fő
 
Klubtagok létszáma havi bontásban kistérségi szinten:
 
Hónap
Hónap
 
Ba.
Sz.
L.
F.
 
Ba.
Sz.
L.
F.
január
29
14
30
17
július
29
13
29
17
február
30
14
30
17
augusztus
28
12
28
17
március
31
14
28
18
szeptember
28
15
28
18
április
29
15
29
16
október
30
14
28
18
május
29
14
29
17
november
31
15
29
18
június
29
14
29
17
december
32
14
23
15
 
 
A legsikeresebb programok Balatonalmádiban:
26 előadást tartottak meghívott vendégeink, többek között egészségügyi, élet-és vagyonvédelmi, életviteli- mentálhigiénés, jogi, üdülési csekkel kapcsolatos, természetgyógyászati, helytörténeti, utazási, néprajzi, és pszichológiai témákban.
Tanácsadásokat gyógyszerészeti, orvosi, jogi, és pszichológiai témákban szerveztünk havi rendszerességgel.
Nagy sikere volt a „Mozi délután” sorozaton belül levetített filmeknek.
Tavalyi évben öt különjáratú autóbuszos kirándulást szerveztünk tagjainknak az alábbi útvonalakon:
1.                  Győr: Munkácsy kiállítás megtekintése, gyógyfürdőzés,
2.                  Vinye: az intézmény gyermekjóléti csoportjával közösen az Öreg-Bakonyban                                     túráztunk,
3.                  Bakonybélből indulva a környék nevezetességeit jártuk végig kisvonattal, ezt a                                  programunkat is a gyermekjóléti csoporttal közösen szerveztük,
4.                  Celldömölk: kegytemplom megtekintés, gyógyfürdőzés
5.                  Dég –Tamási: az Eszterházy kastély megtekintése, gyógyfürdőzés
Ezen kívül márciusban vonatos kirándulást szerveztünk Budapestre, a „Diana – kiállítás” és a Parlament megtekintésére, valamint több alkalommal menetrend szerinti autóbusszal kirándultunk különböző fürdőkre, mint Pápa, Ajka.
Klubtagjainknak öt nyugdíjas bérletet biztosítottunk a Petőfi színház előadásaira.
Nagysikerű rendezvényeink közé tartoztak a zenés-táncos klubdélutánok, melyeken, tagjainkon kívül a városban élő idősek is szívesen részt vettek.
Klubtagjaink nagy örömmel fogadták az év végi hagyományos karácsonyi „Szeretet – karácsony” vendégségünket, mely alkalomból Leblanc Győző és Tóth Éva operaénekesek műsorát „ajándékoztuk” intézményünk és a kistérség idősei részére. Erre az alkalomra meghívtuk a 2010-től csatlakozó Balatonfűzfő és Alsóörs civil nyugdíjas szervezeteit is, „kedvcsinálóul”.
Havi rendszerességgel biztosítottuk az önköltséges gyógy-masszázs és gyógy-pedikűrszolgáltatást.
Ez évtől nagy örömünkre a csopaki mesterfodrász, Dezső Róbert valamint tanítványai havonta egy alkalommal térítésmentesen hajat vágnak az azt igénylő klubtagok részére. Ez a programunk is jól illeszkedik a „Fitt nagyi” szolgáltatásainkhoz.
2009 évben a „szomszédolás” keretében több, kistérségen belüli idősek klubját láttunk vendégül programjainkon és klubtagjaink is vendégeskedtek náluk. Ez a programsorozat kiemelkedő jelentőségű, hiszen a kistérségi és intézményi integritás egyik legerősebb láncszeme.
 
A legsikeresebb programok Szentkirályszabadján:
Kirándulás hazánk tájaira:
1.      Budapest: Dianna kiállítás, Planetárium „bolygóközi kirándulás”
Libegőről megcsodálhattuk Budapest csodálatos panorámáját.
2.      Győr: Közös kirándulás a Balatonalmádi társklubbal, Munkácsi kiállítás megtekintése
Fürdés a győri termálfürdőben
3.      Budapest-Szentendre: Hajókirándulás a Dunán Szentendréig, Kovács Margit kerámia kiállítása, Marcipán Múzeum remekei, Gyémánt Manufaktúra ékszerkülönlegességei
4.      Rendszeres fürdőzés a Pápai termálfürdőben
5.      Megmártóztunk az Igali fürdő gyógyvizében
6.      Tihanyban megnéztük Díner Tamás fotókiállítását, „városnézés kisvonaton”, majd hajóval érkeztünk vissza Balatonalmádiba
Szinte minden évszakban sétát teszünk a Balatonparton, vagy a Malom-völgyön át, kirándulunk Vörösberénybe .
 
