11. napirendi pont
ELŐTERJESZTÉS
A Balatonalmádi Város Önkormányzat Képviselő-testület
2010. június 24-i ülésére

Tárgy:   Javaslat az általános iskolákban induló napközis csoportok számának meghatározására
Készítette:   Kovács Piroska Rózsa aljegyző
Előterjesztő:   Keszey János polgármester
Véleményező bizottság:   Pénzügyi Bizottság, Oktatási és Kulturális Bizottság

 

Tisztelt Képviselő-testület!
 
A 2009/2010. tanévben a város általános iskoláiban indított napközis csoportok száma az alábbiak szerint alakult:
         - a Vörösberényi Általános Iskolában 2 napközis csoport folyamatos, 1 csoport
            határozott idejű (2009/2010. tanévre) működése volt engedélyezett.
         - a Györgyi Dénes Általános Iskolában 2 napközis csoport folyamatos, 1 csoport      
           határozott idejű (2009/2010. tanévre) működése volt engedélyezett.
 
A harmadik napközis csoportok következő tanévi indítását a napközibe beiratkozó tanulók létszáma határozza meg.
A közoktatási törvény által meghatározott létszámhatár napközis csoportok esetében 1-4. évfolyamon maximálisan 26 fő, 5-8.évfolyamok esetében 30 fő. /ktv. 52.§. (3.) mell./ A csoportszervezésre az iskolai osztályok indítására vonatkozó szabályok érvényesek.
Az intézményvezetők mellékelt beadványa szerint:
 
a)   A Györgyi Dénes Általános Iskolában végzett felmérés alapján a következő tanévben várható napközis létszám 73 fő , így a harmadik napközis csoport indítása ebben az intézményben is indokolt.
b)   A Vörösberényi Általános Iskolában a napközi igénybevételére irányuló intézményi felmérés szerint a 2009/2010. tanévre várható tanulói létszám80  fő, ami a három napközis csoport indítását indokolttá teszi.
 
A harmadik napközis csoport indításának pénzügyi fedezete mindkét iskola esetében a 2010. intézményi költségvetésben rendelkezésre áll, mivel a bért egész évre tervezhették az iskolák azzal, ha szeptembertől nem indul csoport, akkor az zárolásra kerül.
A kérelem támogatása esetén a kiadások fedezetét a 2011. évi költségvetésben tervezni kell.
 
A korábbi évekhez hasonlóan - mivel a 2. ill. 3. csoport működéséhez szükséges létszám hosszú távon nem garantálható, illetve a felmért igény és a tényleges igénybevétel is eltérhet - javasolt a 3. napközis csoportok szükségességét évenként felülvizsgálni, működésüket továbbra is határozott időre engedélyezni.
     
Az előterjesztés megvitatását követően az alábbi határozati javaslat elfogadását indítványozom a Tisztelt Képviselő-testületnek.
 
Balatonalmádi, 2010. június 4.
                                                                      
                                                                                                           Keszey János
                                                                                                             polgármester
 

 


Döntéshozói vélemények

Oktatási és Kulturális Bizottság  

77/2010. (VI. 15.) OKB. határozat:
 
Balatonalmádi Város Önkormányzatának Oktatási és Kulturális Bizottsága az alábbi döntés meghozatalát javasolja a Képviselő-testületnek:
 
Balatonalmádi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Györgyi Dénes Általános Iskolában – a kettő határozatlan időre engedélyezett napközis csoport mellet - a 2010/2011. tanítási évre – 2010. június 16-tól 2011. június 15-ig - a harmadik napközis csoport indítását engedélyezi.
 
A 3. napközis csoport indításához szükséges bér az intézmény 2010. évi költségvetésében rendelkezésre áll. 
 
A 2011. június 15-ig terjedő kiadások fedezetét a 2011. évi költségvetésben kell tervezni.
 
Felelős:    Keszey János polgármester
Hivatali felelős: Kovács Piroska Rózsa aljegyző
 
Határidő: 2010. szeptember 1., illetve a 2011. évi költségvetés készítése
 
Bizottsági felelős: Bálint Sándor elnök
Határidő:               2010. június 24.   –   Kt ülés
 
78/2010. (VI. 15.) OKB. határozat:
 
Balatonalmádi Város Önkormányzatának Oktatási és Kulturális Bizottsága az alábbi döntés meghozatalát javasolja a Képviselő-testületnek:
 
Balatonalmádi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Vörösberényi Általános Iskolában – a kettő határozatlan időre engedélyezett napközis csoport mellet - a 2010/2011. tanítási évre - 2010. június 16-től 2011. június 15-ig- a harmadik napközis csoport indítását engedélyezi.
 
