20. napirendi pont
ELŐTERJESZTÉS
A Balatonalmádi Város Önkormányzat Képviselő-testület
2010. március 25-i ülésére

Tárgy:   Javaslat a Balatonalmádi, Baross G. u. 4. sz. alatti ingatlan hasznosítására
Készítette:   Lisztesné Biermann Mária köztisztviselő
Előterjesztő:   Keszey János polgármester
Véleményező bizottság:   Pénzügyi Bizottság, Gazdasági Bizottság

 

Tisztelt Képviselő-testület !
 
A bérleti szerződés felmondása miatt korábban megüresedett, Balatonalmádi, Baross G. u. 4. szám alatti üzlethelyiség ügye több alkalommal is szerepelt a Képviselő-testület ülésének napirendjén.
 
Egy alkalommal már a bérleti szerződés előkészítésére is sor került, de a leendő bérlő visszalépett. Ezt követően a 42/2009.(II.26.) Öh. számú határozat szerinti feltételekkel az üzlethelyiséget több alkalommal is meghirdettük. Voltak komolyabb érdeklődők, de az üzlethelyiség rendbetételére vonatkozó munkák felmérése után, - melyet a bérlőnek kellett volna saját költségére elvégeznie és az ehhez szükséges építési engedélyt is beszereznie - nem adtak be bérleti ajánlatot.
 
Többen is érdeklődtek aziránt, hogy értékesítené-e az Önkormányzat az üzlethelyiséget, mivel egy saját tulajdonú üzletre vonatkozó - hosszabb távú hasznosítást feltételezve - magasabb összegű ráfordítás is megtérülne.
 
Az Önkormányzat szempontjából kívánatos lenne, ha a Városközpontban egy éves szinten működő, méltó küllemű üzlethelyiség állna.
 
A megoldásra két lehetőség kínálkozik.
·        Az üzlethelyiség bérbeadása pályázat útján és a korábbi feltételekben előírt bérleti díj kikötése mellett egy hosszabb, legalább öt éves bérleti időtartam biztosítása.
 
·        Az üzlethelyiség értékesítésre történő kijelölése.
 
Az üzlet tulajdonviszonyainak rendezése a Képviselő-testület márciusi ülésének napirendjén szerepelt. Amennyiben ráépítés jogcímén a Yacht & Hotels Kft. tulajdonjoga a 2252/3 helyrajzi számú ingatlanra 10/50-ed tulajdoni arányban, valamint az ingatlan használatának  megosztása az ingatlan-nyilvántartásban bejegyzésre kerül, az Önkormányzat a 40/50-ed tulajdoni hányadát értékesíthetné pályázat útján „Az Önkormányzat vagyonáról való rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól” szóló 7/2009.(III.6.) rendeletben előírt szabályok szerint.

 Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy az előterjesztést megvitatni és a határozati javaslatokban foglaltak szerint dönteni szíveskedjen.

  
Balatonalmádi, 2010. március 8.
 
                                                                                              Keszey János
                                                                                              polgármester
 
A döntés meghozatala minősített  többséget igényel.
Az előterjesztést készítette: Lisztesné Biermann Mária vagyonkezelési ügyintéző
Az előterjesztést tárgyalta:  Gazdasági Bizottság
                                            Pénzügyi Bizottság

 


Döntéshozói vélemények

Gazdasági Bizottság  

 



59/2010. (III. 16.) GB. sz. határozat
 
Balatonalmádi Város Önkormányzatának Gazdasági Bizottsága nem javasolja a Képviselő-testületnek, hogy a Balatonalmádi 2252/3 hrsz-ú, természetben 8220 Balatonalmádi, Baross G. u. 4. szám alatti ingatlanon lévő 38, 9 m2 alapterületű üzlethelyiséget értékesítésre kijelölje.
 
Felelős: Kutics Károly GB elnök
 
Hivatali felelős: Zana András osztályvezető
 
Határidő: 2010. március 25.