Kulturális események:
         Csomor Csilla előadását láthattuk a VMK-ban Széppataki Róza életéről
         Költészet napján, vers és mesemondó délutánján, élvezhettük klubtársunk előadását is.
         Vendégünk volt: Nagy Bandó András is
 
Részt vettünk a község saját szervezésű megemlékezésein.
Kézműves foglalkozásunk vendége Szabó Karola volt, aki megismertetett minket a szalma felhasználásának új lehetőségével. Karácsonyi díszeket készítettünk.
Képes útibeszámolót láthattunk és hallgathattunk Kovács Gézától Egyiptomról.
Erősítjük a kapcsolatot a társklubokkal, voltak közös kiállítás látogatások, klubdélutánok. (Balatonalmádi, Litér, Felsőőrs)
Nagy lelkesedéssel figyeljük, immár harmadik éve a községi óvoda Margaréta csoportját.
Közös séták, ünnepek, kis műsorok, kölcsönös látogatások színesítik programjainkat!
A kirándulások, programok fényképanyaga az érdeklődök számára számítógépen megtekinthető!
 
A legsikeresebb programok Litéren:
10 előadást szerveztünk többek között élet-és vagyonvédelmi, civilizációs ártalmak és megelőzésük, természetgyógyászati, arteriográfiás szűrés, egészség délután, időskori bőrproblémák, úti beszámolók, utazási témákban.
Tanácsadásokat gyógyszerészeti, orvosi, gyógytorna, új influenza témákban szerveztünk.
Bemutatókkal egybekötött előadásokat szervezünk egészséges táplálkozásról, natúr táplálkozásokról, természetgyógyászatról.,.
Tavalyi évben 8 autóbuszos kirándulást szerveztünk tagjainknak az alábbi útvonalakon:
1.      Balatonfűzfő: Újévi Koncert
2.      Martonvásár, Agárd: Beethoven múzeum,kastélylátogatás, városnézés, gyógyfürdőzés,
3.      Celldömölk: Ság hegy megmászása, gyógyfürdőzés, városnézés,
4.      Tamási, Dég: múzeum látogatás, gyógyfürdőzés, városnézés,
5.      Nyugdíjas Majális: Balatonalmádi,
6.      Balatonalmádi: operett est
7.      Két alkalommal Veszprém: kiállítások megtekintése, séta a várban,
 
Klubtagjainknak öt nyugdíjas bérletet biztosítunk a Pannon Várszínház előadásaira. A bérleteken felül még 20 fő látogat el velünk az előadásokra.
Jeles ünnepeinken, előadásokon, kulturális programokon mindig aktívan részt veszünk.
Az idősek klubjában hagyományteremtő céllal megemlékezünk az ünnepekről, a jeles eseményekről, klubdélutánokon a születés és névnapokról, farsangi mackóbált és kézműves foglalkozásokat tartunk, melyekkel elősegítjük a társas kapcsolatok kialakítását. Havi rendszerességgel filmvetítést, önköltséges gyógy pedikűr, gyógy masszázs szolgáltatást biztosítunk. Népszerű a kosárfonó tanfolyamunk, foltvarrás, recehorgolás, végtagtorna. Beneveztünk a Balatonalmádi Pannon kulturális Központ és Könyvtár Nagyi könyvfaló pályázatára 9 fővel.
A klubban varrógép, vérnyomásmérés, testsúlymérés, különféle újságok (napló, korhatár,praktika, stb.) és internet áll az érdeklődők rendelkezésére.
Litéren a kistérségen belüli jókedélyű, táncos- mulatságos vendégvárásról a klub híressé és követendő példává vált.
 
