1. napirendi pont
ELŐTERJESZTÉS
A Balatonalmádi Város Önkormányzat Képviselő-testület
2011. július 20-i ülésére

Tárgy:   Javaslat a Szent Erzsébet liget helyi természetvédelmi területté nyilvánításáról szóló 17/2007. (X.31.) Ör. módosítására
Készítette:   Zana András osztályvezető
Előterjesztő:   Keszey János polgármester

 

Tisztelt Képviselő-testület !
  
A Szent Erzsébet liget – korábban Öregpark néven – 1977 óta helyi természetvédelmi terület.
A védettség elrendelésével egyidejű és a mai napig hatályos rendelkezések korlátozzák a terület gépjárműforgalmát, egyebek mellett a közútkezelő engedélyéhez kötik a behajtást.
 
A Képviselő-testület a 271/2004. (IX.30.) határozatával a Polgármesterre ruházta a behajtási engedélyek megadásának feladatát azzal, hogy azt a természetvédelemért felelős bizottság véleményének kikérésével gyakorolja.
 
Az akkori Gazdasági Bizottság – számos egyedi behajtási engedély véleményezését követően – a 65/2005. (IV.19.) GB. számú határozatával általános érvényű állásfoglalást adott a behajtási engedélyek megadásával kapcsolatban. Hivatkozott határozatában javasolta a Bizottság, hogy a Wesselényi strandon lévő kereskedelmi és vendéglátó-ipari egységek árufeltöltésére reggel 6 és 10 óra közötti időszakra kapjanak behajtási engedélyt az üzlettulajdonosok illetve az áruszállítók.
E fenti rendelkezés 2010. április 15-én beépült a Szent Erzsébet liget helyi természetvédelmi területté nyilvánításáról szóló 17/2007. (X.31.) számú rendelet mellékletét képező kezelési tervbe.
 
A közelmúltban – egyebek mellett az Alpolgármester Asszony, a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság Elnöke és más képviselők útján – a Wesselényi strandon lévő üzlettulajdonosok szóbeli panasza jutott el hozzám, amelyben sérelmezték, hogy a 10 óra után érkező szállítót a rendőrök nem engedték be a védett területre, ezért számos üzlet üdítőital nélkül maradt.
 
Meg kell jegyezni, hogy a strand főbejárata melletti parkoló gépjárművel időkorlátozás nélkül megközelíthető. Úgy tűnik azonban, hogy a jelenlegi piaci-gazdasági viszonyok között sem a szállítmányozó, sem az üzletek tulajdonosai nem képesek tárgyi (kézi targonca) és személyi (rakodó- és szállító munkaerő) feltételeket biztosítani ahhoz, hogy az árut a parkolótól 50-250 méterre lévő üzletekbe szállítsák.
 
Tekintettel arra, hogy a védett területre történő gépjárműbehajtás időszakát a védettséget megállapító rendelet mellékletében lévő kezelési terv tartalmazza, javaslom a rendelet módosítását oly módon, hogy az áruszállítás célú behajtásra 10 óra helyett 12 óráig legyen lehetőség.
 
A „Jogszabályok előkészítésében társadalmi részvételről” szóló 2010.évi CXXXI. törvény 5.§ (5) bekezdése értelmében nem kell társadalmi egyeztetésre bocsátani a jogszabály tervezetét, ha annak elfogadásához kiemelkedő közérdek fűződik.
 
Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy az előterjesztés megvitatását követően döntsön a határozati javaslat elfogadásáról.
 
Balatonalmádi, 2011. július 18.
  
                                                             T i s z t e l e t t e l :
   
 
                                                                                              /: Keszey János :/
                                                                                                  polgármester
 

 


1. döntési javaslat

"A Szent Erzsébet liget forgalmi rendjének megváltoztatása"

Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: napirendi kérdések
A Balatonalmádi Város Önkormányzat Képviselő-testület a javaslatról minősített többséggel, nyílt szavazással dönt.

 

Határozati javaslat
..../2011. (VII.20.) Öh.
 
Balatonalmádi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete utasítja a Polgármestert, hogy a Szent Erzsébet liget helyi természetvédelmi területté nyilvánításáról szóló 17/2007. (X.31.) számú rendelet mellékletét képező kezelési terv módosításával összhangban a közlekedési jelzőtáblák kiegészítő tábláinak cseréjével intézkedjen a Szent Erzsébet liget forgalmi rendjének megváltoztatásáról oly módon, hogy az áruszállításra naponként 6-12 óra között legyen lehetőség.
 
Határidő:             a módosító rendelet hatálybelépését követő 8 munkanap
Felelős:               Keszey János polgármester
Hivatali felelős: Zana András osztályvezető
 

 


Határidők, felelősök:

Határidő: azonnal

2. döntési javaslat

"A 17/2007. (X.31.) rendelet módosítása"

Tervezett döntéstípus: rendelet
Tervezett ágazati besorolás: napirendi kérdések
A Balatonalmádi Város Önkormányzat Képviselő-testület a javaslatról minősített többséggel, nyílt szavazással dönt.

 

Balatonalmádi Város Önkormányzat Képviselő-testületének
…../2011. (…….) rendelete
a Szent Erzsébet liget helyi természetvédelmi területté nyilvánításáról
szóló 17/2007. (X.31.) rendelet módosításáról
 
 
Balatonalmádi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2007. évi LXXXII. tv. 6. § (6) bekezdésében kapott felhatalmazása alapján az 1996. évi LIII. tv. 24. §. (1) bekezdés b) pontjában meghatározott helyi természetvédelmi feladatkörében eljárva az alábbiakat rendeli el:
 
  1. § A rendelet 1. mellékletének 3.1.4. pontja 5. francia bekezdésének 2. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
 
 „A parkban működő vendéglátó-ipari és kereskedelmi egységek árufeltöltése 6-12 óra között lehetséges, valamint július 1.-szeptember 15. közötti rendezvények ideje alatt – behajtási engedéllyel – 14-17 óra között.  
 
  1. § E rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
  
Balatonalmádi, 2011. július 20.
 
  
 
                        Keszey János                                                           Ujlakiné dr. Pék Éva
                        polgármester                                                                           jegyző

 

 


Határidők, felelősök:

Határidő: azonnal

« Vissza
Vissza a főmenübe