1. napirendi pont
ELŐTERJESZTÉS
A Balatonalmádi Város Önkormányzat Képviselő-testület
2010. április 14-i ülésére

Tárgy:   2010/6. számú Vasúttisztasági-idegenforgalmi közmunkaprogram
Készítette:   Göndöcsné Sashegyi Csilla osztályvezető
Előterjesztő:   Keszey János polgármester
Véleményező bizottság:   Balatonalmádi Város Önkormányzat Képviselő-testület

Tisztelt Képviselő-testület !
 
 
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium az idei évben is meghirdette közmunkaprogramját „2010/6. Vasúttisztasági-idegenforgalmi” közmunkaprogram címmel. A meghívásos pályázaton az önkormányzatok konzorcium tagjaként vennének részt.
 
Az észak-balatoni önkormányzatok Balatonfüred Város Önkormányzatának gesztorságával megalapítandó konzorcium révén kívánnak pályázatot benyújtani. Az előzetes egyeztetéseket követően a PROBIO Zrt. megküldte a pályázati a létszámra, pályázati önrészre, valamint a befizetendő előlegekre vonatkozó táblázatot, amely az előterjesztés mellékletét képezi.
 
A pályázattal a települések tisztaságának javításával, a csapadékvíz elvezetők és befolyók rendbetételével, az illegális szemét és hulladéklerakók felszámolásával, a Balaton legalább két kilométeres körzetének parlagfű-mentesítésével, a vasúti pályák és környékük gyom és hulladék-mentesítésével, az önkormányzati és állami tulajdonú közutak környékének rendbetételével, parkosítással járulnak hozzá a turizmus fejlesztéséhez.
  
A közmunkaprogramban összesen 182 fő alkalmazására nyílik lehetőség, amelyben Balatonalmádi 5 fő foglalkoztatásával kíván részt venni.
A közmunkaprogram kezdetének legkorábbi időpontja 2010. május 1. befejezésének legkésőbbi ideje 2010. október 30. A program megvalósításának időtartama egybefüggő 6 hónap.
Az önerő a Balatonalmádi Városgondnokság költségvetésében rendelkezésre áll.
Az előterjesztés megvitatását követően a mellékelt határozati javaslat elfogadását indítványozom a Tisztelt Képviselő-testületnek.
 
Balatonalmádi, 2010. április 12.
 
                                                                                 Tisztelettel:
 
 
                                                                                                                  Keszey János
                                                                                                                    polgármester


Döntési javaslat

"Idegenforgalmi közmunkaprogram"

Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: napirendi kérdések
A Balatonalmádi Város Önkormányzat Képviselő-testület a javaslatról minősített többséggel, nyílt szavazással dönt.

 

1. Balatonalmádi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Szociális és Munkaügyi Minisztérium 2010/6. számú „Vasúttisztasági-idegenforgalmi „ közmunkaprogram pályázatán részt vesz és felhatalmazza Balatonfüred Város Önkormányzatát a pályázat benyújtására. A konzorcionális szerződést jóváhagyja és a szükséges önrészt a Balatonalmádi Városgondnokság működési kiadásainak előirányzata terhére biztosítja az alábbiak szerint:
 
vízkárelhárítás szakfeladat terhére: 492.312,-Ft-ot.
 
 
2. Az 1 havi támogatást, amely 683.766,-Ft előfinanszíroz a Probio Zrt. (8230 Balatonfüred, Fürdő u. 20.) részére. Az utolsó havi elszámolást követően a támogatás jóváírásakor a Probio Zrt. ezt visszautalja.
 
3. Felhatalmazza a Polgármestert a konzorcionális szerződés aláírására.
 
4. Ezzel egyidejűleg utasítja a Polgármester, hogy a 2010. évi költségvetési rendelet következő módosításakor a szükséges átcsoportosításokat tegye meg.
 
Felelős: Keszey János polgármester
Hivatali felelős: Göndöcsné Sashegyi Csilla osztályvezető             
 
Határidő: 2010. április 19.                                 - konzorcionális szerződés aláírására
                 2010. április 30.                                  - önrész + 1 havi előleg utalása
                 2010. június 30.                                   - 2010. évi költségvetési rendelet módosítása
 

 


Határidők, felelősök:

Határidő: azonnal

« Vissza
Vissza a főmenübe