 

 

58/2010. (III. 16.) GB. sz. határozat
 
Balatonalmádi Város Önkormányzatának Gazdasági Bizottsága az alábbi határozat elfogadását javasolja a Képviselő-testületnek:
Balatonalmádi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete ......./2010. (III.25.) Öh. sz. határozatával a 8220 Balatonalmádi, Baross G. u. 4. sz. alatti, 38,9 m2alapterületű üzlethelyiség nyilvános pályázat útján történő bérbeadását az alábbi feltételekkel meghirdeti:
 
Bérleti szerződés időtartama:
Határozott időtartamra, 2010. június 10-től 2015. december 31-ig szól.
 
A minimális bérleti díj összege 2010. évre vonatkozóan:
800.000,- Ft + Áfa
Melyből a törtévre vonatkozó bérleti díj fizetendő.
 
A bérleti díj első részlete a szerződéskötéssel egyidejűleg fizetendő.
 
A bérleti díj továbbiakban negyedévi egyenlő részletekben, negyedévente előre, a tárgynegyedév első hónap 10.-ig fizetendő, továbbiakban a bérleti díj évente, első ízben 2011. január 1-i hatállyal a tárgyévet megelőző év KSH által közzétett fogyasztói árindex mértékével emelkedik.
 
Üzletkör:
Az üzlethelyiség bérbeadását az Önkormányzat „Az Önkormányzat tulajdonában álló nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadására és elidegenítésére vonatkozó” 10/1996.(VI.27.) Ör. számú rendeletben foglalt előírások betartása mellett profilkötöttség nélkül hirdeti meg. (Kivéve szexuális termék árusítása és játékterem profil). Az üzlet működéséhez szükséges engedélyeket a Bérlő köteles beszerezni.
A bérleti díj nem tartalmazza a rezsiköltségeket, amelyek az alábbiak szerint terhelik a Bérlőt:
 
Víz- és csatornadíj:
A díj elszámolása a külön beépített főmérők leolvasása alapján történik.
Rendelkezésre álló kontingens ivóvízre és csatornára 0,2 m3/nap
A Bérlőnek a DRV. Zrt.-vel közüzemi szerződést kell kötnie.
Áram:
Külön főmérőn keresztül történik az áramellátás.
Lekötött teljesítmény: 20 A
Szemétszállítás:
A bérleti díj a bérlemény területén keletkező hulladék elszállításának díját nem foglalja magában. A Bérlő köteles a tevékenység folytatása során keletkezett hulladék elszállítására szerződést kötni az arra jogosult szolgáltatóval.
A fűtés és melegvíz-előállítás:
Jelenleg az ingatlanban nincs fűtés és melegvízellátás. A gáz csatlakozási lehetőség biztosított.
 
Egyéb feltételek:
Az érintésvédelmi felülvizsgálatról, valamint az érintésvédelmi szabványossági felülvizsgálatról a Bérlőnek kell gondoskodnia saját költségére. A Bérlő köteles az épület hőszigeteléssel együtt történő homlokzat-felújítását az Önkormányzattal kötött külön megállapodás keretében legkésőbb 2010. október 15-ig elvégezni. A homlokzat felújítási munkák költségének 50 %-át az Önkormányzat a munka elvégzését követően, a Bérlő által benyújtott számla alapján, 2 részletben maximum 600.000,-Ft + ÁFA összegben legkésőbb 2010. december 15-ig téríti meg a Bérlő részére.
 
