2. napirendi pont
TÁJÉKOZTATÓ
A Balatonalmádi Város Önkormányzat Képviselő-testület
2011. március 31-i ülésére

Tárgy:   Tájékoztató a Bizottságok munkájáról
Készítette:   Dobosné Kárpáti Emőke köztisztviselő, Szabóné Mészáros Edit köztisztviselő
Előterjesztő:   Bálint Sándor önkormányzati képviselő, Dr. Kutics Károly önkormányzati képviselő
Véleményező bizottság:   Balatonalmádi Város Önkormányzat Képviselő-testület

 

Tárgy: Tájékoztató a Humán Bizottság 2011. március 22-én tartott üléséről
 
Tisztelt Képviselő-testület!
 
Balatonalmádi Város Önkormányzatának Humán Bizottsága 21 napirendet tárgyalt, ebből átruházott hatáskörben az alábbi döntéseket hozta:
 
-         A Humán Bizottság 2011/2012. nevelési évben a Napköziotthonos Óvodákban 8 óvodai   csoport indítását engedélyezte azzal, hogy:
Felkérte a polgármestert, - amennyiben az a beíratás után szükségessé válik -  a közoktatási törvénynek megfelelően kérje meg az érintett óvodai szülői szervezet maximális létszám átlépésével kapcsolatos egyetértését.
 
Felkérte az óvoda vezetőjét, - amennyiben a nevelési év során szükségessé válik - a maximális csoportlétszám legfeljebb 20 %-kal való túllépésére kérjen engedélyt a fenntartótól.
 
Felhívta az intézmény vezetőjének figyelmét arra, hogy az óvodai csoportok szervezésénél a maximális tanulólétszámot ne lépje túl, a csoportok létszámának meghatározásánál – felvételnél – a nevelési év során várható létszámváltozásokat vegye figyelembe. Tekintettel az alapító okiratban meghatározott férőhelyek számára, felkérte az intézmény vezetőjét, hogy a beíratás során - az eljárási rend szerint - az intézmény által kötelezően felveendő gyermekeket részesítse előnyben.
 
-         A Bizottság az óvodák beíratási rendjét az alábbiak szerint határozta meg:
 
                                                 2011. április 11. (hétfő) 8-16 óra
                                                2011. április 13. (szerda) 8-16 óra
                                                1. sz. Napköziotthonos Óvoda: Balatonalmádi Bajcsy-Zs.u.31.
 
                                                                                               2011. április 12. (kedd) 8-16 óra
1./A sz. Mogyoró-úti Óvoda: Balatonalmádi Mogyoró u.1.
                                                         
-         A Bizottság  az óvodák nyári nyitva tartási rendjét az alábbiak szerint hagyta jóvá:
 
 Mindkét Óvoda        nyitva tart:
2011. június 06 -   július 15.
 
Bajcsy úti óvoda       ügyeleti nyitva tartása:
( Mogyoró úti zárva tart !)
2011 július 18 - július 29.
 
Mindkét Óvoda zárva tart:
2011. augusztus 01 -   augusztus 12.
 
Mogyoró úti óvoda   ügyeleti nyitva tartása:
(Bajcsy-Zs. úti Óvoda zárva tart!)
2011 . augusztus 15 -   augusztus 26.
    
Mindkét óvoda nyitva tart a megszokott módon :
 2011. augusztus 29-től
 
-         A Humán Bizottság döntött a 2011/2012. tanévben indítható első osztályok számáról:  a Györgyi Dénes Általános Iskolában 1 első osztály indítását engedélyezte, a maximális osztálylétszámot 26 főben állapította meg, a  Vörösberényi Általános Iskolában 2 első osztály indítását engedélyezte, a maximális osztálylétszám 26 fő.    
 
A Bizottság felkérte az iskolák igazgatóit, hogy a felvétel során a beiskolázási körzeten kívülről jövő, helyben lakó jelentkezők felvételéről csak a körzetbe tartozó tanköteles tanulók felvételének biztosítása és a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók felvétele után, sorsolás keretében döntsenek. Ezen felvételek nem járhatnak az engedélyezett csoportlétszám átlépésével.
 
