18. napirendi pont
ELŐTERJESZTÉS
A Balatonalmádi Város Önkormányzat Képviselő-testület
2011. szeptember 1-i ülésére

Tárgy:   Javaslat az Endre utca - Vörösmarty utca csapadékvíz elvezető rendszer fejlesztését támogató pályázat benyújtására
Készítette:   Zana András osztályvezető
Előterjesztő:   Keszey János polgármester
Véleményező bizottság:   Pénzügyi és Gazdasági Bizottság

Tisztelt Képviselő-testület !
 
A Közép-Dunántúli Operatív Program keretében KDOP-411/E-11 kódszámmal pályázati felhívás jelent meg „Helyi és térségi jelentőségű vízvédelmi rendszerek rekonstrukciója” címmel. A konstrukció vízkárokkal sújtott települések belterületének védelmét szolgáló vízrendezési fejlesztéseket támogat, többek közt lehetőséget biztosít csapadékvíz-elvezető rendszer kiépítésére, felújítására. A konstrukció keretében egy pályázó csak egy pályázatot nyújthat be. A pályázat elbírálása során meghatározó a terület vízkár veszélyeztetettségének bemutatása, káresemények dokumentálása, valamint a beruházás keretében védendő érték és a projekt összköltségének aránya. Ezeket a Megvalósíthatósági tanulmányban kell bemutatni.
 
Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás mértéke az elszámolható költségek 90 %-a, minimum 20 millió Ft, maximum 150 millió Ft.
 
A pályázat elbírálása egyfordulós, a bírálati folyamat két szakaszos. Az első szakasz - melyre 1,2 milliárd forint áll rendelkezésre - benyújtási határideje 2011. október 3., a második szakasz határideje 2012. január 16.
 
Balatonalmádi, Endre utca-Vörösmarty utca csapadékvíz elvezetése a terepviszonyok miatt nem megoldott, csapadékos időjárás esetén jelentős területek víz alá kerülnek. Az elfolyás nélküli csapadékvíz az ingatlanok állagát veszélyezteti.
Az Almádi Terv-Comp Bt. elkészítette az Endre u. - Vörösmarty u. - Mandula u. és Kövesalja utca érintett szakaszainak csapadékvíz összegyűjtését és mintegy 800 m hosszúságban történő elvezetését tartalmazó engedélyezési tervet. A dokumentáció alapul szolgálhat a KDOP-411/E-11 kódszámú pályázatra való jelentkezéshez.
 
A pályázat benyújtását megelőzően be kell szerezni a Terület Vízgazdálkodási Tanács (TVT) szakmai véleményét. A TVT–hez benyújtandó engedélyezési dokumentáción kívül a Megvalósíthatósági Tanulmány tervezete is.
 
A projekt fizikai megvalósítása 2012. évben várható.
   
Az ADITUS Zrt. az átalány díjas szerződés alapján vállalja a pályázati dokumentáció összeállítását. A pályázat részeként elszámolható Megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére 1.000.000,-Ft + ÁFA összegű árajánlatot adott.
 
A fejlesztés várható műszaki költsége bruttó 85,5 MFt, melyhez járulnak a projektben elszámolható előkészítési és megvalósítási költségek, mintegy 8,1 MFt értékben. A projekt tervezett összköltsége így várhatóan 93,6 MFt, saját erő igénye 9,4 MFt, az igényelhető támogatás 84,2 MFt.
 
Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy az előterjesztésben foglaltak megvitatását követően döntsön a pályázati dokumentáció összeállításáról és a határozati javaslatban foglaltak alapján a pályázat benyújtásáról és saját forrás biztosításáról.
 
Balatonalmádi, 2011. augusztus 19.
 
