9. napirendi pont
ELŐTERJESZTÉS
A Balatonalmádi Város Önkormányzat Képviselő-testület
2010. szeptember 23-i ülésére

Tárgy:   Javaslat az Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék-kezelési Önkormányzati Társulás Alapító Okiratának és Társulási Megállapodásának módosítására
Készítette:   Némethné Kovács Julia köztisztviselő
Előterjesztő:   Keszey János polgármester
Véleményező bizottság:   Gazdasági Bizottság

 Tisztelt Képviselő-testület! 

Az Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék-kezelési Önkormányzati Társulás elnöke levélben kérte a társulás tagjait, hogy az Alapító Okirat és a Társulási Megállapodás módosításait a képviselő-testület határozattal hagyja jóvá.
 
Az 1. sz. mellékletben csatolt elnöki levél szerint a teljes projekt alulfinanszírozása miatt a tervezett műszaki tartalom nem tud megvalósulni, a hiányzó források pótlására lehetőség adódik más pályázatokból. Ennek feltétele a meglévő dokumentumok módosítása.
 
A 2. sz. mellékletben az Alapító Okirat és a Társulási Megállapodás olvasható a módosítások sárga színnel, áthúzással vannak jelölve.
 
Az Elnök úr hangsúlyozta a levelében, hogy a módosítások nem származtatnak többletköltségeket sem a tagokra, sem a lakosságra, viszont elengedhetetlenek ahhoz, hogy a hitelfelvételt a Társulás kiváltsa pályázati forrásokkal és ezen keresztül a kalkulált lakossági díjakat csökkenteni tudja.
 
Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy a módosításokat támogatni és a határozati javaslatot elfogadni szíveskedjen.
 
Balatonalmádi, 2010. szeptember 3. 
 
                                                                                                     Keszey János
                                                                                                     polgármester

 


Döntéshozói vélemények

Gazdasági Bizottság  

 

125/2010. (IX. 14.) GB. sz. határozat
 
Balatonalmádi Város Önkormányzatának Gazdasági Bizottsága az alábbi határozat elfogadását javasolja a Képviselő-testületnek:
 
Balatonalmádi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék-kezelési Önkormányzati Társulás Alapító Okiratának és Társulási Megállapodásának a Társulási Tanács 28/2010 (VII. 15.) ÉBRSZHK-TT határozatával kezdeményezett módosításait elfogadja, amennyiben a módosítás Balatonalmádi Város Önkormányzata és a lakossága számára nem jelent többletköltséget.
 
A képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy az elfogadó határozatot tartalmazó jegyzőkönyvi kivonatot a Társulásnak megküldje.
 
A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a módosításokat tartalmazó egységes szerkezetű Alapító Okiratot és Társulási Megállapodást aláírja.
 
Felelős:            Keszey János polgármester
Határidő:         2010. szeptember 30.
 
Felelős:Dr. Kutics Károly GB elnök
Hivatali felelős: Zana András építési ov.
Határidő: 2010. szeptember 23. KT ülés
 
126/2010. (IX. 14.) GB. sz. határozat
 
Balatonalmádi Város Önkormányzatának Gazdasági Bizottsága javasolja a Képviselő-testületnek, hogy kezdeményezze az Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék Kezelési Önkormányzati Társulás alapító okiratának módosítását oly módon, hogy Balatonalmádi Város Önkormányzatának Polgármestere is térségi képviselő legyen.
 
Felelős:Dr. Kutics Károly GB elnök
Hivatali felelős: Zana András építési ov.
Határidő: 2010. szeptember 23. KT ülés
 

 

 
Döntési javaslat

"A Társulás alapító okiratának módosítása"

Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: napirendi kérdések
A Balatonalmádi Város Önkormányzat Képviselő-testület a javaslatról egyszerű többséggel, nyílt szavazással dönt.

 Határozati javaslat

......../2010. (IX.23.) Öh.

Balatonalmádi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék-kezelési Önkormányzati Társulás Alapító Okiratának és Társulási Megállapodásának a Társulási Tanács 28/2010 (VII. 15.) ÉBRSZHK-TT határozatával kezdeményezett módosításait elfogadja.
 
A képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy az elfogadó határozatot tartalmazó jegyzőkönyvi kivonatot a Társulásnak megküldje.
 
A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a módosításokat tartalmazó egységes szerkezetű Alapító Okiratot és Társulási Megállapodást aláírja.

 


Határidők, felelősök:

Határidő: azonnal

« Vissza
Vissza a főmenübe