 
A legsikeresebb programok Felsőörsön:
12 előadás és ezekkel kapcsolatos tanácsadás került megszervezésre, egészség-mentálhigiénia, mozgásszervi megbetegedések témakörökben.
Különféle bemutatók: egészséges táplálkozásról, természetes gyógymódokról, natúr táplálkozásokról,természetgyógyászatról. A Csalán egyesület tavasszal és ősszel csak az időseknek tartott nagy sikerű előadást a komposztálással kapcsolatosan. A klub példaértékű a környezet-és természetvédelem terén. E program keretében többek között lehetőség nyílik naponta műanyag palackok zsugorítására is két zsugorítógéppel. Ebben az évben célul tűztük ki, hogy az idősek és a gyermekkorúak közös környezetvédelmi programjait elindítsuk.
 
11 kirándulást tettünk hazánk nevezetes tájaira:
1.      Nyugdíjas Majális: Balatonalmádi,
2.      Két alkalommal Pápa: gyógyfürdőzés, városnézés
3.      Baláca: műemlékek megtekintése,
4.      Igal: gyógyfürdőzés
5.      Litér: nyárutói szomszédolás, az új közpark megtekintése.
6.      Celldömölk: fürdőzés a vulkán gyógy- és élményfürdőben.
7.      Balatonfüred: séta a reform kori városrészben,
8.      Balatonfüred: második Adventi fénykiállítás,
9.      Balatonalmádi: operett est
10. Zirc: arborétum és műemlékek megtekintése,
 
Klubtagjainknak négy nyugdíjas bérletet biztosítunk a Veszprémi Petőfi színház előadásaira.
Jeles alkalmakra dekorációt készítettünk. Minden hónap második csütörtökön játékdélutánt szerveztünk..
Havi rendszerességgel biztosítjuk az önköltséges gyógy-pedikűrszolgáltatást, egészség megőrző masszázst, filmvetítéseket, klubdélutánokat és ingyenes hajvágást. Jelen vagyunk településünk jeles ünnepein, rendezvényein. A klubban varrógép, vérnyomásmérés, testsúlymérés, különféle újságok(napló, korhatár, praktika, nők lapja, stb.) és internet áll az érdeklődők rendelkezésére.
 
Balatonalmádi és Szentkirályszabadja példáját követve minden településen erősítettük az idős korosztály, valamint gyermekek (óvodások, kisiskolások) közötti kapcsolatot közös programok rendezésével. Így nagysikert értek el az ünnepek köré szervezett játszóházak, kézműves foglalkozások, közös kirándulások és túrák, családi rendezvények. A kisgyermekek immár hagyományosan részt vesznek az idősek köszöntésében is jeles alkalmakkor (anyák napja, névnapok-és születésnapok, karácsony, stb.)
2009. évben a nappali ellátásba vont gondozottaknál is megjelentek azok a problémák, melyeket a házi segítségnyújtásnál már kiemeltünk (anyagi, egészségügyi, mentális problémák növekedése, családi konfliktusok kiéleződése). Ezek kezelése érdekében számos előadást, beszélgető-kört tartottunk, sőt Balatonalmádiban kísérleti jelleggel pszichológus vezetésével az énvédő technikákat erősítő nagysikerű tréningsorozatot is tartottunk klubtagjainknak.
Fontosnak tartjuk az aktív elfoglaltságot biztosító, önszerveződő foglalkozások támogatását, befogadását is. (sakk-és keresztrejtvényfejtő, kézimunka, valamint receptklub)
 
III. Személyi térítési díj – térítési díjkedvezmény
 
A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokért –a családsegítés kivételével térítési díjat kell fizetni. A személyi térítési díj összege nem lehet több az intézményi térítési díjnál. Balatonalmádiban 2009. évben a személyi térítési díjak az 1 főre eső családi jövedelemtől függően:
         a szociális étkeztetésben 156 , 250 , 302 375 Ft/ebéd
         az ebéd kiszállítás díja egységesen 40 Ft
         a házi segítségnyújtásban: 180, 280, 400, 510 Ft/gondozási óra.
A kistérség többi településén a házi segítségnyújtás térítésmentes szolgáltatás.
A nappali szociális ellátás (idősek klubja) térítési díja
         Balatonalmádiban az ott tartózkodás és étkezés esetén 176, 270, 322, 416 Ft, illetve
         a napközbeni tartózkodást igénybevételekor 20 Ft/nap.
A többi településen 20 Ft ott tartózkodási díjat azoknak kell fizetnie, akiknek a jövedelme a nyugdíjminimum 300 %-a fölé esik.
 