Az üzlethelyiségben a bérlőnek saját költségére, visszatérítési igény nélkül kell elvégeznie az alábbi munkálatokat:
·   A bérleményen belül az elektromos vezetékek, szerelvények cseréje, és a keletkezett hibák kijavítása.
·   A bérleményben lévő összes vizes vezeték, szerelvény javítása, szükség szerinti cseréje, berendezések cseréje, dugulások elhárítása.
·   A falfelületek festése, meszelése, ajtók, ablakok mázolása.
·   Ajtók, ablakok zárjainak javítása és cseréje, vasalások cseréje, szükséges passzítások elvégzése.
·   A helyiséghez tartozó üzlethomlokzat (portál), biztonsági berendezések karbantartása, továbbá a Bérlő tevékenysége érdekében szükséges felújítása, pótlása, illetve cseréje.
·   A helyiség vakolatainak és burkolatainak felújítása, illetve pótlása.
·   Az épület olyan központi berendezéseinek karbantartása, amelyeket a Bérlő kizárólagosan használ, illetve tart üzemben.
·   A helyiséghez tartozó ajtók, ablakok cseréje. (A homlokzati nyílászárók cseréje, amennyiben nem a jelenlegi állapot szerint történik, építési engedély köteles. Az engedélyeztetés költségei a Bérlőt terhelik.)
·   A bérleti időtartam lejárta után a bérbeadó nem kötelezi a Bérlőt az eredeti állapot visszaállítására, a Bérlőnek a helyiséget rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban kell átadnia és jogosult ingóságait valamint egyéb tárgyi eszközeit leszerelni és elvinni.
·    
Pályázati jogosultak köre:
A pályázati eljárásban devizabelföldi- és külföldi (továbbiakban: külföldi) természetes személy, jogi személy, vagy jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, egyéni vállalkozó, vagy ezek konzorciuma vehet részt. Az együttes pályázati ajánlattétel céljából alapított ajánlattevői közösség; vagy más alkalmi egyesülés (konzorcium), és tagjainak felelőssége a pályázati eljárás és a szerződéskötés során egyetemleges.
 
A pályázatok benyújtási határideje :
 
A Pályázati ajánlatokat zárt cégjelzés nélküli borítékban személyesen, vagy meghatalmazott útján a Polgármesteri Hivatal (Balatonalmádi, Széchenyi sétány 1.) Építési osztályán a 22. sz. hivatali helyiségben kell benyújtani, ügyfélfogadási időben, legkésőbb 2010. május 14., péntek 11.00 óráig.
 
A borítékon fel kell tüntetni "Pályázat a Balatonalmádi, Baross G. u. 4. sz. alatti üzlethelyiség bérletére".
 
A pályázatnak tartalmaznia kell az alábbiakat:
a.)a pályázó nevét, címét, elérhetőségeit, a tevékenység folytatására feljogosító iratok másolatát (szakképesítés, egyéni vállalkozói igazolvány, gazdasági társaság esetén társasági szerződés, 30 napnál nem régebbi cégkivonat, hiteles aláírási címpéldány,bírósági határozat, stb),
b.) a megajánlott ellenszolgáltatást, a bérleti díj összegének: nettó Ft/év+ Áfa feltüntetésével, mely nem lehet kevesebb 2010. évben, mint 800.000,-Ft/év + Áfa ),
 
c.) a nyilatkozatot arról, hogy a pályázati feltételeket elfogadja,
 
d) A pályázónak vállalnia kell, hogy ajánlatát 2010. június 30-ig fenntartja.
 
A pályázat minden oldalát eredeti aláírással kell ellátni !
 
A pályázatok bontására a 2010. május 18-án 15.00 órakor nyilvánosan kerül sor a Polgármesteri Hivatal Nagytermében.
 
A pályázatok elbírálására a Képviselő-testület 2010. év májusi rendes ülésén kerül sor.
 
A pályázatok elbírálásának szempontja: legmagasabb bérleti díj
 
Érdeklődni a 88/542-445-ös telefonszámon, személyesen ügyfélfogadási időben, vagy a pmhivatal@balatonalmadi.hu e-mail címen lehet. Jelen pályázati felhívás közzétételre kerül Balatonalmádi város www.balatonalmadi.hu internetes honlapján.
 
