6. napirendi pont
ELŐTERJESZTÉS
A Balatonalmádi Város Önkormányzat Képviselő-testület
2011. november 24-i ülésére

Tárgy:   Javaslat közszolgáltatási díj koncepció kialakítására
Készítette:   Némethné Kovács Julia köztisztviselő
Előterjesztő:   Ujlakiné Dr. Pék Éva jegyző
Véleményező bizottság:   Pénzügyi és Gazdasági Bizottság

 

Tisztelt Képviselő-testület!
 
A települési szilárd hulladék közszolgáltatási díját az önkormányzat évente felülvizsgálja, és a következő évre rendelettel határozza meg. Ennek tervezetét a jegyző terjeszti a Képviselő-testület elé a Közszolgáltató – a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. Tv. 25.§. előírásai és a 64/2008. (III.28.) sz. Kormányrendeletben meghatározott módon készített – kalkulációja alapján.
 
A vonatkozó jogszabályok értelmében az önkormányzat képviselő-testülete a közszolgáltatási díj meghatározásakor általános forgalmi adó nélkül számított egységnyi díjtételt állapít meg legalább egy éves időszakra.
 
Balatonalmádi Kommunális és Szolgáltató Kft. a 2012. évi hulladékszállítási díj megállapításának koncepcióját az előterjesztéshez mellékeljük.  
 
A közszolgáltatói javaslatról a Felügyelő Bizottság az előterjesztés kiküldéséig nem tárgyalt.
 
A Közszolgáltató által készített koncepció a 120 l-es kukaedényre vonatkozik. Ez a jelenlegi gyakorlatban alkalmazott edényzet. Az edényzet beszerzése az ingatlantulajdonosokat terheli.
 
A többlethulladékra a nyaralók által alkalmazott zsák gyakran közterület szennyezést eredményez, és hozzájárul a rókák és kóbor állatok táplálékszerzéséhez. Alkalmazási körének korlátozását megfontolásra ajánljuk.
 
A díj megállapításra vonatkozó kormányrendelet szerint a települési szilárd hulladék kezelésére szervezett kötelező közszolgáltatást igénybe vevők között nem tehető indokolatlanul különbség a díjmeghatározás tekintetében. A lakosságtól, intézményektől, gazdálkodó szervezetektől származó települési szilárd hulladék vagy ilyen jellegű hulladék közszolgáltatási díja azonos.
 
A közszolgáltatói javaslatnak megfelelően a határozati javaslat tartalmazza a 28/1995. (XI.30.) Ör. számú rendelet módosításának koncepcióját.
 
 
A 2012. évre a közszolgáltatási díjat a 2011. évben alkalmazott díjjal azonosan javasolja megállapítani. Esetleges díjnövekedésre csak a királyszentistváni hulladéklerakó beindulását és a költségnövekedéssel járó esetleges jogszabály módosítások hatályba lépését követően kerüljön sor.
 
A Képviselő-testület a 316/2010. (XII.16.) Öh. számú határozatával már döntött a 2010-2011. években befizetett többletdíj kompenzációjáról, ezt a 2012. évben érvényesíteni kell.
 
A díj tartalmazza még a szokásos évi egyszeri lomtalanítás és a szelektív szigetek rendszeres ürítésének költségét is.
 
A szelektív gyűjtési rendszerek használata, és az egy-két személyes háztartások jelentős száma miatt a kisebb, 60 vagy 80 literes edényzetre igény van a lakosság körében.
 
A kisebb edényzet igénylésének feltételeit a helyi rendeletben szabályozni kell. Ennek bevezetését az Önkormányzati Társulás által létesített kezelő művek beindulása miatt átdolgozandó hulladékdíj esetén javasoljuk.
 
Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy az előterjesztést megvitatni és a határozati javaslatot elfogadni szíveskedjen.
 
Balatonalmádi, 2011. november 9. 
   
 
                                                                                  T i s z t e l e t t e l :
  
 
                                                                                                 Ujlakiné dr. Pék Éva
                                                                                                              Jegyző
 

 


Döntéshozói vélemények

Pénzügyi és Gazdasági Bizottság  

 

293/2011. (XI.15.) PGB határozat
  
Balatonalmádi Város Önkormányzatának Pénzügyi és Gazdasági Bizottsága az alábbi - módosított - döntés meghozatalát javasolja a Képviselő-testületnek:
 
„Balatonalmádi Város Önkormányzata a Balatonalmádi Kommunális és Szolgáltató Kft. által beterjesztett 2012. évi hulladékszállítási díj megállapításának koncepcióját az alábbiak szerint elfogadja:
 
2012. évre nem állapít meg új díjat.
 
Települési szilárd hulladékra (háztartási hulladékra) vonatkozó ÁFA nélkül számított egységnyi díjat a 2011. évre megállapítottal megegyezően, a kompenzáció érvényesítése mellett, a Királyszentistváni Regionális Hulladékkezelő Központ tényleges üzemindulásáig fenntartja.
 
A szolgáltatási gyakoriság:
a) Egész éves szolgáltatás állandó lakosok esetén: 52 ürítés
b) Idény jellegű szolgáltatás nyaralók esetén: 27 ürítés legyen.
 
A fizetendő közszolgáltatási díj megállapításánál a szolgáltató vegye figyelembe a Képviselő-testület 316/2010. (XII.16.) Öh. számú határozatában előírt kompenzációt.
 
Felhívja a jegyzőt, hogy a települési szilárd hulladék közszolgáltatásáról szóló 28/1995. (XI. 30.) rendelet módosítására szövegszerű javaslatot készítsen, és terjesszen a decemberi Képviselő-testületi ülésre a jogszabályi kötelezettség alapján.
 
 Felelős:                    Ujlakiné dr. Pék Éva jegyző
Hivatali felelős:       Zana András osztályvezető
Határidő:                 2012. decemberi Kt ülés”
 
 

 

 
Döntési javaslat

"Közszolgáltatási díj koncepció"

Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: napirendi kérdések
A Balatonalmádi Város Önkormányzat Képviselő-testület a javaslatról egyszerű többséggel, nyílt szavazással dönt.

 

Határozati javaslat
____/2011.(XI.24.) Öh.
 
  
Balatonalmádi Város Önkormányzata a Balatonalmádi Kommunális és Szolgáltató Kft. által beterjesztett 2012. évi hulladékszállítási díj megállapításának koncepcióját az alábbiak szerint elfogadja:
  
Települési szilárd hulladékra (háztartási hulladékra) vonatkozó ÁFA nélkül számított egységnyi díjak a 2011. évre megállapítottal megegyező legyen
 
A szolgáltatási gyakoriság:
a) Egész éves szolgáltatás állandó lakosok esetén: 52 ürítés
b) Idény jellegű szolgáltatás nyaralók esetén: 27 ürítés legyen.
 
A fizetendő közszolgáltatási díj megállapításánál a szolgáltató vegye figyelembe a Képviselő-testület 316/2010. (XII.16.) Öh. számú határozatában előírt kompenzációt.
 
Felhívja a jegyzőt, hogy a települési szilárd hulladék közszolgáltatásáról szóló 28/1995. (XI. 30.) rendelet módosítására szövegszerű javaslatot készítsen, és terjesszen a decemberi Képviselő-testületi ülésre a jogszabályi kötelezettség alapján.
  
Felelős:                    Ujlakiné dr. Pék Éva jegyző
Hivatali felelős:       Zana András osztályvezető
Határidő:                 2012. decemberi Kt ülés
 

 


Határidők, felelősök:

Határidő: azonnal

« Vissza
Vissza a főmenübe