Térítési díjbevételek alakulása havi bontásban Balatonalmádiban:
 
Hónap
Étkeztetés
Házi segítségnyújtás
Idősek klubja étkezés
január
536990
133905
110945
február
546415
142005
117295
március
654940
119735
140860
április
612810
131210
127130
május
631890
130635
122280
június
678300
141265
133180
július
764255
166675
148680
augusztus
601840
132685
110855
szeptember
687080
144065
124670
október
651730
140810
129470
november
676825
134515
147425
december
550390
106305
115775
Bevétel összesen
7644540
1623810
1528565
Tervezett bevétel:
5889000
2184000
1335000
 
Idősek klubja napi térítési díj bevételének alakulása:
 
 
Balatonalmádi*
Szentkirályszabadja
Litér
Felsőörs
január
4500
2800
6000
1020
február
4040
2900
5800
980
március
4280
3320
6340
1100
április
3920
3220
6140
1120
május
3880
2800
5900
1100
június
4040
3080
6100
1260
július
4560
3040
6720
1060
augusztus
4500
2520
5660
840
szeptember
4580
2940
6300
880
október
4620
2780
5980
920
november
4400
2460
6220
1080
december
3260
1900
4880
840
Bevétel összesen
50580
33760
72040
12200
Tervezett bevétel:
93000
21000
38000
4000
 
*A tervezett és tényleges bevétel közötti különbség abból fakad, hogy Balatonalmádiban a napi térítési díj az ott ékezők esetében az étkezési térítési díjba beépítésre került, melynek összege 94.960 Ft.
 


IV. Személyi és tárgyi feltételek
 
A házi segítségnyújtás szakfeladaton:
 
Balatonalmádiban 5 fő területi gondozó (szociális gondozó és ápoló), 1 fő szervező gondozó (szociális gondozó és szervező) és 5 fő társadalmi tiszteletdíjas végzi el a szolgáltatásokat.
Munkájukhoz 3 db segédmotor-kerékpárt és 2 db kerékpárt biztosít intézményünk.
Szentkirályszabadján 1 fő területi gondozó és 1 fő társadalmi tiszteletdíjas,
Litéren 2 fő területi gondozó (szociális gondozó és ápoló) és 2 fő társadalmi tiszteletdíjas,
Felsőörsön 1 fő területi gondozó (szociálpedagógus) és 1 fő társadalmi tiszteletdíjas végzi a gondozási tevékenységeket.
 
A családsegítés szakfeladaton:
 
Balatonalmádiban 2 fő családgondozó (szociális munkás)
Szentkirályszabadján 0,5 fő családgondozó (szociálpedagógus),
Balatonfűzfőn 1 fő családgondozó (szociális munkás)
Alsóörsön 1 fő családgondozó (szociális munkás), Ba.-ban áll alkalmazásban és 10 órában foglalkozik a kliensekkel.
 
Balatonalmádiban a két szakfeladat munkatársai az intézmény székhelyén Balatonalmádi Ady E. u. 2. sz. épületében végzik munkáját. Rendelkezésükre áll a segítő beszélgetések idejére más csoportokkal közös használatú interjú szoba. Az adminisztratív munkát 4 számítógép, 2 nyomtató és 1 fénymásoló segíti. A társult településeken az adott önkormányzatok biztosítják a szakmai munkához szükséges helyiségeket és felszereléseket.
 
A Nappali szociális ellátás (idősek klubja) szakfeladaton:
 
Balatonalmádiban 1 fő klubvezető (intézményvezető-helyettes), 1 fő programszervező gondozó (szociális asszisztens),
Szentkirályszabadján 1 fő gondozó (szociális gondozó és ápoló),
Litéren 1 fő gondozó (szociális gondozó és ápoló), 1 fő klubvezető (szociálpedagógus) napi 6-6 órában,
Felsőörsön 1 fő gondozó (szociális gondozó és ápoló) napi 6 órában foglalkozik a gondozottakkal.
 
Valamennyi településen adottak a szakmai munkához szükséges tárgyi feltételek. Az idősek kényelmesen berendezett, TV-el, a társas együttléthez szükséges eszközökkel ellátott világos helyiségeket vehetnek igénybe. A munkatársak számára számítógép, nyomtató, fénymásoló biztosított.
 