Az ingatlan megtekintésére - legalább két munkanappal előtte – a 88/542-445-ös telefonszámon előzetesen egyeztetett időpontban keddi és csütörtöki napokon van lehetőség.
Utasítja a Polgármestert, hogy a pályázati felhívás összeállításáról és a helyben szokásos módon történő meghirdetéséről gondoskodjon.
 
Felelős: Keszey János polgármester
Hivatali felelős: Zana András osztályvezető
Határidő: 2010.04.14. - pályázati felhívás összeállítása és meghirdetésére.
 
Felelős: Kutics Károly GB elnök
Hivatali felelős: Zana András osztályvezető
 
Határidő: 2010. március 25.
 

 

 
Pénzügyi Bizottság  

 

65/2010.(III. 17.) PB. sz. határozat
Balatonalmádi Város Önkormányzatának Pénzügyi Bizottsága az alábbi döntés meghozatalát javasolja a Képviselő-testületnek:
 
„Balatonalmádi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a balatonalmádi 2252/3 helyrajzi számú, természetben 8220 Balatonalmádi, Baross G. u. 4. szám alatti ingatlanon lévő, 38,9 m2alapterületű üzlethelyiséget értékesítésre kijelöli.
 
Utasítja a Polgármestert, hogy az értékesítés előkészítése érdekében gondoskodjon az ingatlanforgalmi értékbecslés elkészíttetéséről és ennek figyelembevételével az értékesítés feltételeire vonatkozó javaslatot terjessze elő a Képviselő-testület 2010. májusi ülésére.
 
Felelős:                      Keszey János polgármester
Hivatali felelős:         Zana András osztályvezető
Határidő:                   2010.04.22. – értékbecslés elkészíttetésére
                                    2010. májusi Képviselő-testületi ülés értékesítés feltételeinek
előterjesztésére.”
 
Határidő:                      2010. március 25.
Felelős:                        Szabó Jenő PB elnök
 

 

 
1. döntési javaslat

"A Baross G. u. 4. sz. alatti üzlet bérbeadásának meghirdetése"

Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: napirendi kérdések
A Balatonalmádi Város Önkormányzat Képviselő-testület a javaslatról minősített többséggel, nyílt szavazással dönt.

 

1. Határozati javaslat
 
.........../2010.(III.25.) Öh.
 
Balatonalmádi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete ......./2010. (III.25.) Öh. sz. határozatával a 8220 Balatonalmádi, Baross G. u. 4. sz. alatti, 38,9 m2alapterületű üzlethelyiség nyilvános pályázat útján történő bérbeadását az alábbi feltételekkel meghirdeti:
 
Bérleti szerződés időtartama:
Határozott időtartamra, 2010. június 10-től  2015. december 31-ig szól.

 

 

A minimális bérleti díj összege 2010. évre vonatkozóan:
800.000,- Ft + Áfa
Melyből a törtévre vonatkozó bérleti díj fizetendő.
 
A bérleti díj első részlete a szerződéskötéssel egyidejűleg fizetendő.
 
A bérleti díj továbbiakban negyedévi egyenlő részletekben, negyedévente előre, a tárgynegyedév első hónap 10.-ig fizetendő, továbbiakban a bérleti díj évente, első ízben 2011. január 1-i hatállyal a tárgyévet megelőző év KSH által közzétett fogyasztói árindex mértékével emelkedik.
 
Üzletkör:
Az üzlethelyiség bérbeadását az Önkormányzat „Az Önkormányzat tulajdonában álló nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadására és elidegenítésére vonatkozó” 10/1996.(VI.27.) Ör. számú rendeletben foglalt előírások betartása mellett profilkötöttség nélkül hirdeti meg. (Kivéve szexuális termék árusítása és játékterem profil). Az üzlet működéséhez szükséges engedélyeket a Bérlő köteles beszerezni.