      A beíratás időpontja mindkét iskolában:           
                                               2011. április   11.  (hétfő)   8.00 - 16.00 óra
                                               2011. április   12. (kedd) 14.00 - 18.00 óra
 
-         A Bizottság támogatta, hogy a PKKK számára hang- és fénytechnikai eszközök beszerzésére - a 4/2004.(II.20.) NKÖM rendeletben szabályozott, a helyi önkormányzatok közművelődési érdekeltségnövelő pályázatára - az önkormányzat támogatási igényt nyújtson be. Az 1.000 eFt - os önrész az önkormányzat 2011. évi költségvetésében,  külön e célra nevesített soron rendelkezésre áll.
 
-         A Bizottság kiírta a 2011. évi helyi kulturális pályázatot a nem önkormányzati intézmény által működtetett művészeti csoportok és rendezvények támogatására, a költségvetésben rendelkezésre álló keret terhére. A rendezvényi támogatási keret 1.700 eFt, a működési támogatási keret 500 eFt. A pályázat benyújtásának határideje: 2011. április 29. Elbírálásának határideje: 2011. május 20.
   
-          A Bizottság az alábbiak szerint döntött a 2011. évi sportköltségvetés felosztásáról:
 
1.    Sportegyesületek támogatása: 5.979 eFt
- Az amatőr, versenyrendszerben ill. versenynaptár szerint sportoló szakosztályok normatív pontrendszer szerinti támogatására: 5.429 eFt
Balatonalmádi Sport Egyesület                                                                        2.022.445.-Ft
Balatonalmádi Tenisz Klub 1925                                                                          910.100.- Ft
Bauxitkutató Természetjáró SE                                                                              395.009.- Ft

Vidra SE Balatonalmádi                                                                                           568.813.- Ft

 

Balatonalmádi Herkules SE                                                                                    584.613.- Ft
 

Kelet-Balatoni Sakk Egyesület                                                                                 568.813.- Ft
MTTSZ Balatonalmádi Asztalitenisz Klub                                                              379.208.- Ft
 
- Önkormányzati tulajdonú sportlétesítményt működtető sportegyesületek létesítmény fenntartási támogatására: 550e Ft
 
Balatonalmádi Tenisz Klub 1925                                                                    150.000.- Ft
Herkules SE                                                                                                         400.000.- Ft
2.    Diáksportegyesületek támogatása: 700e Ft
 
Györgyi Dénes Általános Iskola                                                                    350.000.- Ft
Vörösberényi Általános Iskola                                                                      350.000.- Ft
3.     Pályázati úton és egyéni elbírálás alapján történő támogatás (rendezvények és sportolók, szabadidősport szakosztályok támogatása pályázat alapján, a költségeik figyelembe vételével) a pályázati keretben meghatározott összeg: 3.144e Ft
-   Egyéni elbírálás alapján: 640 eFt
 
 Balaton Isover Vívó Klub                                                                          100.000.- Ft
 Balatonalmádi Napközi Otthonos Óvodák                                            240.000.- Ft
           MTTSZ Shotokan Karate                                                                 200.000.- Ft
            Tartalékalap                                                                                     100.000,- Ft
 
- Pályázati alap: 2.104e Ft
 
4.    A városi és kistérségi sportcélokra és feladatokra (a költségvetésben a szakfeladatok között) meghatározott összeg: 980.000.- Ft
 
-         A Bizottság kiírta a 2011. évi sportpályázatot a helyi sportrendezvények, szabadidősport szakosztályok működésének támogatására a 2011. évi költségvetésben rendelkezésre álló keret terhére. A pályázati alap: 2.104 eFt. A pályázat benyújtási határideje: 2011. április 29. Elbírálásának határideje: 2011. május 20.
 
A Bizottság által tárgyalt további előterjesztések jelen ülés napirendjén szerepelnek.
 
Balatonalmádi, 2011. március 24.
 