A szociális étkeztetés szakfeladaton:
 
1 fő szervező gondozó (szociális gondozó és szervező) koordinálja az étkeztetési és házi segítségnyújtási feladatokat Balatonalmádiban és Szentkirályszabadján.
 
A házi segítségnyújtás szakfeladaton:
 
Ba.-ban 5 fő területi gondozó (szociális gondozó és ápoló), és 5 fő társadalmi tiszteletdíjas végzi el a szolgáltatásokat.
Munkájukhoz 3 db segédmotor-kerékpárt és 2 db kerékpárt biztosít intézményünk.
Sz.-án 1 fő területi gondozó ((szociális gondozó és ápoló) és 1 fő társadalmi tiszteletdíjas,
L.-en 2 fő területi gondozó (szociális gondozó és ápoló) 2 db segédmotor-kerékpárral és 2 fő társadalmi tiszteletdíjas,
F.-ön 1 fő területi gondozó (szociálpedagógus) segédmotor-kerékpárral és 1 fő társadalmi tiszteletdíjas végzi a gondozási tevékenységeket.
 
A családsegítés szakfeladaton:
 
Ba.-ban 1 fő családgondozó (szociális munkás) és 1 fő szociális segítő (szociális asszisztens)
Sz.-án 1 fő.(napi 4 órás részfoglalkozású) családgondozó (szociálpedagógus),
Bf.-ön 1 fő családgondozó (szociális munkás),
A.-ön 1 fő családgondozó, aki Ba.-ban áll alkalmazásban és heti 20 órában foglalkozik a kliensekkel (szociális munkás), látják el a szolgálatot.
 
Ba.-ban a három szakfeladat munkatársai az intézmény székhelyén Balatonalmádi Ady E. u. 2. sz. épületében végzi munkáját. Rendelkezésükre áll csoportonként egy-egy munkaszoba, a segítő beszélgetések idejére más csoportokkal közös használatú interjú szoba. Az adminisztratív munkát 4 számítógép, 2 nyomtató és 1 fénymásoló segíti. A társult településeken az adott önkormányzatok megfelelő szinten biztosítják a szakmai munkához szükséges helyiségeket és felszereléseket.
 
2009. évben az Intézményfenntartó Társulás Balatonalmádi gesztortelepülésén keresztül benyújtásra került a balatonalmádi, balatonfűzfői, felsőörsi és szentkirályszabadjai szolgáltató helyek megújítását lehetővé tevő pályázati program a Közép-Dunántúli Regonális Operatív Programjának 5.2.2./A alpontján belül. Bízunk abban, hogy pályázatunk eredményes lesz, így lehetőség nyílik a korábbi helyszínek, épületek kiváltásával, megújításával a szolgáltatói funkció erősítésére.
 
Továbbra is gondot jelent a munkatársak munkaruha és védőruha juttatásának hiánya, annak ellenére, hogy „A személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről” szóló 1/2000. (I. 7.) SzCsM rendelet 6.§. 11.(bek) kötelezővé teszi a munkaruhát, valamint a 257/2000. (XII.26.) Korm.rendelet 2. sz. mellékletében foglalt ágazatspecifikus munkakörökben a védőruha biztosítását is.
 
Létszám és bérmutatók
 
Szakfeladat
Dolgozói létszám
1 főre eső havi bruttó bér Ft
 
Ba.
Sz.
L.
F.
Bf.
Ba.
Sz.
L.
F.
Bf.
Étkeztetés
1
0
0
0
0
149.900.
 
 
 
 
Házi segítségnyújtás
5
1
2
1
0
104.500.
117.600.
98.500.
108.400.
 
Családsegítés
2
0.5
0
0
1
138.100.
79.400.
 