 

A bérleti díj nem tartalmazza a rezsiköltségeket, amelyek az alábbiak szerint terhelik a Bérlőt:
 
Víz-  és csatornadíj:
A díj elszámolása a külön beépített főmérők leolvasása alapján történik.
Rendelkezésre álló kontingens ivóvízre és csatornára 0,2 m3/nap
A Bérlőnek a DRV. Zrt.-vel közüzemi szerződést kell kötnie.
Áram:
Külön főmérőn keresztül történik az áramellátás.
Lekötött teljesítmény: 20 A
Szemétszállítás:
A bérleti díj a bérlemény területén keletkező hulladék elszállításának díját nem foglalja magában. A Bérlő köteles a tevékenység folytatása során keletkezett hulladék elszállítására szerződést kötni az arra jogosult szolgáltatóval.
A fűtés és melegvíz-előállítás:
Jelenleg az ingatlanban nincs fűtés és melegvízellátás. A gáz csatlakozási lehetőség biztosított.
 
Egyéb feltételek:
Az érintésvédelmi felülvizsgálatról, valamint az érintésvédelmi szabványossági felülvizsgálatról a Bérlőnek kell gondoskodnia saját költségére. A Bérlő köteles az épület hőszigeteléssel együtt történő homlokzat-felújítását az Önkormányzattal kötött külön megállapodás keretében legkésőbb 2010. október 15-ig elvégezni. A homlokzat felújítási munkák költségének 50 %-át az Önkormányzat a munka elvégzését követően, a Bérlő által benyújtott számla alapján, 2 részletben maximum 600.000,-Ft + ÁFA összegben legkésőbb 2010. december 15-ig téríti meg a Bérlő részére.
 
Az üzlethelyiségben a bérlőnek saját költségére, visszatérítési igény nélkül kell elvégeznie az alábbi munkálatokat:
·        A bérleményen belül az elektromos vezetékek, szerelvények cseréje, és a keletkezett hibák kijavítása.
·        A bérleményben lévő összes vizes vezeték, szerelvény javítása, szükség szerinti cseréje, berendezések cseréje, dugulások elhárítása.
·        A falfelületek festése, meszelése, ajtók, ablakok mázolása.
·        Ajtók, ablakok zárjainak javítása és cseréje, vasalások cseréje, szükséges passzítások elvégzése.
·        A helyiséghez tartozó üzlethomlokzat (portál), biztonsági berendezések karbantartása, továbbá a Bérlő tevékenysége érdekében szükséges felújítása, pótlása, illetve cseréje.
·        A helyiség vakolatainak és burkolatainak felújítása, illetve pótlása.
·        Az épület olyan központi berendezéseinek karbantartása, amelyeket a Bérlő kizárólagosan használ, illetve tart üzemben.
·        A helyiséghez tartozó ajtók, ablakok cseréje. (A homlokzati nyílászárók cseréje, amennyiben nem a jelenlegi állapot szerint történik, építési engedély köteles. Az engedélyeztetés költségei a Bérlőt terhelik.)
·        A bérleti időtartam lejárta után a bérbeadó nem kötelezi a Bérlőt az eredeti állapot visszaállítására, a Bérlőnek a helyiséget rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban kell átadnia és jogosult ingóságait valamint egyéb tárgyi eszközeit leszerelni és elvinni.

 

Pályázati jogosultak köre:
A pályázati eljárásban devizabelföldi- és külföldi (továbbiakban: külföldi) természetes személy, jogi személy, vagy jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, egyéni vállalkozó, vagy ezek konzorciuma vehet részt. Az együttes pályázati ajánlattétel céljából alapított ajánlattevői közösség; vagy más alkalmi egyesülés (konzorcium), és tagjainak felelőssége a pályázati eljárás és a szerződéskötés során egyetemleges.
 