   Tisztelettel:
                
                    Bálint Sándor sk.
                         HB elnök

 

 

Tárgy: Tájékoztató a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2011. március 22-én tartott üléséről

             Tisztelt Képviselő-testület!

  Bizottságunk saját hatáskörben az alábbi előterjesztéseket tárgyalta:

 Javaslat a Wesselényi –strandon lévő üzletek bérbeadása ügyében

 Bizottságunk 68/2011. (III.22.) számú határozatával Báder Józsefné Balatonalmádi, Martinovics u. 24 szám alatti lakosnak a 8220 Balatonalmádi Szent István sétány 4-6 szám alatti Wesselényi-strandon lévő 30 m2 alapterületű volt „BIG” büfé + raktárhelyiség és a hozzátartozó 20 m2 előkert1 terület bérletére tett, 580.000 Ft + Áfa összegű bérleti ajánlatát elfogadta, és utasította a Polgármestert, hogy a döntésről az érintetteket értesítse.

 69/2011. (III.22.) számú határozatával Bizottságunk Báder Józsefné 8220 Balatonalmádi, Martinovics u. 24 szám alatti lakosnak a 8220 Balatonalmádi Szent István sétány 4-6 szám alatti Wesselényi-strandon lévő 30 m2 alapterületű volt „Patrik büfé” üzlethelyiségre tett bérleti ajánlatát elutasította.

 70/2011. (III. 22.) számú határozatával Bizottságunk a 8220 Balatonalmádi Szent István sétány 4-6 szám alatti Wesselényi-strandon lévő alábbi egységek bérbeadását ismételten meghirdette:

 - 30 m2 alapterületű volt Avanti büfé + raktárhelyiség és a hozzátartozó 20 m2 előkert1 terület

  Bérleti szerződés időtartama: határozott időtartamra 2011. május 09-től  2011. szeptember 15-ig    szól

  A fenti időtartamra vonatkozó minimális bérleti díj mértéke:  580.000 Ft + Áfa.

 - 15 m2 területű volt „Avanti fagyizó” és a hozzátartozó 8 m2 előkert1 terület

Bérleti szerződés időtartama: határozott időtartamra 2011. május 09-től 2011. szeptember 15-ig     szól

   A fenti időtartamra vonatkozó minimális bérleti díj mértéke:  500.000 Ft + Áfa.

 A beérkezett bérleti ajánlatok elbírálására a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2011. áprilisi rendes ülésén kerül sor.


71/2011. (III.22.) számú határozatával Bizottságunk a Wesselényi-strand főépületében lévő 7,5 m2 területű üzlethelyiség és a hozzátartozó legfeljebb 3 m2 előkert2 terület bérbeadása tárgyában a 104/2011. (XII.11.) PGB. határozatában foglalt feltételeket fenntartotta, így nem állapított meg alacsonyabb bérleti díjat a Bagett-Kft-nek.

 
Javaslat a 2011. évi bérleti díjak megállapítására a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság átruházott hatáskörében


72/2011. (III.22.) számú határozatával a Bizottság úgy döntött, hogy a 2011 évi nettó helyiség és területbérleti díjak, valamint a strandi előkertek nettó bérleti díjának megállapításánál a bérleti díjak fogyasztói árindex (inflációs ráta) mértékével történő emelését érvényesíti. A 2010. évre vonatkozó nettó bérleti díjak összegét 2011. évben a 2010. évre vonatkozó fogyasztói árindex (inflációs ráta) mértékével, azaz 4,9 %-al megemelte. A Bérbeadó fenntartotta a jogát arra, hogy az évközbeni ÁFA változást érvényesítse.

 Javaslat a Balatonalmádi Városgondnokság telephelyfejlesztésével összefüggő előkészítő feladatokra

 Bizottságunk megtárgyalta az előterjesztést, és 73/2011. (III.22.) számú határozatával döntött a telephely fejlesztésének előkészítő feladatairól. Az előterjesztés jelen képviselő-testületi ülés napirendjén szerepel.

 Balatonalmádi, 2011. március 23.

                                                                                 Tisztelettel:

  Dr.Kutics Károly elnök

 


« Vissza
Vissza a főmenübe