 
141.700.
Idősek klubja
2
1
2
1
0
190.900.
104.900.
138.900.
110.300.
 
Összesen:
10
2,5
4
2
1
 
 
A szakfeladatokon az ágazati szabályokban előírt létszámnormáknak a családsegítés szakfeladaton megfelelünk. Azonban a házi segítségnyújtás és nappali szociális ellátás szakfeladaton a jogszabályi előírásoknál kevesebb munkatárssal dolgozunk.
Az 1/2000. (I.7.) SzCsM Rendelet alapján a házi segítségnyújtás szakfeladaton a legnagyobb a probléma, ahol a módosított jogszabályok alapján a működést engedélyező szerv férőhelyekre adott ki engedélyt, melyet a 2009. szeptember 1-én ellátásba vontak száma alapján állapított meg, függetlenül attól, hogy a jogszabályban foglalt létszámnormának eleget tesz-e az intézmény vagy sem. Azonban a szabályozás átmeneti jellegű és előírja azt is, hogy a kiadott férőhelyekre az 1/9-es arányszám alapján biztosítsa az intézmény a szakdolgozók alkalmazását legkésőbb 2011. január 1-től. Így a házi segítségnyújtásban az alábbi létszámokat kell biztosítani:
 
település
engedélyezett ellátotti létszám
jelenlegi szakdolgozói létszám
jogszabályban előírt létszám
Balatonalmádi
54
5
6
Szentkirályszabadja
16
1
2
Litér
32
2
3,5
Felsőörs
20
1
2
Balatonfűzfő
27
3
3
Alsóörs
18
2
2
 
Az ellátotti létszám működési engedélyben való meghatározása azt jelenti, hogy ha a férőhelyszám betelt, újabb gondozottat nem vehetünk fel annak ellenére sem, hogy állapota és szükségletei azt indokolják. Így valószínűleg főként Balatonalmádiban megjelenik a várólista.
 
V. Kapcsolatok
 
Intézményünk a személyes gondoskodást nyújtó szolgáltatások megvalósításakor Balatonalmádiban kapcsolatot tart a Szociális és Egészségügyi Bizottsággal, az Önkormányzat Igazgatási osztályával, a házi orvosokkal, a védőnőkkel, a Munkaügyi központtal, az Együtt Egymásért Közalapítvánnyal, az Almádiért Közalapítvánnyal és a civil szervezeteken keresztül önkéntes segítőkkel. Aktív közreműködésük, jelzésük, valamint a nyertes pályázatok és az alapítványok által felajánlott anyagi hozzájárulások munkánk színvonalának emelését és a rászorulók többirányú megsegítését teszik lehetővé.
A csatlakozott településeken az intézményi kapcsolattartás elsősorban az önkormányzat illetékes munkatársaira vonatkozik, a településeken dolgozó alkalmazottak kapcsolati rendszere lényegesen bővebb.
Megyei és országos szervezetek közül napi kapcsolatban állunk a Kelet-Balatoni Kistérség Többcélú Társulása Irodájával, a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Megyei Kórház-Rendelőintézettel, a hajléktalanokat ellátó szervezetekkel, a balatonfüredi ANTSZ-szel, a TB Megyei Igazgatóságával, az OEP megyei igazgatóságával, a szekszárdi Nyírő Gyula Kórházzal (pszichoterápiás alkohol rehabilitáció), a Veszprém Megyei Önkormányzat dobai Hollós István Szocioterápiás Psychiátriai Kórházzal (psychoterápiás alkohol rehabilitáció), a budapesti székhelyű Emberbarát Alapítvánnyal (munkaterápiás alkohol rehabilitáció) és számos bentlakásos ellátást biztosító idősek otthonával.
 