A 3. napközis csoport indításához szükséges bér az intézmény 2010. évi költségvetésében rendelkezésre áll. 
 
A 2011.június 15-ig terjedő kiadások fedezetét a 2011. évi költségvetésben kell tervezni .
 
Felelős:     Keszey János polgármester
Hivatali felelős: Kovács Piroska Rózsa aljegyző
 
Határidő: 2010.szeptember 1. , illetve a 2011. évi költségvetés készítése
 
Bizottsági felelős: Bálint Sándor elnök
Határidő:               2010. június 24.   –   Kt ülés

 
Pénzügyi Bizottság  

 
115/2010.(VI. 16.) PB. sz. határozat
 
 
Balatonalmádi Város Önkormányzatának Pénzügyi Bizottsága az alábbi döntés meghozatalát javasolja a Képviselő-testületnek:
 
„Balatonalmádi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Györgyi Dénes Általános Iskolában – a kettő határozatlan időre engedélyezett napközis csoport mellet - a 2010/2011. tanítási évre – 2010. június 16-tól 2011. június 15-ig - a harmadik napközis csoport indítását engedélyezi.
 
A 3. napközis csoport indításához szükséges bér az intézmény 2010. évi költségvetésében rendelkezésre áll. 
 
A 2011. június 15-ig terjedő kiadások fedezetét a 2011. évi költségvetésben kell tervezni.
 
Felelős:                      Keszey János polgármester
Határidő:                  2010. szeptember 1., illetve a 2011. évi költségvetés készítése”
 
Határidő:        2010. június 24.
Felelős:           Szabó Jenő PBelnök
 
116/2010.(VI. 16.) PB. sz. határozat
 
 
Balatonalmádi Város Önkormányzatának Pénzügyi Bizottsága az alábbi döntés meghozatalát javasolja a Képviselő-testületnek:
   
„Balatonalmádi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Vörösberényi Általános Iskolában – a kettő határozatlan időre engedélyezett napközis csoport mellet - a 2010/2011. tanítási évre - 2010. június 16-től 2011. június 15-ig- a harmadik napközis csoport indítását engedélyezi.
 
A 3. napközis csoport indításához szükséges bér az intézmény 2010. évi költségvetésében rendelkezésre áll. 
 
A 2011.június 15-ig terjedő kiadások fedezetét a 2011. évi költségvetésben kell tervezni .
 
Felelős:                      Keszey János polgármester
Határidő:                   2010.szeptember 1. , illetve a 2011. évi költségvetés készítése”
 
Határidő:        2010. június 24.
Felelős:           Szabó Jenő PBelnök
 
 
 

 
1. döntési javaslat

"Napközis csoport indítása - Györgyi Dénes Általános Iskola"

Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: napirendi kérdések
A Balatonalmádi Város Önkormányzat Képviselő-testület a javaslatról egyszerű többséggel, nyílt szavazással dönt.

 

…./2010. (VI. 24.)Öh.
 
Balatonalmádi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Györgyi Dénes Általános Iskolában – a kettő határozatlan időre engedélyezett napközis csoport mellet -  a 2010/2011. tanítási évre – 2010. június 16-tól 2011. június 15-ig - a harmadik napközis csoport indítását engedélyezi.
 
A 3. napközis csoport indításához szükséges bér az intézmény 2010. évi költségvetésében rendelkezésre áll. 
 
A 2011. június 15-ig terjedő kiadások fedezetét a 2011. évi költségvetésben kell tervezni.
 
Felelős:           Keszey János polgármester
Határidő:        2010. szeptember 1., illetve a 2011. évi költségvetés készítése

 


Határidők, felelősök:

Határidő: azonnal

2. döntési javaslat

"Napközis csoport indítása - Vörösberényi Általános Iskola"

Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: napirendi kérdések
A Balatonalmádi Város Önkormányzat Képviselő-testület a javaslatról egyszerű többséggel, nyílt szavazással dönt.

 

…./2010. (VI. 24)  Öh.
  
Balatonalmádi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Vörösberényi Általános Iskolában – a kettő határozatlan időre engedélyezett napközis csoport mellet - a 2010/2011. tanítási évre - 2010. június 16-től  2011. június 15-ig- a harmadik napközis csoport indítását engedélyezi.
 
A 3. napközis csoport indításához szükséges bér az intézmény 2010. évi költségvetésében rendelkezésre áll. 
 
A 2011.június 15-ig terjedő kiadások fedezetét a 2011. évi költségvetésben kell tervezni .
 
Felelős:            Keszey János polgármester
Határidő:         2010.szeptember 1. , illetve a 2011. évi költségvetés készítése

 


Határidők, felelősök:

Határidő: azonnal

« Vissza
Vissza a főmenübe