A pályázatok benyújtási határideje :
 
A Pályázati ajánlatokat zárt cégjelzés nélküli borítékban személyesen, vagy meghatalmazott útján a Polgármesteri Hivatal (Balatonalmádi, Széchenyi sétány 1.) Építési osztályán a 22. sz. hivatali helyiségben kell benyújtani, ügyfélfogadási időben, legkésőbb 2010. május 14., péntek 11.00 óráig.
 
A borítékon fel kell tüntetni "Pályázat a Balatonalmádi, Baross G. u. 4. sz. alatti üzlethelyiség bérletére".
 
A pályázatnak tartalmaznia kell az alábbiakat:
a.)a pályázó nevét, címét, elérhetőségeit, a tevékenység folytatására feljogosító iratok másolatát (szakképesítés, egyéni vállalkozói igazolvány, gazdasági társaság esetén társasági szerződés, 30 napnál nem régebbi cégkivonat, hiteles aláírási címpéldány,bírósági határozat, stb),
b.) a megajánlott ellenszolgáltatást, a bérleti díj összegének: nettó Ft/év+ Áfa feltüntetésével, mely nem lehet kevesebb 2010. évben, mint 800.000,-Ft/év + Áfa ),
 
c.) a nyilatkozatot arról, hogy a pályázati feltételeket elfogadja,
 
d) A pályázónak vállalnia kell, hogy ajánlatát 2010. június 30-ig fenntartja.
 
A pályázat minden oldalát eredeti aláírással kell ellátni !
 
A pályázatok bontására a 2010. május 18-án 15.00 órakor nyilvánosan kerül sor a Polgármesteri Hivatal Nagytermében.
 
A pályázatok elbírálására a Képviselő-testület 2010. év májusi rendes ülésén kerül sor.
 
A pályázatok elbírálásának szempontja: legmagasabb bérleti díj
 
Érdeklődni a 88/542-445-ös telefonszámon, személyesen ügyfélfogadási időben, vagy a pmhivatal@balatonalmadi.hu e-mail címen lehet. Jelen pályázati felhívás közzétételre kerül Balatonalmádi város www.balatonalmadi.hu internetes honlapján.
 
Az ingatlan megtekintésére - legalább két munkanappal előtte – a 88/542-445-ös telefonszámon előzetesen egyeztetett időpontban keddi és csütörtöki napokon van lehetőség.

 

Utasítja a Polgármestert, hogy a pályázati felhívás összeállításáról és a helyben szokásos módon történő meghirdetéséről gondoskodjon.
 
Felelős:              Keszey János polgármester
Hivatali felelős: Zana András osztályvezető
 
Határidő:           2010. április 14. - pályázati felhívás összeállítására és meghirdetésére

 

 


Határidők, felelősök:

Határidő: azonnal

2. döntési javaslat

"A Baross G. u. 4. sz. alatti üzlet kijelölése értékesítésre"

Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: napirendi kérdések
A Balatonalmádi Város Önkormányzat Képviselő-testület a javaslatról minősített többséggel, nyílt szavazással dönt.

 

2. Határozati javaslat
 
.........../2010.(III.25.) Öh.
 
 
Balatonalmádi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a balatonalmádi 2252/3 helyrajzi számú, természetben 8220 Balatonalmádi, Baross G. u. 4. szám alatti ingatlanon lévő, 38,9 m2alapterületű üzlethelyiséget értékesítésre kijelöli.
 
Utasítja a Polgármestert, hogy az értékesítés előkészítése érdekében gondoskodjon az ingatlanforgalmi értékbecslés elkészíttetéséről és ennek figyelembevételével az értékesítés feltételeire vonatkozó javaslatot terjessze elő a Képviselő-testület 2010. májusi ülésére.
 
Felelős:               Keszey János polgármester
Hivatali felelős: Zana András osztályvezető
 
Határidő:          2010. április 22. – értékbecslés elkészíttetésére
                           2010. májusi képviselő-testületi ülés értékesítés feltételeinek előterjesztésére.

 


Határidők, felelősök:

Határidő: azonnal

« Vissza
Vissza a főmenübe