Összegzésül kiemelem az alábbiakat:
Intézményünk alapelve az, hogy az intézményi társulás útján ellátott feladatok esetén
         nem sérülhet egyik településen sem a lakosok joga a helyben elérhető szolgáltatásokhoz
         minden településen a lakossági szükségletek mentén szervezett szolgáltatásokat nyújtunk
         kizárólag szakképzett és elhivatott munkatársak részvételével működjünk
         a gesztorszervezetben, a működést elősegítő háttérszolgáltatások folyamatos biztosítása mellett.
A fenti alapelvek 2009-ben maradéktalanul teljesültek.
A csatlakozók számának, és az ellátási területnek a növekedése mellett azonban nem történt meg a szervezet működőképességét garantáló, koordinatív, és irányító funkciók megerősítése. A társuláshoz kapcsolódó új ellátási formák és ellátási területek igénylik a szervezet működőképességének megőrzése érdekében a társulási szintű fejlesztést.
Így
·        vezetési,
·        koordinációs
·        eszközfejlesztési szinten egyaránt.
Az intézmény adminisztratív/gazdasági egysége jelenleg is a 2000. január 1-i állapot szerinti 1 fő létszámmal működik, mely egy 18 fős intézmény kiszolgálását biztosította. A jelenlegi közalkalmazotti létszám pedig ennek több, mint kétszerese, azzal a további kihívással, hogy a munkatársak hat településen, és tíz szolgáltató helyen végzik tevékenységüket.
További problémát okoz a településrészek és települések közötti közlekedés, amely szükségessé tenné intézményi gépjármű beállítását.
Jelentős probléma az is, hogy a szűkös költségvetési keretek miatt szervezetfejlesztésre és a munkatársak fokozott mentális igénybevételéből fakadó kiégését megelőző szupervíziós foglalkozások biztosítására nincs lehetőségünk.
A beszámolóval érintett szolgáltatásokon túl Balatonfűzfő és Alsóörs 2009. novemberében határozott arról, hogy az idősek nappali ellátását és a házi segítségnyújtás szakfeladatokat 2010-től intézményünkön keresztül biztosítja. Az ellátások beindítása megtörtént, reményeink szerint ez év decemberére maximális kihasználtsággal működnek majd a szolgáltatások ezeken az új telephelyeken is. A csatlakozások következtében aktuálissá válik intézményünk Szervezeti és Működési Szabályzata módosításának testületi jóváhagyása is.
 
2010. év különösen fontos lesz intézményünk életében, hiszen 2009. novemberében Balatonalmádi kapta a szociális munka vándorvázát, így ez évben városunk ad helyet a Megyei Szociális Munka Napjának november 11-én. A szervezési és szponzorkeresési feladok intézményünkhöz kerültek, melyhez minden segítséget szívesen fogadunk!
 
Tisztelt Képviselő-testület!
 
Kérjük a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy intézményünk személyes gondoskodást nyújtó tevékenységének szakmai beszámolóját szíveskedjék megvitatni és elfogadni!
 
Balatonalmádi, 2010. március 05.
 
Tisztelettel:
 
Sajtos Ildikó
intézményvezető
 

 


Döntéshozói vélemények

Szociális és Egészségügyi Bizottság  

 

24/2010. (III.16.) SZEB határozat:
 
Balatonalmádi Város Önkormányzatának Szociális és Egészségügyi Bizottsága javasolja a Képviselő-testületnek a Szociális és Gyermekjóléti Intézményfenntartó Társulás által fenntartott Balatonalmádi Szociális Alapszolgáltatási Központ 2009. évi személyes gondoskodást nyújtó tevékenységéről szóló beszámolójának elfogadását.
 
Felelős:            Dr. Dávid Gyula elnök
Határidő:         2010. március 25. – képviselő-testületi ülés

 

 
Pénzügyi Bizottság  

 

 
53/2010.(III. 17.) PB. sz. határozat
 
 
Balatonalmádi Város Önkormányzatának Pénzügyi Bizottsága az alábbi döntés meghozatalát javasolja a Képviselő-testületnek:
 
„Balatonalmádi Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Szociális és Gyermekjóléti Intézményfenntartó Társulás által fenntartott Balatonalmádi Szociális Alapszolgáltatási Központ 2009. évi személyes gondoskodást nyújtó tevékenységéről szóló beszámolót elfogadja.
 
Felelős:                       Keszey János polgármester
Hivatali felelős:         Göndöcsné Sashegyi Csilla osztályvezető
Határidő:                    2010. április 15. értesítésre”
 
Határidő:                      2010. március 25.
Felelős:                        Szabó Jenő PB elnök

 

 
Döntési javaslat

"SZAK beszámoló elfogadása"

Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: napirendi kérdések
A Balatonalmádi Város Önkormányzat Képviselő-testület a javaslatról egyszerű többséggel, nyílt szavazással dönt.

Határozati javaslat

...../2010. (III.25.) Öh.

Balatonalmádi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Szociális és Gyermekjóléti Intézményfenntartó Társulás által fenntartott Balatonalmádi Szociális Alapszolgáltatási Központ 2009. évi személyes gondoskodást nyújtó tevékenységéről szóló beszámolót elfogadja.

Felelős:                Keszey János polgármester

Hivatali felelős:  Göndöcsné Sashegyi Csilla osztályvezető

Határidő:             2010. április 15. - értesítésre


Határidők, felelősök:

Határidő: azonnal

« Vissza
Vissza a főmenübe