                                                                                                Keszey János
                                                                                                polgármester
 


Döntéshozói vélemények

Pénzügyi és Gazdasági Bizottság  

216/2011. (VIII.23.) PGB határozat
 
Balatonalmádi Város Önkormányzatának Pénzügyi és Gazdasági Bizottsága az alábbi döntés meghozatalát javasolja a Képviselő-testületnek:
 
„Balatonalmádi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázatot nyújt be a KDOP-411/E-11 kódszámú „Helyi és térségi jelentőségű vízvédelmi rendszerek rekonstrukciója című pályázati felhívásra a Balatonalmádi, Endre utca-Vörösmarty utca csapadékvíz elvezető rendszer fejlesztésének támogatására.
 
1. A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, hogy a pályázatot 2011. október 03-ig nyújtsa be, valamint a szükséges jognyilatkozatokat tegye meg, adja ki.
 
2. A Képviselő-testület a 2011. évi költségvetésében a pályázati önrészként elkülönített felhalmozási célú tartalék terhére biztosítja a pályázat vonatkozásában szükséges mértékű önrészt 9,4 MFt összegben.
 
3. A Képviselő-testület felkéri az ADITUS Zrt-t, hogy a pályázat előkészítést és megírását végezze el az Önkormányzat és az ADITUS Zrt. között fennálló átalányszerződés alapján.
 
4. A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, hogy a pályázati projekt költségvetését 9,4 MFt biztosítandó önrészre tekintettel terveztesse meg az ADITUS Zrt-vel.
 
A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert, hogy a pályázat költségvetését az Önkormányzat által meghatározott maximált önrész keretei közt állítsa össze.
 
Utasítja a Polgármestert, hogy a szükséges előirányzat átcsoportosításokat a 2011. évi költségvetés soron következő módosítása során tegye meg.
 
Felelős:              Keszey János polgármester
Hivatali felelős: Zana András osztályvezető 
Határidő:         1. pont           2011. október 03.- pályázat benyújtására
                          3.,4. pont      2011. évi költségvetés soron következő módosítása”
 

 
Döntési javaslat

"Javaslat pályázat benyújtására"

Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: napirendi kérdések
A Balatonalmádi Város Önkormányzat Képviselő-testület a javaslatról minősített többséggel, nyílt szavazással dönt.

 

Határozati javaslat 
…………./2011. (IX. 1.) Öh.
 
Balatonalmádi Város Önkormányzat Képviselő-testülete pályázatot nyújt be a KDOP-411/E-11 kódszámú „Helyi és térségi jelentőségű vízvédelmi rendszerek rekonstrukciója című pályázati felhívásra a Balatonalmádi, Endre utca-Vörösmarty utca csapadékvíz elvezető rendszer fejlesztésének támogatására.
 
1. A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, hogy a pályázatot 2011. október 03-ig nyújtsa be, valamint a szükséges jognyilatkozatokat tegye meg, adja ki.
 
2. A Képviselő-testület a 2011. évi költségvetésében a pályázati önrészként elkülönített felhalmozási célú tartalék terhére biztosítja a pályázat vonatkozásában szükséges mértékű önrészt 9,4 MFt összegben.
 
3. A Képviselő-testület felkéri az ADITUS Zrt-t, hogy a pályázat előkészítést és megírását végezze el az Önkormányzat és az ADITUS Zrt. között fennálló átalányszerződés alapján.
 
4. A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, hogy a pályázati projekt költségvetését 9,4 MFt biztosítandó önrészre tekintettel terveztesse meg az ADITUS Zrt-vel.
 
A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert, hogy a pályázat költségvetését az Önkormányzat által meghatározott maximált önrész keretei közt állítsa össze.
 
Utasítja a Polgármestert, hogy a szükséges előirányzat átcsoportosításokat a 2011. évi költségvetés soron következő módosítása során tegye meg.
 
Felelős: Keszey János polgármester
Hivatali felelős: Zana András osztályvezető
 
Határidő: 1. pont          2011. október 03.- pályázat benyújtására
                3.,4. pont    2011. évi költségvetés soron következő módosítása             

 


Határidők, felelősök:

Határidő: azonnal

« Vissza
Vissza a főmenübe